Miért ne csapjunk földhöz ötödikes kisfiúkat?

A Kecskeméti Vadasparkban egy osztálynyi ötödikes kisdiák kézlóbálásokkal próbált mozgásra késztetni egy csapat szurikátát. Egy kisfiú bottal is piszkálta őket, mire Zara, a vemhes nőstény szurikáta megharapta a gyerek ujját. A kisfiú ijedtében földhöz vágta az állatot. A trauma következtében Zara elpusztult. A boncolás kimutatta, hogy a két utóddal viselős állat aortarepedésben vérzett el. A történet villámsebességgel terjedt szét a közösségi oldalakon. Az általános vélemény – mely híven tükrözi a társadalom mai morális állapotát – a következő volt: a gyereket is úgy a földhöz kell csapni, hogy megrepedjen az aortája... Adódik tehát az úgy tűnik, korántsem egyértelmű, és sajnos igencsak indoklásra szoruló kérdés, miszerint vajon miért nem helyes egy ötödikes kisfiút a földhöz csapva kivéreztetni?   


Fotó: MTI, archív

Nos, legfőképp azért, mert a szurikátákkal ellentétben ő ember. Ráadásul gyermek. A társadalom felnőtt tagjainak védeni, óvni kell őt. Az a vélekedés tehát, miszerint aki egy szurikátát a földhöz csap, azt ugyanúgy földhöz kell csapni, részemről olyasfajta túlzásnak tűnik, amelyre már alig akadnak szavaim. Az viszont biztos, hogy akik ebbe az irányba tolnák a jog és az igazságszolgáltatás szekerét, azok számára valóságos földi paradicsom lenne a saria bevezetése hazánkban. Nyilván ebben az esetben ugyancsak halál várna a park jelenlévő gondozóira, valamint a gyerekek felnőtt kísérőire is, akik nem akadályozták meg a szomorú történést. Esetleg a gyermek szüleire, és mindenkire, aki a gyermek pártját kívánja fogni. 

Aztán azért is nem szabad statáriális bíróság által halálra ítélni az állatokkal kegyetlenkedő gyermekeket, mert az ilyen viselkedés hátterében akár igen komoly trauma is állhat. Tételezzük fel, hogy vannak hazánkban olyan gyermekek, akiket a szüleik napi rendszerességgel véresre vernek, vagy más módon terrorizálnak. Esetleg társai bántalmazzák verbálisan, amiért túl kövér, túl sovány, túl szemüveges, etc. 

Csakhogy ismeretlenül is megkockáztatom, hogy ebben az esetben aligha ilyesmiről volt szó. Mert a gyerekek egész egyszerűen... ilyenek. Feszegetik a határokat, kipróbálják, mit szabad és mit nem. Kérdezzünk csak meg egy társulatnyi színészt, milyen üdítő feladat délutáni iskolai színdarabban fellépni! Vagy interjúvoljunk meg néhány úszómestert, hogy vajon mennyire örülnek az iskolai úszásoktatásoknak. 

S most képzeljünk lelki szemeink elé egy osztálynyi kisdiákot, amint nevelőikkel egyetemben ellátogatnak egy vadasparkba. Aztán megállnak egy kifutó előtt, amely kifutóba gond nélkül be lehet nyúlni. Szülőként tapasztalatból mondom, hogy ahova be lehet nyúlni, oda mindig lesz olyan gyerek, aki be is nyúl. S vajon miért kell benyúlni, hadonászni, bottal piszkálni? Mert, teszem azt, a szurikáták éppen nem akarnak futkározni. Elképzelhető, hogy a kisdiákok a mozdulatlanul fekvő állatok helyett édesen fickándozókat akarnak látni? Több mint valószínű. Ezért aztán a kis lurkók mozgásra kényszerítik őket. Akár egyfajta ősragadozói ösztön okán is, hiszen a felnőttkort még el nem ért emberpalánta igen sok esetben ösztönből cselekszik.  

Most pedig nézzük meg a sajtó felelősségét! A szerencsétlen kis állat halálát szinte nemzeti tragédiaként tálalták. Még egy olyan YouTube videó is előkerült, amelyben Zarát szelíd, játékos kis szőrgombócként mutatta be a vadaspark igazgatója. Az állat kimúlása után az igazgató azt is közölte a lapokkal, hogy szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel próbálta megmenteni Zarát, sajnos sikertelenül. Az igazgató hozzátette: Zarát a párja, Zorró órákig hívta, kereste. A kollégák pedig mindezeket megírták. 

Csak néhány „lényegtelen” részletet nem tárt elénk egyikük sem. Például, hogy miért csak Zara harapott, s vajon a többi szurikáta miért nem támadt rá a gyerekekre. Nem vagyok zoológus, de ahány szakportálon utánanéztem, mindnél azt a választ kaptam, hogy az agresszív reakció magyarázata a nőstény szurikáta alaptermészetében, várandós állapotában, valamint a falkán belül elfoglalt státuszában keresendő. Zara alfanőstény volt.  Az volt a dolga, hogy kihordja Zorró, az alfahím utódait. Mellékesen pedig, hogy harapásokkal, karmolásokkal elüldözze a hím közeléből a többi nőstényt. S esetlegesen halálra fojtsa, vagy halálra harapja a többi kölyköt. Nem kegyetlenségből, hanem mert ilyen a természete. S ha ebben az állapotában a vemhes nősténynek ilyen a természete, adódik a kérdés, hogy vajon miért nem volt különzárva a többiektől? S miért nem volt elkülönítve a látogatók elől, legalább a vemhesség idejére. 

***
Azért a végére is hagytam egy látszólag nem ide illő, egy aranyos szurikáta halálához semmiképp nem mérhető, hírértékkel egyáltalán nem bíró tényt: bár folyamatosan csökkenő számban, de még így is évente mintegy tízezer (10.000) művi abortuszt végeznek Magyarországon.