Zöldülő Kína

A környezeti problémák már az ókori Kínában sem voltak ismeretlenek. Noha a „menny és az ember közötti harmónia” fontos filozófiai alaptétel volt, a háborúk, tűzvészek és városépítések nyomában járó erdőirtás a hatalmas természeti erőforrások pusztulásához, talajerózióhoz és a művelhető területek visszaszorulásához vezetett. A dinasztikus idők gazdasági fejlődésének az ára így éhínségek és természeti katasztrófák sora lett.

A XX. század második felében mindez felgyorsult. Amikor Kína 1972-ben követséget küldött a stockholmi környezeti konferenciára, az ország környezetkárosítása már drámai ütemben zajlott. A Kínai Népköztársaság kikiáltása után bevezetett tervgazdálkodási rendszer első öt ötéves gazdasági fejlesztési terve nem tartalmazott környezetvédelmi rendelkezéseket, és nem hoztak létre a témáért felelős kormányzati intézményt sem. Az 1970-es évek végén végrehajtott gazdasági reformok aztán csak tovább súlyosbították a problémát, a gazdasági fejlődés erőltetése miatt a környezetvédelmi politika teljesen háttérbe szorult.

Kína modernizációja százmilliókat emelt fel a mélyszegénységből, és virágzó középosztályt hozott létre. Emellett viszont az ország a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátójává vált, 2007-ben megelőzte az Egyesült Államokat, 2014-ben már a globális emisszió 27 százalékáért volt felelős. Energiafogyasztása is egyre gyorsuló mértékben nőtt, és a 2019 óta tartó visszaesés ellenére még ma is Kína a világ legnagyobb széntermelője és -felhasználója. 2013-ban a szmog akkora volt Pekingben, hogy a WHO adatai szerint a veszélyes részecskék koncentrációja negyvenszer haladta meg a megengedett egészségügyi határértéket. Ennek hatására a vezetés arra kényszerült, hogy iskolákat zárjon be, építkezéseket, gyárakat állítson le, korlátozza a gépjárműforgalmat. A járművek száma viszont egyre csak nőtt: 2014-ben még 17, 2019-ben már 25 millió új autó futott az utakon.

Nehezíti a helyzetet, hogy az urbanizáció ütemét nemzeti prioritásként kezelték, a kormány célja volt, hogy 2020-ra a lakosság több mint 60 százaléka városban éljen, szemben a 2015-ös 53,7 százalékkal. A városok gyors növekedése viszont tovább növelte az új energiakapacitásokat igénylő gyártó- és ipari központok kialakulását, fokozva a légszennyezést.

Az édesvízkészlet csökkenése és a víz szennyeződése az ország másik legnagyobb környezeti problémája. Kínában a világ lakosságának húsz százaléka él, de édesvízforrásainak csupán hét százaléka található itt. A kínai városok nagy része vízhiánytól szenved, miközben az ország legfontosabb folyóinak több mint egynegyede erősen szennyezett. A gondatlan vízgazdálkodás és a mezőgazdasági vízfelhasználás szakszerűtlensége, kombinálva az éghajlatváltozással, Kína szántóföldjének nagy részét sivataggá alakította. A rettenetes folyamat több mint 400 millió embert érint.

Összefüggések

Ebből adódóan a közegészségügyi adatok is szomorú képet mutatnak. A levegőszennyezés évente 1,2 millió kínai korai halálához vezet, összekapcsolódva a légzőszervi, szív- és érrendszeri, illetve agyi kórképek, akut és krónikus betegségek elterjedésével. Becslések szerint az emésztőrendszeri rák 11 százaléka a nem biztonságos ivóvíz fogyasztásából származik.

Mindezek a problémák csökkentik Kína képességét arra, hogy szinten tartsa ipari termelését, élelmet és ivóvizet állítson elő lakosságának; hatnak az ország külkereskedelemére, nemzetközi kapcsolataira és a klímaváltozásra. Peking főterén, a Tienanmen téren a Mao Ce-tung képe melletti felirat szerint a Kínai Népköztársaság tízezer évig fennmarad. Az ígéret betartása az ország vezetését is változásra kényszeríti.

Út a fenntartható jövő felé

A Kínai Népköztársaságban 1979-ig kellett várni az első környezetvédelmi törvény megszületésére. A meghozott mintegy harminc rendelkezés a szennyezés megelőzésére és ellenőrzésére, az erőforrások felhasználására és az ökológiai védelemre vonatkozott. Az elkövetkező években nagyjából harminc új környezetvédelmi törvény született a légköri szennyezés visszaszorításáról, a víz- és talajvédelemről, a szilárd hulladék kezelésének szabályozásáról, az árvízvédelemről, az elsivatagosodás megelőzéséről és ellenőrzéséről, a tengeri területek használatáról, a megújuló energiáról.

