Fotó: Vitézy Dávid, Facebook

Vitézy Dávid az első szériában gyártott, tisztán elektromos DAF nyergesvontató bemutatóján kijelentette: az áruszállítás zöldebbé tétele a kormány és a gazdasági szereplők közös missziója.

Hirdetés

Hozzátette, hogy a káros anyagok kibocsátásának ötödéért a közlekedési szektor felel, ennek 98 százalékát a közúti szállítás okozza. A káros anyagok kibocsátásának csökkentéshez ezért a közúti szállítás zöldítésén keresztül vezet az út – mondta az államtitkár.

Kiemelte: a kormány jelentős intézkedéseket tesz azért, hogy a vasúti áruszállítást vonzóbbá tegye. Ugyanakkor hangsúlyozta: „a közúti áruszállítás dominanciája eltűnni nem fog, ezért ha a szektort zöldíteni szeretnénk, akkor arra van szükség, hogy a tehergépjárművek, nyergesvontatók meghajtását, működését zöldítsük”.

Emlékeztetett arra is: a magyar kormány az elmúlt időszakban több mint 20 milliárd forinttal támogatta elektromos kerékpárok, robogók, autók, taxik, buszok beszerzését és több mint 30 milliárd forint új támogatás is rendelkezésre fog állni a zöld busz program folytatásához.

Korábban írtuk

Gavallér Péter, a DAF Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ebben az évben 200 elektromos jármű értékesítését tűzte ki a cég Európa-szerte és 2025-re évente 1500 tisztán elektromos meghajtású nyergesvontató gyártását tervezik. Közép-Kelet-Európában a Waberer’s csoport az első, amely szériában gyártott, tisztán elektromos meghajtású nyergesvontatót vesz használatba – fűzte hozzá az igazgató.