„Nem választást kell nyerni”

Sok évvel ezelőtt, a 2002-es kampányban Kovács László (akiről menthetetlenül az idős kecske és a fiatal só példázata jut az eszünkbe) arra a felvetésre, rosszul áll az MSZP támogatottsága, azt találta mondani, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választásokat. Akkor ez a mondás igaznak tűnt, a magyar ellenzék azonban mára meghaladta a pártelnöki intelmet. 

Az új jelszó így hangzik: nem választást kell nyerni, hanem közvélemény-kutatást. 

A baltérfélen az év eleje óta egymást érik a kutatások, a boldog meg a boldogtalan is esélyeket latolgat. Igaz, különös latolgatás ez, hiszen rendre az jön ki belőle, hogy melyik ellenzéki jelölt kap ki legkevésbé a polgári oldal jelöltjétől. De végtére ez is egy lehetőség, a nagy vereség helyett a reménybeli kisebbet választani. 

Fotók: MTI, Demokrata, archív, szerk.


Fotók: MTI, archív, illusztráció

Legújabban a budapesti egyes választókörzetben hirdették meg az új csapásirányt. Mint hírlik, a volt feleségével dulakodó, amúgy minden lehetséges fórumon fütyülő és trollkodó Juhász Péter jelentette be, hogy – amúgy teljesen esélytelenként – visszalép a jelöltségtől, megnyitva az utat a nagy ellenzéki összefogás előtt. 

Örültek is nagyon a társak, az olimpiagyilkos Fekete-Győr András már le is csapott az alkalomra, és bejelentette, hogy tényleg lépjen vissza mindenki a legesélyesebb jelölt kivételével. Hogy ki legyen, azt eldönthetnék az ismeretes mindig-eggyel-kevesebb-szék játékkal (gyors, hatékony és még mulatságos is), de ő inkább egy újabb közvélemény-kutatást szorgalmaz.

Persze szeretné megnyerni. Drukkoljunk neki. Legalább ez az öröme legyen meg, a választást úgysem ő nyeri.