Jelenlegi hely

Gollam árnyéka

Ágoston Balázs képe

„El a kezekkel Göncz Árpádtól!” – lilult el a feje Gréczy Zsoltnak. Gyurcsány Ferenc párás szemű ölebe azért fúvódott dühösre, mert Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője (akkor még frakcióvezető-helyettese) egy rendezvényen azt mondta, Göncz Árpádot és az 1990-es évek elején Sólyom László vezette Alkotmánybíróságot súlyos történelmi felelősség terheli az igazságtétel elmaradásáért.

Fölmerül persze a kérdés, hogy a Gyurcsány ülepét remegő boldogsággal fényesre tisztogató ember miért véli bírálhatatlannak Gönczöt, és miért nem sorakoztatta föl mellé Sólyomot – de apróságokon nem érdemes fennakadni.

Egyébként sem érdemes fennakadni Gréczyn, hiszen ő csak egy optikai és akusztikai tévedés. Ellenben ha már terítékre került a téma, akkor érdemes néhány tényt jó alaposan megvastagítani.

Szögezzük tehát le, hogy Sólyom Lászlót irracionális jogfetisizmusa miatt valóban súlyos felelősség terheli a valódi rendszerváltás hátráltatásában, az igazságtétel megakadályozásában. Öncélú szobatudósként fékeken és ellensúlyokon élvezkedni ott, ahol kizárólag ilyenek kötötték gúzsba a magyar államot, a legjobb esetben is kétségbeejtő önsorsrontás. Sólyom László neve a jövőben megírandó tényszerű történelemkönyvekben a politikai zsákutca egyik példájaként fog szerepelni.

Göncz Árpád pedig a tettesek arcképcsarnokában kap majd helyet. Ez a pártja által dróton rángatott SZDSZ-es marionettbábu történelmi bűnök sorozatát követte el dicstelen regnálása idején.

Göncz nem csak az igazságtétel elkaszálásában volt bűnös (egykori 1956-os bajtársai emiatt fojtották bele okkal, megérdemelten a szót 1992. október 23-án az Országház előtt). Cinikusan és jogsértően, törvényes hatáskörét rendre túllépve, a nemzet egységének megjelenítése helyett következetesen pártpolitikai szerepet játszva akadályozta az akkori közmédia átalakítását, foggal-körömmel védelmezve a magyarellenes kommunista és balliberális médiabrigantik pozícióit. Bánó András, Bolgár György – efféle alakok fémjelezték akkoriban a Magyar Televíziót és a Magyar Rádiót…

Göncz köztársasági elnökként hadsereg-főparancsnoki jogkörével is visszaélt, amikor a történelemhamisítók által taxisblokádnak hazudott 1990-es SZDSZ-es puccskísérlet idején jó előre deklarálta, hogy semmilyen körülmények között nem engedi bevetni a Magyar Honvédséget, a háromnapos agresszív felforgatást követően pedig sietve amnesztiában részesítette az államcsínykísérlet résztvevőit.

Az SZDSZ-es szélhámos nem átallott balliberális demonstrációkon is megjelenni, nyíltan és arcátlanul letéve ezzel a garast az adott politikai tábor mellett. Mi több, külföldön sem szégyellt Magyarország ellen uszítani. A La Stampa című olasz lap 1993. november 20-i számában Budapesten a sajtó újra felfedezi a cenzúrát címmel, Az elnök is a jobboldali kormány ellen: Európa segíts nekünk! alcímmel megjelent cikkben az ellenzék elnémításáról, cenzúráról, a sajtószabadság eltiprásáról hazudozott. Vagyis – hazaáruló volt.

Legyen is elég ennyi e jellemtelen kalandor sunyin kártékony tevékenységének ismertetéséből. Göncz közszereplő volt, tehát nem bírálhatatlan, még holtában sem. A kritikára pedig minden tisztességes, hazaszerető magyarnak alapos oka van. Göncz Árpádot, a Gyűrűk Ura trilógia társfordítóját övéi – bevett módszerrel – igyekeznek hős hobbitnak láttatni, a képen azonban csak a meghasadt, torz Gollam sötétlik.