– A villamos energia előállítási ára a paksi bővítésnek köszönhetően 10-13 százalékkal mérséklődhet majd, s Magyarország akár exportpozícióba is kerülhet – értékelte az oroszokkal kötött atomerőmű-szerződés jelentőségét Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

– A nukleáris energiát 2040-ig ki kell vezetni a magyar energiarendszerből, mert az költséges, valamint kockázatokkal és környezeti terheléssel jár – mondta ugyanerről Schiffer András, a beruházás ellen botrányosan is tiltakozó LMP társelnöke.

Ahogy a véleményekből is látszik: rendkívüli különbségek vannak annak megítélésében, hogy milyen irányba mozdítják majd az új paksi blokkok az áram árát Magyarországon. Rogán Antal lényegében azt mondja, hogy az új kapacitások beszállása lejjebb húzza majd a jelenleg 16 forintos kWh-nkénti áramárat a 15 forintos szint alá. Az LMP ugyanakkor úgy számol, hogy a beruházási és bontási költségeket is figyelembe véve az új blokkok legalább 30 forintért termelik majd az áramot.

Ellátás mindenek felett

Ami biztos: Paks hirtelen kiváltása elképzelhetetlen lenne a magyar villamosenergia-ellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül. Ahogy Hamvas István, az atomerőmű vezérigazgatója néhány héttel ezelőtt ismertette: jelenleg a paksi blokkok állítják elő a magyar villamosenergia-termelés 50,7 százalékát. A néhány évvel ezelőtti helyzethez képest ugyanakkor újdonság, hogy ez ma már csak a hazai fogyasztás 36,4 százalékát fedezi. A magyar elektromosenergia-felhasználásban ugyanis egyre nagyobb az import szerepe, mivel a tulajdonos MVM az elmúlt években sorra leállította a világpiacinál drágábban termelő gázerőműveket. Míg 2010-ben a hazai fogyasztásnak még csak 10 százalékát fedezte az import, tavaly ez már 28 százalékra nőtt – eközben a gázerőművektől átvett áram mennyisége felére esett.

A jelenleg működő paksi négy blokk üzemidejét ugyan néhány évvel ezelőtt meghosszabbították a hatóságok, 2032 és 2037 között azonban – a hetvenes évekbeli átadás sorrendjének megfelelően, 60 év üzemidő után – fokozatosan le kell majd állítani azokat. A magyar villamosenergia-termelés felét adó kapacitás tehát két évtized múlva kiesik a rendszerből. Ráadásul pont az a fele, amelyik a legolcsóbban termel, vagyis jócskán lefelé húzza az áram végfogyasztói árát. Hisz Paks 12,7 forintos költségével szemben a lignitre épülő Mátrai Erőmű Zrt. blokkjai 23-24 forintért állítanak elő egy kWh-nyi energiát, a gázzal működő erőművek pedig már többnyire 30 forint fölött. Igaz, az importált áram az Energetikai Hivatal tavalyi adatai alapján csupán 13,1 forintos átlagárért érkezett az országba – hazánk fogyasztásának több mint a felét stratégiai-ellátásbiztonsági okok miatt azonban nyilvánvalóan veszélyes lenne csupán az importra bízni. Amit igazol az is, hogy az áram világpiaci ára meglehetősen ingadozónak bizonyult az elmúlt években: az említett, 4 eurócentnek megfelelő szinttel szemben jó néhányszor 6 eurócentig (19 forint) is felszaladt.

