Fotó: MTI/Sóki Tamás, illusztráció
Hattyú az Ó-Dráva holtágán Barcs közelében 2019. április 16-án. Újraéledt az Ó-Dráva holtág az Európai Unió LIFE+ programjának keretében, az öt évig tartó, mintegy 834 ezer eurós magyar-horvát élőhely-revitalizációs beruházásból.
Hirdetés

Balczó Bertalan elmondta: az előkészítő munka 2015-2016-ban történt, a projektek nagy része 2020 végéig megvalósul.

Az élőhelyek helyreállításán van a legnagyobb hangsúly, kiemelt szerepet kapnak a gyepterületek, de a holtágak, a lápok és a Duna egyes mellékágainak revitalizációjával is foglalkoznak.

Megerősítették a természetvédelmi őrszolgálatot is, mert jelenlétük komoly prevenciós hatással bír. Ennek részeként területi irodákat hoztak létre és újítottak fel – tette hozzá.