A nemzet még megmaradt kincseinek felkutatását, ápolását, terjesztését célul tűző Nemzeti Kincseinkért Egyesület (NKE) vezetője, Dékány Lászlóné több alkalommal is hallgatta Pap Gábor és Szántai Lajos Képes Krónikáról szóló előadásait. Ezek annyira magukkal ragadták, hogy szerette volna megérinteni, kézbe venni, tanulmányozni, megcsodálni utolérhetetlen miniatúrafestészetét. Mivel egyetlen példányt sem sikerült fellelnie, elhatározta, hogy egyesületével körüljárja egy újrakiadás lehetőségét.

Amikor megtudta, hogy az eredetit az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) őrzik, engedélyt kért annak lefényképezéséhez. A 2003. március 19-én kelt válaszlevél többek között az alábbiakat tartalmazta: "Mivel a kódex újrafényképezése állományvédelmi okokból nem javasolt, figyelmébe ajánljuk a Helikon kiadónál 1991-ben megjelent, igen jó minőségű hasonmás kiadást, amely alapja lehet egy esetleges újabb megjelentetésnek." A Helikon kiadó munkatársai örömmel fogadták a megkeresést, még segítséget is adtak az újrakiadás előkészítéséhez, a kiadáshoz a kiadó akkori vezetője pedig hozzájárult. Dékány Lászlóné ezután már csak annyit szeretett volna elérni, ha az OSZK legalább a hasonmás szín-összehasonlítását engedélyezze a nyomtatás előtt, ám annak ellenére nem kapott engedélyt, hogy az intézmény igazgatójától a következők sorokat kapta:

"A könyvtárak nemzetközi szervezete az elmúlt évben Glasgow-ban kiadott deklarációja szerint a könyvtárak sem politikai, sem erkölcsi, sem vallási, sem tudományos értékrend szerint nem válogathatják az anyagokat, nem korlátozhatják használatukat. Természetesen a gyűjteményeikben őrzött értékeket mindenki részére hozzáférhetővé kell hogy tegyék."

Az újabb kudarc után a NKE az OSZK javaslatának megfelelően a Helikon kiadványa alapján jelentette meg sajátját, ezt a nyomdajelzésben fel is tüntették. Ezek után hideg zuhanyként érte a kiadót, hogy néhány héttel a 2003. december 9-ei könyvbemutatót követően az OSZK feljelentést tett a XIII. kerületi rendőrkapitányságon. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a hasonmás mellett kiadott, újrafordított és Pap Gábor, valamint Szántai Lajos tanulmányait tartalmazó második kötetet is el akarta koboztatni, holott az a hasonmástól független, önálló ISBN-számot viselő kiadvány.

A Demokrata megkereste kérdéseivel az OSZK-t, ahonnan Rády Ferenc általános főigazgató-helyettes rövid, írásos válaszából megtudtuk, hogy a Képes Krónikát kézirattáruk páncélszekrényében őrzik. Megtekintésére 5-10 évenként kerülhet sor, utoljára 2002-ben, a könyvtár alapításának 200. évfordulóján állították ki. Arra is kitért, hogy Dékány Lászlóné ugyan kért engedélyt a hasonmás kiadás megjelentetéséhez, ám azt nem kapta meg, mivel a magyar kulturális örökség ismeretlen szerzőtől származó, egyedülálló ereklyéje állami, kincstári vagyon, amelynek vagyonkezelői (tulajdonosi) jogait az OSZK gyakorolja. E jogokról az Államháztartási törvény és a Ptk. rendelkezik " olvashatjuk a válaszban.