Nem mellékesen: a gázzal működő erőművek kiváltása olcsó importárammal az elmúlt egy évben valós teret adott a kormányzati rezsicsökkentésnek. Vélhetően ez lesz a jövő zenéje is. A Mavir tervei szerint 2018-ig a jelenleg működő áramtermelő kapacitások 30 százalékát fel kell számolni. 2030-ig pedig már 46 százalékra nő azon erőművi egységek aránya, ahol fel kell hagyni a termelést. A jelenleg működő erőművek döntő többsége ugyanis még a szocializmusban épült, a privatizációt követően az új, külföldi tulajdonosok új termelőkapacitásokat nem helyeztek üzembe, a meglévők pedig egyre öregebbek és korszerűtlenebbek. Mindebből azonban az is következik: a termelésből kivonandó erőművek a következő években tovább növelik az importhányadot – vagy a paksin felül is további beruházásokat tesznek szükségessé. Ráadásul évtizedes áttekintésben várhatóan tovább nő az ország villamos­energia-fogyasztása. A Mavir szerint hosszabb távon a jelenleginél mintegy 20 százalékkal magasabb termelési szintre lesz szükség. Mindennek tükrében nem az a kérdés, hogy szüksége van-e Magyarországnak új atomerőműre a 2037 utáni években. Inkább az, hogy az atomerőmű termelése fölötti többlet áramigényt (ami az atomerőmű kibocsátásának duplájára rúg) milyen forrásból tudja majd kielégíteni az ország?

Kedvező finanszírozás

Az új paksi építkezést még az ügyben felszólaló politikusok is elhibázottan emlegetik „bővítésként”. Mert igaz, a tervek szerint 2025-ben átadják az új erőmű első blokkját, majd néhány évvel később a másodikat is (az újabb fejlesztésű erőművek már két blokkal tudnak annyi áramot termelni, mint amihez korábban négy blokk kellett), s ezután egy szűk évtizeden át valóban egymás mellett dolgozik a régi és az új atomerőmű. Hosszabb távon azonban az új beruházást mégis csak a régi pótlására szánják. Tényleges bővítésről legfeljebb annyiban beszélhetünk, hogy a jelenlegi négy blokk 2000 MW-os kapacitásával szemben az új két blokk 2400 MW kapacitással rendelkezik majd. Ugyanakkor igaz, hogy mintegy szűk évtizeden keresztül valóban egyszerre fognak működni a régi és az új paksi atomerőmű blokkjai. Ami azt jelenti, hogy bizonyos években az ország áramfogyasztásának akár 80 százalékát is Paks biztosítja majd. Erre gondol a Fidesz, amikor az áramár 10-13 százalékos csökkenéséről beszél – vagy arról, hogy Magyarország akár áramot is exportálhat az uniós országokba. Ez azonban csak átmeneti időszak lesz, 2037, a régi blokkok leállítása után az atomenergia részesedése visszaesik a jelenlegi szintre.

– Magyarország emberemlékezet óta nem kötött olyan kedvező pénzügyi egyezséget, mint a paksi építésről szóló megállapodást Oroszországgal – értékelte a beruházáshoz kapcsolódó hitelszerződést Orbán Viktor. Még a beruházás ellenzői sem vitatják: a 10 milliárd eurós hitelkeretet valóban olcsón kapja Magyarország. A hitel törlesztését az első blokk átadása után, 2026-tól kell megkezdeni, s 21 éven át tart. Kamata a törlesztési idő első harmadában 3,95, a második harmadban 4,5, az utolsó harmadban pedig 4,9 százalék. Összehasonlításként: jelenleg a másodpiacon 7 százalék körüli kamattartalom mellett kelnek el a harmincéves magyar államkötvények. A blokkok tervezése öt, építésük pedig további öt évet vesz majd igénybe. Az orosz hitel a költségek 80 százalékát állja, a fennmaradó részt a magyar költségvetés fedezi majd.