Ezeket kezdetben nehéz volt betartatni még a nagy állami tulajdonú vállalatok szintjén is, mert nem tudták feloldani az ellentmondást a gazdasági célok teljesítésének, a termelés ütemben tartásának kényszerével. Az igazán komoly erőfeszítések csak a 90-es évektől kezdődtek.

Sikeres volt viszont egy erdősítési kísérlet az 1978-ban indult Nagy Zöld Fal erdősítési programon belül. A zöld erdősávot a Góbi-sivatag további terjeszkedésének megállítására ültették; 2018-ra Hszincsiang, Kanszu, Csinghaj és Senszhi tartományok északi részének, továbbá Belső-Mongóliának az erdőfelülete 21,56 millió hektárra növekedett, ez kétszer akkora, mint Magyarország teljes területe. A program 2050-ig folytatódik.

2014-ben Li Ko-csiang (Li Keqiang) miniszterelnök harcot hirdetett a környezetszennyezés és a szegénység ellen. Megtiltották a széntüzelésű erőművek működését az ország legszennyezettebb régióiban, beleértve a pekingi területet is. A kieső kapacitást földgázzal helyettesítették, a rendelkezést annyira komolyan vették, hogy a környezetvédelmi minisztérium kiadott egy 143 oldalas „haditervet” a széntüzelésű bojlerek leszerelésére. 2017-ben 85 nagy teljesítményű szénüzemet bontottak le, ez volt a mai napig a világ legnagyobb erőműbezárása.

A változások részeként az ország csökkentette vas- és acélgyártási kapacitását, a nagyvárosok, köztük Peking, Sanghaj és Kanton korlátozta az autók számát, Sanghajban nagy mértékben növekedett az elektromos autók száma. A városvezetés minden újonnan vásárolt villanyautó árából 30 000 jüan (másfél millió forint) kedvezményt adott az új tulajdonosoknak. Mindezt tetőzi, hogy egy belső égésű motoros gépjármű rendszámtáblájára majdnem egy évet kell várni, míg az elektromos autóké azonnal kézbe vehető. Belső égésű motorkerékpárral kínai nagyvárosban ma már szinte nem lehet találkozni, reneszánszát éli a bicikli, az elektromos roller pedig napi használati eszköz. A drákói intézkedések hatására 2018-ra a legszennyezettebb kínai városokban a finom részecskék koncentráció­ja a levegőben átlagosan 32 százalékkal csökkent a 2014-es évhez képest.

Hasonló előrelépés történt a szenny­vízkezelés területén is. 2015-ben Kína közel 74 milliárd tonna szennyvizet termelt, amelynek 67 százaléka az önkormányzati (elsősorban háztartási), 25 százaléka az ipari szektorból és 8 százaléka egyéb létesítményekből származott. A kínai kormány 2015-ben bevezette a vízszennyezés megelőzésének és csökkentésének cselekvési tervét, azzal a céllal, hogy 2030-ig javuljon az ország egész területén a vízkörnyezet minősége. A terv konkrét mutatókat tartalmaz többek között a hét kulcsfontosságú vízgyűjtő terület, így a Jangce és a Sárga-folyó vízminőségének javítására.

Vezetnek ezen a téren is

A 2030-ig tartó, fenntartható fejlődési menetrend végrehajtásáról szóló jelentés azt mutatja, hogy Kína már 2017-re teljesítette a 2020-ra kitűzött és nemzeti szinten meghatározott hozzájárulás (NDC) céljait, és 40-45 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást. Ekkor a környezetvédelmi minisztérium 361 milliárd dolláros kötelezettségvállalást irányzott elő megújulóenergia-termelésre. Ennek eredményeként nemzetközi szinten Kína lett a szélturbina és a lítiumion-akkumulátor legnagyobb gyártója – ez két kulcsfontosságú elem a zöldenergia-alapú gazdasággá váláshoz. Sőt, az ország élen jár a nagyobb energiatárolási kapacitású szilárdtest-akkumulátorok fejlesztésében is.

Az új jogszabályok szigorú korlátozásokat vezettek be az energiaigényes iparágakra is annak érdekében, hogy elősegítsék a megújuló energia integrációját. 2020-ra a világ tíz legnagyobb naperőműve közül négy Kínában működik, ezek közül a 43 négyzetkilométeres Tengger-sivatagi naperőmű a világ legnagyobbika. A nagyobb városokban megkezdődött a szelektív szemétgyűjtés, továbbá a Didi Chuxing, Kína egyik legnagyobb alkalmazásalapú szállítási szolgáltatója elsőként vezetett be a környezetbarát járműveket, és partnerséget kezdeményezett 12 kínai és nemzetközi villanyautó-gyártóval.

Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának ügyvezető igazgatója az ország sikereiről szólva 2019 decemberében kijelentette, hogy „Kína erőfeszítései és aktív részvétele a globális éghajlat-irányítás színvonalának átalakításában és kezelésében remélhetőleg a világ többi részének is példát állít, és fenntartható, zöld jövőhöz vezet”.