Zöldség- és gyümölcstermesztők felajánlásait is várja a betakarítási idényben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület annak érdekében, hogy a feleslegessé váló élelmiszereket a megsemmisítés helyett a rászorulók élelmezésére fordíthassák. A szervezet eddig a kereskedőknél felhalmozódó fölöslegek hasznosítására törekedett, legújabb akciójukban viszont akár szüretelést is megszerveznek.

Az Európai Élelmiszerbankok Szövetségének égisze alatt jelenleg 23 országban működnek tagszervezetek, munkájuk eredményeképpen 5,7 millió rászoruló emberhez jutnak el az adományok. Sczígel Andrea, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület kommunikációs szakemberének tájékoztatása szerint a honi szervezet munkatársai 2005 óta összesen több mint 42 ezer tonnányi élelmiszert osztottak szét az országban, a szállítmányok értéke meghaladta a 20,3 milliárd forintot. 2016-ban az adományok 325 civil szervezeten és önkormányzaton keresztül több mint 340 000 emberhez jutottak el.

– Szervezetünk minden esetben partnerszervezet bevonásával osztja ki az adományokat, magánszemélyeknek közvetlenül nem juttat élelmiszert, a termékek útját azonban végigkövetjük. El szoktunk látogatni az élelmiszerosztásokra is – meséli Sczígel Andrea. – Nemrég vettem részt egy XVII. kerületi eseményen, ahol nagyon sok rászoruló jelent meg. Idősek, családok egyaránt jöttek, álltak a sorban kicsi gyerekekkel érkező édesanyák is. A rászorulók különösen örülnek a zöldség- és gyümölcs­adományoknak, hiszen ezekhez csak ritkán jutnak hozzá.

A Magyar Élelmiszerbank legújabb kezdeményezése a Másodszüret program, melyben olyan zöldség- és gyümölcstermelők jelentkezését várják, akik valamilyen oknál fogva nem tudják vagy nem akarják betakarítani termésük egy részét. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint az emberi fogyasztásra termelt zöldségek és gyümölcsök csaknem fele sosem kerül az asztalra. Ezeket ugyanis méretük, színük vagy szépséghibás külsejük miatt nem tudják eladni a gazdálkodók, így be sem takarítják. Azért, hogy ezek az élelmiszerek ne vesszenek kárba, a Magyar Élelmiszerbank saját, önkéntes csapatával szívesen begyűjti a zöldségeket és gyümölcsöket a „Másodszüreten”, és segít eljuttatni az adományokat a nélkülöző családokhoz.

– Egy hete hirdettük meg az akciót – meséli Cseh Balázs, a szervezet elnöke –, és a külföldi tapasztalatok alapján nagyon bizakodóak vagyunk. Eddig döntően élelmiszer-kereskedőkkel álltunk kapcsolatban, az agrárszektort most térképezzük fel. Szeretnénk minél több őstermelővel felvenni a kapcsolatot, hogy együtt segíthessünk a rászorulóknak.

Cseh Balázs kiemeli azt is, hogy évek óta támogatja az Élelmiszerbankot a Budapesti Nagybani Piac. 2017 nyarán új együttműködés jött létre a cég és a civil szervezet között. A közös munka lényege, hogy a piacra kihelyezett átvevőponton hűtőkonténerbe gyűjtik az adományokat a termelőktől és a nagykereskedőktől, akik így közvetlenül is támogathatják a rászorulókat. Az összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank és partnerszervezetei napi rendszerességgel szállítják. A gyorsan romló zöldségek és gyümölcsök főként budapesti hajléktalanokhoz, idősekhez és családokhoz, a tartósabb élelmiszerek a szervezet raktárába kerülnek.

– A Budapesti Nagybani Piac Zrt. idén nyáron először nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Piac Éjszakája rendezvény keretében, itt mutattuk be az érdeklődőknek a gyűjtőpontot is – ismerteti Klucsik Zoltán marketing- és fejlesztési igazgató. A hűtőkonténer minden piaci napon rendelkezésre áll, a támogatni szándékozók pedig a várakozást messze meghaladva, lelkesen vesznek részt az adakozásban. Az őstermelők általában a piacon el nem adott áruikat ajánlják fel, a nagykereskedők legtöbbször a szállítás közben megsérült adományokkal érkeznek. A felajánlásoknak a szociális jellegen túl gazdasági és környezetvédelmi haszna is van, hiszen az érintettek a feleslegessé vált áruk elajándékozásával mentesülnek a hulladékmegsemmisítési költségek kifizetése alól. Az átvett áru mennyiségéről az Élelmiszerbank adóigazolást is kiállít az átadó kérésére.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata (archív)

A program sikerességét bizonyítja, hogy az eltelt időszakban az Élelmiszerbank több mint 10 tonnányi zöldséget és gyümölcsöt vett át és osztott ki. Sokféle termék érkezett. Többek között burgonya, hagyma, répa, cukkini, saláta, paradicsom, paprika, barack és dinnye. Az adományok értéke már most többmilliós nagyságrendű.

A Magyar Élelmiszerbank a konyhakerti növények mellett egyrészt tartós élelmiszereket gyűjt be, raktároz és oszt szét a rászorulóknak, másrészt azonnali felhasználásra váró friss termékeket, például tejterméket, hús- és pékárut is eljuttat a nélkülözőknek. Nem kis logisztikai feladatról van szó, hiszen a hatalmas mennyiségű leendő adományt először fel kell kutatni, össze kell gyűjteni, és megfelelő koordinációs munka után el is kell juttatni a rászorulóknak, figyelve a jogi és élelmiszer-higiéniai szabályok betartására is. Mindezt 9 fő alkalmazottal, és sok önkéntes segítségével végzi a szervezet.

Az adományozói hálózat folyamatosan bővül. Hipermarketekkel, gyárakkal és feldolgozóüzemekkel állnak kapcsolatban, ezektől a cégektől folyamatosan érkeznek a feleslegessé vált élelmiszerek. Feleslegessé vált áru pedig akad bőven! A FAO adatai szerint az előállított élelmiszerek harmada, mintegy 1,3 milliárd tonna áru megy veszendőbe évente a Földön, miközben 1 milliárd ember nem jut elegendő táplálékhoz. Magyarországon az éhezők számát 100-200 ezerre teszik a szakértők. Legalább 2,5 millióan vannak azonban azok, akiknek asztalára nem jut rendszeresen hús, tejtermék, zöldség vagy gyümölcs. Ők a gyakorlatban nem éheznek ugyan, de szervezetük nem kapja meg a megfelelő minőségű táplálékot.

Az EU állampolgárai évente fejenként 105 kilogramm élelmiszert dobnak ki. Bár a magyarországi 40 kilogrammos személyenkénti pazarlás jelentősen kevesebb, mint az európai átlag, de így is számottevő. Mindaddig, amíg nem változtatunk pazarló fogyasztási hozzáállásunkon, legalább néha-néha gondolkodjunk el azon, hogy a háztartásunkból naponta kidobott vagy fel nem használt élelmiszerekkel vajon hány rászorulónak tudnánk megkönnyíteni az életét?

Szabó Judit

Fotók: Somfai Sándor/Demokrata