Rideg, tényszerűnek látszó, ám a lényeget mégis galádul meghazudtoló kijelentés ez, a nemzeti kincsek ugyanis a nemzet oszthatatlan tulajdonát képezik, melyet az állam őrizhet, annak megtekintését szabályozhatja, de azt nem birtokolhatja. Amint Arany János Toldija nem állami tulajdon, úgy nem állami tulajdon a Képes Krónika sem, melynek eredeti példánya éppen úgy közkincs, mint a Szent Korona vagy a Gellért-hegy. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd Európa-jogi szakjogász, a kiadó jogi képviselője:

– A kiadó elleni szabálysértési eljárást megszüntették, és vélhetően erre a sorsra jutott a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt megindított büntetőeljárás is, bár utóbbiról értesítést nem kapunk, mivel gyanúsításra sem került sor, csupán tanúmeghallgatásra. Sem a szabálysértési hatóság, sem a rendőrség nem találta megalapozottnak az OSZK vádjait. Az OSZK ideiglenes intézkedés iránti kérelmét, hogy mind a hasonmás, mind a kísérő tanulmánykötet forgalmazásától, előállításától, nyomtatásától teljes körben tiltsák el a kiadót, a bíróság helyből elutasította, hiszen ebben az esetben minden további vizsgálat nélkül lefoglalhatták volna a raktárkészleteket. Ezt a helyes döntést a Fővárosi Átélőtábla meglepő módon nemrég hatályon kívül helyezte, s az elsőfokú bíróságtól alaposabb indoklást kért.

A per lényege az, hogy a Képes Krónika valódi tulajdonosa nem az állam, hanem a magyar nemzet, s pláne nem az eredeti példány őrzésével megbízott könyvtár. Ha ugyanis így volna, akkor bárkit be lehetne perelni, aki mondjuk elénekli a Himnuszt, vagy elszavalja a Nemzeti dalt, esetleg reprodukciót tesz közzé valamely régen élt jeles alkotó művéről, hiszen azok eredeti példányait is nagy valószínűséggel valahol egy könyvtárban vagy egy múzeumban őrzik. Így tehát értelmetlen és hamis dolog üzleti megfontolásból megtiltani a kódex másolását.

A mohó OSZK – és nem az állam – a forgalmazástól való eltiltás mellett jogalap nélküli gazdagodás címén 32 millió forintot, jó hírnevének megsértése miatt pedig nem vagyoni kártérítés címén 6 millió forintot követel. A paradoxon az, hogy ha a bíróság ezt az összeget neki megítélné, a könyvtárat azonnal be lehetne perelni ugyanezért, mivel a Képes Krónikát nem ők írták, nem is ők vették, tehát jogalap nélkül gazdagítaná őket a kártérítés.

Az eset a maga nemében példátlan, mert az intézmény még soha nem indított tulajdonjogi pert amiatt, hogy egy saját állományában levő védett művet hasonmás kiadásban más megjelentetett. A könyvtár tévesen olyan igényeket akar érvényesíteni, amelyek csak a szerzőt illetik meg. Mivel a szerző már 650 éve elhunyt, ezért a Képes Krónika szabad felhasználás tárgyát képezi. A magyar állam virtuális tulajdonjogát senki sem sértette, hiszen az eredeti Képes Krónikát nem vitték el, ráadásul a Kulturális Örökség Minisztériuma, mint rendelkezésre jogosult, hozzájárulását adta a kiadvány megjelenéséhez, amikor annak kiadásához írásbeli megállapodásban támogatási kötelezettséget vállalt. A minisztérium védjegye szerepel is a hasonmás kötetben. Egyébként ami a busás üzletet illeti, a könyvtárat senki sem akadályozta meg a Képes Krónika újbóli kiadásában.

Vajon mi válthatta ki az OSZK bőszült haragját? Próbáljuk kideríteni! A lelőhelyéről sokáig Bécsi Képes Krónikának nevezett kódexet feltételezett összeállítójáról Kálti Márk Képes Krónikájának nevezték el. Az eddig ismert ereklye csonkítatlan utánnyomása – ez ellen nem is tiltakoztak – nem lehetett kiváltó oka az OSZK pereskedésének. Vihart minden bizonnyal az kavart, hogy a könyvtár tudomására jutott, hogy a Nemzeti Kincseinkért Egyesület új fordítást készíttetett, és ahhoz két, a hivatalos berkekben nem kedvelt szakember, Pap Gábor és Szántai Lajos tanulmányát, magyarázatát csatolta. A sejtést az is alátámasztja, hogy a könyvtár ezek betiltását is követelte, jóllehet ezekhez, mint vadonatúj szellemi termékekhez az égvilágon semmi köze. A XIX-XX. század folyamán több fordítás is készült. A legújabb, Barsi Jánosé ebbe a sorba illik. Elődeiétől abban különbözik, hogy egy-két, a magyar történelmet alapvetően meghatározó helyen pontosítja a fogalmakat. Hogy ez mit jelent, arról Szántai Lajos művészettörténész nyilatkozik.