A paksi beruházás megtérülésre vonatkozó számításait tíz évre titkosították, de a rendelkezésre álló adatokból természetesen lehet hozzávetőleges számításokat végezni. Nyilvánvaló: az új paksi blokkok nem termelhetik annyira olcsón az áramot, mint a jelenlegiek, hisz a mostani fogyasztói árat nem terhelik a hetvenes években épített erőmű beruházási költségei. Amennyiben az orosz hitel 3000 milliárd forintos, továbbá a magyar költségvetést terhelő 750 milliárd forintos hozzájárulását elosztjuk az erőmű várható hatvanéves élettartamával, azt kapjuk, hogy az áramárból évente 62,5 milliárd forintot kell kigazdálkodni. Magyarország villamosenergia-felhasználása ta­valy­előtt 35 milliárd kWh volt, aminek bő 40 százalékát Paks állítja elő. Mindez azt jelenti, hogy az építés egy évre eső díját elosztva az éves áramfogyasztás Paksra eső részesedésével, 1 kWh-nyi áramot 4,5 forinttal terhel majd a jövőben a beruházás. A számítás természetesen nem teljesen pontos, hisz nem vettük figyelembe például a kamatköltségeket – cserébe viszont azt sem, hogy a fogyasztás a jövőben várhatóan mintegy 20 százalékkal nagyobb lesz, s ennek megfelelően az új erőművi blokkokat is a jelenleginél 20 százalékkal nagyobb teljesítményre méretezik. A paksi termelés 12,7 forintos költségéhez hozzáadva a beruházás hozzávetőleges 4,5 forintos költségét, 17,2 forintos termelési díj adódik. (A számítás természetesen csak a forint jelenlegi értékét tekintve igaz, 20-30 év múlva nyilvánvalóan más összegekről – talán euróról – beszélünk majd. Többek között ezért sem vesszük jelentős mértékben figyelembe az oroszoknak fizetendő kamatot, az alacsony kamatszint miatt annak döntő része ugyanis a várható inflációt egyenlíti ki. Tíz évvel ezelőtt például a bruttó átlagbér éppen 100 ezer forinttal volt alacsonyabb, mint jelenleg, s a folyamat nyilvánvalóan a jövőben is ugyanígy zajlik majd. Vagyis a számítást úgy értjük: az áram jövőbeni ára úgy aránylik majd az akkori fizetéshez, mint 17 forint a jelenlegihez.)

Kiegyenlítő szerep

A helyzet azért a blokkok átadását követő évtizedekben nem lesz ennyire kedvező – erre hívják fel a figyelmet az LMP vagy a Párbeszéd Magyarországért részigazságai. Az oroszoktól kapott hitelt ugyanis nem az erőmű élettartamának megfelelő 60 éven át, hanem a termelés beindítása utáni 21 éven belül kell visszafizetni. Vagyis ha a kölcsön törlesztését egy az egyben terhelnék az áramszámlákra, a beruházási díjak a számított 4,5-nél kétszer nagyobb, több mint 13 forintos terhet jelentenének – összességében pedig 27 forint körüli áram-előállítási díjat. Igaz, cserébe az azt követő negyven évben a számlákban egyáltalán nem kéne fizetni a paksi beruházásért. Az összeghez a zöld politikusok még hozzáadják a jelenlegi atomerőmű lebontásának költségeit, számításaikban így jön ki a 30 forintos termelési szint.

A kormány azonban más modell mellett döntött. Hogy elkerüljék az áram díjának átmeneti növekedését, a paksi atomerőmű élettartamának és a hitel futamidejének különbségét a központi költségvetés közbeiktatásával hidalják át. Ennek érdekében létrehoznak egy állami projektcéget (MVM Paks II Zrt.), amelynek tranzakciói az államadósságot növelik ugyan, a költségvetési hiányt azonban nem.

Az atomerőmű bezárásának költségeit a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont tanulmánya egyébként csupán szűk 200 milliárd forintra becsüli. Ezzel kapcsolatban a paksi atomerőmű a közelmúltban fontosnak tartotta hangsúlyozni: az intézmény évi 20-25 milliárd forintot fizet a hulladékelhelyezést és a leszerelést előkészítő Központi Nukleáris Alapba.

