Fotó: Tóth Edina, Facebook
Hirdetés

Az elfogadott szöveg megerősíti a fogyasztók védelmét a nem megbízható környezetvédelmi állításokkal szemben: betiltja a „zöldrefestés” gyakorlatát, fellép a fogyasztók megtévesztése ellen. „A vélemény elfogadása jelentős siker, hiszen a magyar érdekek mentén védi az európai fogyasztókat a tisztességtelen gyakorlatoktól” – hangsúlyozta Tóth Edina.

A képviselő szerint annak érdekében, hogy a fogyasztók a zöld átállás valódi résztvevőivé váljanak, biztosítani kell számukra, hogy megfelelő tájékoztatást kapjanak a kínált termékekről, mert csak így hozhatnak valódi, fenntartható döntéseket. „Az EU vizsgálatai alapján a termékekkel kapcsolatos környezetvédelmi állítások közel 40 százaléka valótlan, az új szabályozás ebben hozhat most szigorítást. Fontos, hogy a fogyasztók zöld elkötelezettségét ne akadályozza a vállalatok esetleges félrevezető tájékoztatása” – hangsúlyozta a fideszes politikus.

„A javaslat elfogadása révén erős, új eszközöket biztosítunk ahhoz, hogy a fogyasztók megalapozott döntéseket hozhassanak, és fokozzuk a termékek és gazdaságunk fenntarthatóságát” – tette hozzá.

Korábban írtuk