Hirdetés

Az államfő Kertész Balázs környezetmérnökkel, a környezetvédelmi szervezet alapítójával az illegális hulladéklerakás problémájáról beszélgetett. Áder János elmondta, az alapítvány a hulladékvadász-kampányának és -applikációjának az a célja, hogy az illegális hulladéklerakókat feltérképezzék és azokat felszámolják.

Kertész Balázs elmondta, a hulladékvadász-alkalmazásnak köszönhetően bárki tehet a mobiltelefonjáról bejelentést illegális „szemétkupacról”. Az alapítvány a bejelentést ellenőrzi, majd azt továbbítják az illetékes hatósághoz, amely ennek alapján megkezdi eljárását.

A hulladéktörvény értelmében mindig az adott terület tulajdonosa felel az otthagyott hulladékokért, a hatóság őt kötelezi majd az eltakarításukra – közölte Kertész Balázs.

Közölte, „a senki földjén” lévő hulladékok esetében az alapítvány „közbe tud lépni”, és a hulladékvadász-felületen akár közösségi finanszírozás igénybevételére is van lehetőség a probléma megoldásához. Ilyenkor civilek oldják meg a problémát.

Korábban írtuk

Áder János a probléma megoldásával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a legfontosabb a megelőzés, és ehhez – mint mondta – szemléletváltozás, kamerák telepítése, valamint az illegális tevékenységet folytatók „példás” büntetése szükséges.

Kertész Balázs szólt arról is: környezetszennyező hulladékról kaptak már bejelentést Londonból is, és sok megkeresés érkezett Erdélyből és a Felvidékről. Eddig minden esetben megkeresték a helyi hatóságokat – közölte.

A műsorban elhangzott az is, hogy az alapítvány az eldobott cigarettacsikkek miatt is indított kampányt. Ennek egyik eredménye, hogy Magyarországon már létezik „cigicsikkmentes település” – mondta Kertész Balázs.

Áder János arra hívta fel a figyelmet, hogy egy eldobott cigarettacsikk a természetes vizekben hihetetlen szennyezést idézhet elő. Akár több mint ezer liter vizet is elszennyezhet egy eldobott cigarettacsikk – mutatott rá az államfő.