Ma ahhoz kell a józanság, hogy belássák végre, senkinek sem állhat érdekében Európa megsemmisítése. Ezt az álláspontot sajnálatos módon ma Európában összesen két politikus képviseli markánsan: Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin – mondta a Demokratának Bogár László közgazdász, akivel a geopolitikai erőtérben zajló destabilizációs technikákról beszélgettünk.

– Legutóbbi beszélgetésünket azzal zártuk, hogy egy fél év múlva visszatérünk korábbi témánkra, a migráció okaira. Legutóbb nyitva hagytuk azt a kérdést, hogy az Európába özönlő migránsáradat vajon spontán, vagy irányított folyamat következménye. Ma hogy látja?

– 2015 augusztusában megállapítottuk, hogy két komoly, a közfigyelem fókuszában álló történet előzte meg a migránsválságot: 2015 februárjában néhány hét különbséggel Budapesten járt a német kancellár és az orosz elnök, és nem lehetett nem észrevenni, hogy Orbán Viktor valamiféle közvetítő szerepre is vállalkozott Ukrajnával kapcsolatban. Azután anélkül, hogy Ukrajnában bármi is megoldódott volna, a görög válság egy csapásra elsodorta a médiafigyelem középpontjából az ukrán válságot, amely azóta egyébként nemcsak nem oldódott meg, de tovább mélyült. A görög válság nyomán az euroövezet összeomlását prognosztizálták. Miközben valódi megoldás erre a problémára sem született, nyárra felduzzadt a migránsok áradata. Ám a globális médiahatalom gonosz varázslata ezúttal nem a korábbiaknak megfelelően működik: a hirtelen felröppenő, majd lecsengő szenzációk helyét ezúttal tartósnak ígérkező, elhúzódó válság vette át. A migránsválság sajnos nem fog megoldódni egyik napról a másikra. Ma már egyértelműen azt látjuk, hogy birodalmi érdekek fűződnek ahhoz, hogy Európát destabilizálják.


– Miért?

– Amerika mint birodalom és mint nemzetállam is egyre súlyosabb válságban van.


– Ezt már sokszor megállapítottuk, de azt mondtuk, hogy a Európa gyengítése a kontinens más országaihoz (Oroszországhoz, illetve Kínához) fűződő kapcsolatrendszerének gyengítése révén történik. A migránsválság és a terrorizmus azonban közvetlenül a kontinensre mér csapást.

– Ha gyengülőben van a világbirodalom, és kellően cinikus, illetve destruktív ahhoz, hogy ne a maga erősítése, hanem riválisai gyengítése révén próbálja megtartani korábbi pozícióját, különböző destabilizációs technikák alkalmazásához folyamodik. Úgy próbál világbirodalom maradni, hogy a versenytársait gyengíti.


– A migránsválságnak azonban vannak demográfiai okai. Németország azzal érvel, hogy a munkaerőhiányt migránsokkal pótolva újra konjunktúrát teremthet.

– Ez azért nem igaz, mert a legfrissebb felmérések szerint Európában harminc éven belül hétmillió munkahely szűnhet meg a technológiai evolúció következtében. Ma 870 millió ipari munkás állítja elő a világon élő hét és félmilliárd ember szükségletét. Ha mindegyikük a ma elérhető legmagasabb technológiai szinten termelne, akkor akár ötvenmillió ipari munkás is elegendő lenne a földön élő valamennyi ember fogyasztási szükségleteinek előállítására. A világ urai feltehetik a kérdést: mi szükség van akkor ilyen nagy népességre a Földön?


– Ez hátborzongatóan hangzik. De ha ez igaz, akkor Németországnak miért van szüksége a többmilliós bevándoroltatásra? Ez nem logikus!

– A profit maximalizálása érdekében az első, nyers profitérdek ahhoz fűződik, hogy igencsak jelentős túlkínálat jelenjen meg a munkaerőpiacon, de olyan munkaerőből, aminek az árát le lehet nyomni, illetve alacsony szinten lehet tartani.


– Miért nem az egyre növekvő európai munkaerő-tartalékból merítenek? Európában nő az állástalanok száma a fiatalok körében, Görögországban vagy Spanyolországban az ifjúság körében a munkanélküliség már a 60 százalékot is eléri.

