Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A kezdeményezés szervezői arra kérik az Európai Bizottságot, hogy olyan jogszabály-javaslatot terjesszen elő, amely a műanyag palackok újrafeldolgozását szolgáló, uniós szintű betétdíjas rendszer megvalósítását célozza. Előírja például, hogy a műanyag palackokat árusító szupermarketláncok üzemeltessenek visszaváltó automatákat. Arra ösztönzik továbbá az unió végrehajtó testületét, hogy vezessen be különadót a műanyag palackokat gyártó vállalatok terhére.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint jogi szempontból elfogadható a kezdeményezés, ezért a nyilvántartásba vétele mellett döntött. A pénteki regisztrációt követően a szervezők megkezdhetik a támogató aláírások gyűjtését, melyre egy év áll a rendelkezésükre. A szabályok értelmében, ha egy európai polgári kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, a brüsszeli testületnek reagálnia kell; el kell döntenie, hogy helyt ad a kérelemnek, vagy elutasítja azt, és döntését mindkét esetben meg kell indokolnia.

Az európai polgári kezdeményezés csak az EU-ra vonatkozó javaslatot nyújthat be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az unió értékeivel.

Korábban írtuk