Audi beruházásbejelentés

Audi beruházásbejelentés

Gepostet von Szijjártó Péter am Mittwoch, 7. Oktober 2020
Hirdetés

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország vállalta, hogy a 2030-as évekre a magyar villamosenergia termelés kilencven százaléka karbonsemleges lesz, ennek érdekében folyamatosan növeli a napenergia és a nukleáris energia kapacitásait.

A kormány ugyanakkor a „reális, észszerű” megközelítésben hisz, vagyis kiegyensúlyozottan, „kéz a kézben kell járnia” a gazdaságnak, a versenyképességnek és a környezetvédelemnek. Mindannyian zöld jövőt, tisztább vizet, tisztább levegőt szeretnénk, de ezzel párhuzamosan meg kell őrizni a magyar emberek munkahelyeit és az ország gazdaságának versenyképességét – szögezte le.

A világon 21 olyan ország van, amely tavaly úgy tudta növelni gazdasági teljesítményét, hogy közben folyamatosan csökkentette károsanyag-kibocsátását, és Magyarország közéjük tartozik – mondta.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy Magyarországon az energiahatékonyság a versenyképesség egyik legfontosabb szempontja.

Korábban írtuk

Hatékonyan szeretnénk előállítani és felhasználni energiát, ugyanakkor a rezsicsökkentés eredményeit nem adja fel a kormány, „ragaszkodunk ahhoz, hogy Európában a magyar emberek és a magyar ipar fizessék a legalacsonyabb rezsiköltségeket” – mondta.

Kiemelte, hogy sokat dolgozik a kormány azon, hogy folyamatosan növekedjenek a magyar gyártási kapacitások, az elmúlt időszakban napelemgyárak építését kezdte meg több nemzetközi és magyar vállat is.

„Jó úton járunk” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve, hogy ezt jelzi az is, hogy soha nem volt akkora a napenergiatermelés Magyarországon, mint idén április első hétvégéjén, amikor a teljes magyar áramtermelés 27,3 százalékát adta a napenergia.

Az út egyik következő lépése az Audi Hungaria Zrt. logisztikai központjának tetején az Audi és az E.On együttműködéseként több mint 4 milliárd forintból megépült, 160 ezer négyzetméter területű napelempark, amely 36 ezer elemből áll. Ez közel ötezer háztartás éves energiaszükségletét termeli meg és több mint ötezer tonnával kevesebb károsanyag kerül a levegőbe – mondta.

Hozzátette, hogy az Audi Hungaria több korábbi döntésével is jelentős mértékben hozzájárult az Audi elektromos fejlődéséhez: 2018-ban kezdték el az elektromos motorok sorozatgyártását Magyarországon, és azok új generációjának, a performance motorcsaládnak a sorozatgyártása is Győrben indul.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az Audi kiemelkedő szerepet játszik abban, hogy a magyar járműipar tovább erősödhessen.

Az ágazatban 165 ezren dolgoznak, a kormány pedig megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az autóipar elektromobilitásra épülő korszakában is sikeres tudjon lenni az ország – közölte.

Hozzátette, hogy az Audi és az E.On „világos bizonyítékai annak”, hogy a magyar és a német ipar szorosan együttműködik, számos közös sikert értek el az elmúlt években és most is 21 német vállalattal tárgyal a kormány potenciális magyarországi beruházásokról.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke arról beszélt, hogy a győri vállalat az Audi AG telephelyei közül másodikként működik karbonsemlegesen.

A jövőben is azon fog dolgozni a vállalat, hogy környezetbarát megoldásokkal megóvja a környezetet – fűzte hozzá.

Kiss Attila, az E.ON Hungária csoport elnök-vezérigazgatója azt emelte ki, hogy az E.On és az Audi kész tenni a fenntartható Magyarországért, ez az üzenete a napelemparnak. Hozzátette, hogy ezért kötelezte el magát mindkét vállalat a „tisztább, zöldebb, karbonsemleges” működés megteremtése mellett.

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere arról beszélt, hogy az Audi letelepedésével új munkakultúrát és személetet hozott a megyeszékhelyre, amelyből sokat lehetett tanulni. Emlékeztetett: polgármestersége egyik első lépéseként megalakította a környezetvédelmi bizottságot és két területet is természetvédelmi oltalom alá helyeztek.