– Ha Európa és a világ urai konstruktív megoldást keresnének, akkor a növekvő európai munkaerő-tartalékból merítenének, ami a német nyugdíjrendszer fenyegető válságán is enyhíthetne.


– Miért nem ezt teszik?

– A legalapvetőbb tendencia az, hogy a termeléshez egyre kevesebb és egyre jobban képzett munkaerőre van szükség. Ez az egyik oka annak, hogy a fejlett világban drámaian csökken a születésszám. Ha kevesebb emberre van szükség, akkor kevesebb is születik. A lélek legmélyén a nyugati ember, és e tekintetben Magyarország is ide tartozik, spontán módon alkalmazkodik ehhez a megváltozott helyzethez: eleve kevesebb gyereket vállal. Tudja, hogy ő valójában csak engedelmes „munkaerőállat”, semmi több. Legalábbis a világ urai számára.


– És ezzel az önfeladással még tovább gyengül, míg végül a migránsválság kereszttüzében találja magát. Hova vezet mindez?

– Ezt ma még nem tudjuk, csak sejtéseink vannak, mivel nincs megfelelő párbeszéd. Emberi jogokról, humanitárius segítségnyújtásról és kiszolgáltatott, szegény menekültekről beszélnek anélkül, hogy a valós okokat és célokat feltárva őszinte diskurzus bontakozna ki. Nincs megfelelő narratíva, ami csak a káoszt növeli. Soros György például úgy véli, hogy Európának akár több tízmillió migránst is be kell fogadnia, ha pedig nincs rá pénze, nyugodtan adósodjon el. Ezt hangoztatja a multimilliárdos agytröszt, miközben adósságtengerben úszik a kontinens… Pierre Moscovici volt francia pénzügyminiszter, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa pedig úgy ismételgeti és propagálja Soros György nézeteit, mintha legalábbis a beosztottja lenne. Valószínűleg az is… Konrád György ugyanakkor kijelenti, hogy bár nem feltétlen híve a magyar miniszterelnöknek, ebben a kérdésben Orbán Viktor cselekszik helyesen, mert a hétmilliós európai zsidóság számára nem túl szívderítő az a fejlemény, hogy beazonosítatlan iszlám tömegek áramlanak be Európába, ami nagyon komoly biztonsági kockázatot jelent. Olyan stratégia megvalósításának vagyunk tanúi, ami a világot és Európát irányító erők legbelső köreit is alaposan megosztja. Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a folyamatokat, az alapkérdéseket kellene tisztázni. Ellenkező esetben eluralkodik a káosz és az anarchia.


– Minden ebbe az irányba halad. Párizs, Köln, Brüsszel…

– Amikor hosszú időn keresztül nagyon bizonytalan a helyzet, a népesség nagy része egyre kiszolgáltatottabbnak érzi magát. Ez értelemszerűen növeli az aggodalmat, a szorongást, a féktelen indulatokat és a tehetetlen dühöt.


– Kitűnő táptalaj egy polgárháborúhoz.

– Ez a lehető legveszélyesebb, ami történhet, miközben a politikai osztály mintha nem a probléma megoldásában, hanem a mélyítésében lenne érdekelt. Mint aki parancsot teljesít…


– Hogy változhatott meg az európai polgárok biztonságérzete egy csapásra?

– Ez valószínűleg amiatt van, hogy a globális hatalmi törekvéseknek eddig nem voltak ennyire kézzelfoghatóan pusztító következményei, és a politikai osztály is erőteljesebben képviselte a választók akaratát. Erre az egyik legékesebb bizonyíték, hogy 2003-ban az akkori francia elnök, a konzervatív Jacques Chirac és a szociáldemokrata német kancellár, Gerhard Schröder a lehető leghatározottabban szembefordult az USA afganisztáni, illetve iraki bevonulásával. A francia–német tengely pártállástól függetlenül kiállt a kontinens érdekei mellett és szembeszegült az USA világhatalmi törekvéseivel.


