Kevesebb testnevelésórát, több nyelvtanítást, általános iskolában heti 25, középiskolában heti 30 tanórát – efféle butaságokkal hozakodott elő a többek között külföldről, a Német Szociáldemokrata Párt alapítványa, a Friedrich Ebert Alapítvány által támogatott Független Diákparlament nevű szervezetecske pénteki tüntetésecskéjén, amin ezúttal – más ellenzéki alakulatok mellett – a balliberális oldalra dezertált Jobbik is hivatalosan, lélekkufár szélkakas elnöke személyében képviseltette magát. Immár nyíltan összeér tehát Simicska és a Soros világa. 

A világkormány létrehozásáról álmodozó Nemzetközi Föderalista Mozgalom anarchista „oktatási teoretikusára”, az iskolákat koncentrációs táborokhoz hasonlító John Caldwell amerikai anarchista agitátorra hivatkozó Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesülettel, valamint a Norvég Civil Alap és a Soros-birodalom által is támogatott, két amerikai állampolgár által létrehozott, a homoszexuális „házaspárok” gyermek-örökbefogadását, vagy épp a migránssimogatást népszerűsítő Demokratikus Ifjúságért Alapítvánnyal partnerséget ápoló önjelölt balliberális rohamcsapat nyüzsgő hülyegyerekei tehát úgy gondolják, hogy az ő feladatuk és hatáskörük meghatározni, mit, mennyit és hogyan tanuljanak.

E pimaszkodás kor- és kórtünet. Alapja az a téveszme, hogy iskola valamiféle emberjogista intézmény, ahol a diákoknak nincs egyéb dolguk, mint irányítgatni a tanárokat.

Nos, a kishülyék tévednek. Az iskolában a diákoknak egyetlen dolguk van: tanulni. Az iskola nem kívánságműsor, hanem kötelesség – már ha valaki érettségit akar. Ha nem akar, akkor persze választhat olyan képzési intézményt is, ahol elsajátíthat egy tisztességes mesterséget, és akkor nem kell az emberiség és a magyarság kultúrtörténetével vesződni.

„Érzem, butulok”, „csökken az értelmem” – olvashattuk a ballib rohamcsapatocska januári izgágáskodásán elfehéredő ujjakkal szorított táblákon. Sajnos e coming outokkal egyet kell értenünk. Valóban, ezek az emberpalánták nem akarnak tanulni, és tornából fölmentett valójukkal is tökéletesen elégedettek. Úgy hiszik, teljesítmény nélkül jár nekik a tudás, ennek érdekében fintorogva hajítanák ki a tananyagból a nemzeti önismeret és kultúra alapvető kincseit. Visszatérően fölöslegesnek minősítik az elmúlt évszázadok irodalmának és pláne a történelem tanítását, demonstrálva, hogy a maguk részéről nem akarják tudni, kicsodák és hová tartoznak. Leghőbb vágyuk, hogy napi 24 órában a telefonjuk kijelzőjéhez nyomhassák szipogó orrukat. És mindezért nagyon haragszanak a felnőttekre és arra a csúnya, gonosz valóságra, amely rendre szembejön velük, és összekócolja az izgatott, ámde üres ecsetfejeket. 

Legyen világos: az iskolának nem csak tudományos tényeket, korszerű ismereteket kell beleplántálni a diákokba (ez is elengedhetetlenül fontos), hanem nevelnie is kell őket. A magyar állam joga és kötelessége az oktatási rendszeren keresztül a nemzeti jövő számára felelős hazafiakat formálni. Érdektelen, közönyös, önimádó, önző, lusta, pökhendi hülyékkel nem lehet országot, nemzetet, jövőt építeni. A csalóka, illó pillanatnak és főleg önmaguknak élő kis zombik a pusztulásba tartanak. Az élet a büszkén és szilárdan önazonos, a világ jelenségeinek összefüggéseit megértő, kötelességtudó és áldozatvállaló hazafiaké. Így volt mindig és így is lesz. Lám, mégis érdemes történelmet tanulni.


Fotó: MTI