Paks egyenlegének megvonásánál nem tekinthetünk el a tárgyalásokon kiharcolt magyar beszállítói aránytól sem. Nem arról van ugyanis szó, hogy az orosz kormány kedvezményes hitele csupán az építkezés jogát elnyerő orosz Roszatomot segíti. Orbán Viktor moszkvai tárgyalásain az is bekerült a szerződésbe, hogy a beruházásnál 40 százalékos magyar beszállítói arányt biztosít az orosz fél. Ami magyar vállalkozások százainak, a Tolna-megyei Iparkamara számításai szerint mintegy hétezer embernek adhat majd munkát – s élénkíti a magyar gazdasági növekedést is. Nem mellékesen: Magyarország nehezen talált volna olyan más vállalkozást, amelyik képes lett volna megteremteni a beruházás finanszírozási hátterét is.

A leállítandó paksi blokkok pótlására tehát a magyar kormány minden bizonnyal megtalálta a legolcsóbb s legnagyobb hasznot hozó megoldást – atomerőmű nélkül ugyanis nem képzelhető el az ország biztonságos energiaellátása. Az egyéb villamosipari fejlesztéseknek pedig jókora teret adnak a következő években egyébként is leállításra kerülő kapacitások. Nagyjából ezt hangsúlyozta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezetője is az Echo tévén: az atomerőműben előállított áram ára nem nő majd jobban, mint a magyarországi fizetések.

Zöldkérdések

A kedvező képet csupán a hosszú időtartamból adódó bizonytalanság árnyalhatja némiképp. Az MSZP környezetvédelmi tagozata például felvetette: elképzelhető, hogy a régi paksi blokkok működését 2030 után akár még újabb húsz évre meg lehetne hosszabbítani. A felvetés persze inkább elméleti: nem tudhatjuk, a következő húsz évben a blokkok állaga miként alakul majd, s addig milyen technológiákat fejlesztenek ki az üzemidő meghosszabbítására.

Életszerűbbek a két zöld párt kifogásai. Ők ugyan elismerik, hogy az atomenergia és a zöldenergia versenyében pillanatnyilag az atom sokkal gazdaságosabbnak látszik, ám azt hangoztatják: nem lehet tudni, hogy a környezetbarát technológiák fejlődésével egy-másfél évtized alatt nem változik-e jelentősen a helyzet. A megújuló energiaforrások kinyerésére alkalmas szerkezetek előállítási ára ugyanis az elmúlt évtizedben is jelentősen csökkent. Vagyis a kormány várhatott volna még tíz évet, mielőtt a 21. század végéig elkötelezi magát az atomenergia mellett. Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért politikusa emellett arra is felhívja a figyelmet: az, hogy a régi és az új paksi atomerőmű mintegy évtizeden át – esetleg még hosszabb ideig – egymás mellett üzemel majd, így az ország energiaigényének 80 százalékát biztosítja, eleve kizárja, hogy a kormány jelentős megújuló-fejlesztési programot indítson. A politikus ezzel magyarázza, hogy az elmúlt négy évben nem adtak ki egyetlen szélerőmű-építési engedélyt sem.

Hárfás Zsolt, az Atomenergia Info szakértője tanulmányában ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet: megújuló energiaforrásokra építeni az ország energiaellátásának alapját kockázatos és költséges kísérlet lenne. Nemcsak azért, mert például naperőműből az új paksi blokkokkal egyenértékű termelőkapacitás felépítése négyszer annyiba kerülne – a naperőmű-beruházások egyelőre csak úgy versenyképesek, hogy az EU 60 százalékot átvállal a költségekből, hanem azért is, mert a naperőművek és a szélerőművek termelése rendkívüli módon függ az időjárástól. Nem megfelelő idő esetén tartalék szén- vagy gázerőműveket kellene indítani pótlásukra – így viszont a beruházást tovább drágítaná ezek felépítési költsége.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a megújulóknak nem lenne helye a jövendő magyar elektromos rendszerben. Csupán azt, hogy helyesebb, ha kiegészítő szerepet látnak el – így is még jócskán van hova fejlődni a jelenlegi 2 százalékos szintről. Az atomerőműre alapozott áramtermeléssel ugyanakkor tartósan alacsonyan tartható az elektromos áram ára Magyarországon, ami az ország tőkevonzó képessége szempontjából is előnyt jelenthet.

Kárász Andor