– Változnak az idők… Ma pártállástól függetlenül ez a korábban ellenszegülő francia–német tengely a birodalmi érdekek leghűségesebb kiszolgálójává vált. De miért csak most?

– Tavaly februárban, amikor itt járt a német kancellár, a magyarok körében még nagy népszerűségnek örvendett kiegyenlítő, békét teremtő politikája miatt. Nyáron azután történt valami, a kancellár korábbi viselkedése megváltozott, amitől az európai közbeszéd mára verbális polgárháborúba torkollt. A verbális össztűz kereszttüzében áll a magyar miniszterelnök, miközben ő képviseli az európai polgárok akaratát, és Németországban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.


– Mi a helyzet Ausztriával?

– Az Ausztriában lezajló folyamatok jelzik a legpontosabban azt, hogy ha erőteljes választói nyomás érvényesül, a politikai osztály, ha meg akarja tartani a pozícióját, nem cselekedhet tartósan a választói akarat ellenében. Különösen igaz ez egy olyan pragmatikus rendszerre, mint amilyen az osztrák, amely az elmúlt hetven év minden sikerét ennek a rugalmas, pragmatikus politikának köszönhette. Most némi kísérletezés után visszatértek ehhez a lényegesen valóságosabb és biztosabb talajon álló állásponthoz. Ez a fordulat elvileg Németországban is bekövetkezhet, de az alapvető kérdés még mindig az, hogy a globális erőtérnek mi a szándéka. Csak gyengíteni akarja potenciális riválisát, vagy a teljes megsemmisítésére törekszik.


– Az utóbbiból mi haszna lenne?

– Hétköznapi elmével nehezen fogható fel a programozott káosz elmélete.


– Avasson be! Az mit jelent?

– Ha a birodalom tartósan gyengülni kezd, akkor arra kell törekednie, hogy a világ szinte minden kritikus pontján örvényeket keltsen, káoszt hozzon létre, hogy azután uralkodhassék felette. Ez egy olyan negatív végösszegű játszma, amelynek csak vesztesei vannak.


– Ez maga lenne az apokalipszis! Úgy tűnik, az európaiak többsége ma még nincs tisztában ezekkel az ördögi játékszabályokkal.

– Ma ahhoz kell józanság, hogy belássák végre, senkinek sem állhat érdekében Európa megsemmisítése. Ezt az álláspontot sajnálatos módon ma Európában összesen két politikus képviseli markánsan: Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin. Csakhogy az uralkodó narratíva, a világot vezetők elbeszélési módja olyan megtévesztő módon torzít, hogy Oroszországot állítja be agresszorként, és Orbán Viktort fenyegetik, őt tartják destruktívnak azért, mert arról mer beszélni, ami a valóságban zajlik. Kiszorított, megbélyegzett helyzetbe kerülnek azok, akiknek az elbeszélési módja a megoldás felé mutat.


– Európa ébredő tömegei viszont egyre nagyobb számban őket támogatják, szakítva a téveszmékkel, amelyek a politikai korrektség álarca mögé bújva ássák alá Európa jövőjét. De mintha az integrációs törekvések, a piac liberalizációja, a határok lebontása, a sorkatonai szolgálat eltörlése, a hadi kiadások csökkentése is mind-mind ennek a káosznak (és a migrációs áradatnak) készítették volna elő a terepet. Vagy tévedünk?

– A szabadság növelése mindig kétélű fegyver. Ki ne örülne a határok nélküli Európának, vagy a vélemények szabadságának? Az a mocsoktenger viszont, ami a kereskedelmi televíziókból árad, elgondolkodtatja az embert, hogy mekkora árat kell fizetni ezért a hőn áhított szabadságért, hogy hová is vezet ez a pusztító szabadság. Elindíttattak velünk egy olyan liberalizációs folyamatot, aminek kétségkívül voltak előnyei, de most már látjuk, hogy mi fizetjük meg az árát is. Újra kell gondolnunk az egész folyamatot. Ehhez értelemszerűen olyan politikai osztályra van szükség, amely képes és hajlandó is erre, még mielőtt a liberalizmus káoszba, a szabályok könnyítése anarchiába csapna át. Óriási a tét: Európa léte forog kockán.

Hernádi Zsuzsa