– Krónikát lefordítani egyáltalán nem egyszerű, hiszen ahhoz a latin tudás önmagában nem elég, kiváltképp nem a Képes Krónika esetében, amelynek szöveganyaga rendkívül összetett. Tele van olyan latin szavakkal, amelyek nemcsak irodalmi, hanem a csillagászati szakszavak. A fordítás másik nehézségét az okozza, hogy a többi magyar krónikához hasonlóan ennek eredeti nyelvezete is magyar volt. El lehet képzelni, hogy mekkora fejtörést okozott már az első, a latinra történő átfordítás, hiszen ezen a nyelven sok olyan fogalom nincs meg a jelenségek leírására, ami a magyarban létezett – ecseteli a fordítás nehézségeit a művészettörténész.

Nos, erről az eredetihez képest is átalakított latinról kellett a későbbi korokban visszafordítani a szöveget. Ki tudja miért, a fordítók ez idáig a többjelentésű szavak esetében mindig az őseinkre előnytelenebbet választották.

Szántai egyik példaként Attilát említi, akit az eddigi krónikafordítások "kéjsóvár" természetűnek írtak le, holott a latinban nyoma sincs az ilyen megfogalmazásnak. Az ott szereplő "venereus" szó ugyanis a "venerikusból" származik, ami azt jelenti, hogy Attila módfelett "vénuszi" természetű volt. Ezt a vénuszi tulajdonságot a magyarság az Esthajnalcsillaghoz köti, ami a Szerelemcsillag volt és ma is annak számít. A fordításban – mivel magyarról latinra, majd onnan vissza magyarra fordul a szöveg – tehát annak kellett volna megjelennie, hogy Attila "Esthajnalcsillag-természetű", vagyis szerelmes típus volt.

Egy másik példára Pap Gábor művészettörténész hívta fel a figyelmet, ez pedig Álmos halálának kérdésköre. A legrégebbi krónikafordítások azt írják, hogy Álmost a Kárpát-medencébe jövet rituálisan megölték. Mivel a magyar történetírás ezzel a kérdéssel nem igazán tudott mit kezdeni, ezért ószövetségi előzményeket keresett és azokkal próbálta megmagyarázni az "occido" fogalmát. Csakhogy ennek elsődleges jelentései: "a Nap leszentülése". Napszentület, ember elhunyta, élet megszakadása, ezek rokon értelmű fogalmak, és a szó Pap Gábor szerint csak legvégül jelenthet meggyilkolást. Mellesleg az idézett történelmi személyiség neve beszélő név. A szó önmagát magyarázza: álmos, és nem halott. Tehát ahogy a név, úgy az eseményt jelző fogalom is a lényeget tartalmazza: az álomba révülést és nem halált. Álmos szentülését írja le, azt a pillanatot, ami olyan, mint mikor lemegy a Nap és eljő az éj, az álom ideje. Álmos álmodik, vagyis nem halt meg, s egyszer majd felébred. A költői kép kései párhuzama az erdélyi Ártus király-legenda, mely a kelta Arthur-legenda átköltése: Arthur Avalonban elszenderül, s egyes legendaváltozatok szerint egy barlangban alszik vitézeivel, ahonnan majdan, ha itt az idő, felébred és eljön megvédelmezni népét…

– Úgy tűnik, valakik azt szeretnék elérni, hogy a magyarság saját történelmi múltját, annak értékeit ne ismerhesse, ezért azokat szabályszerűen dugdossák előle. Középkori magyar nyelvű irodalmunk – mert ilyen bizonyítottan volt – emlékeit az elmúlt századokban elpusztították. 1276-ban Kun László király idején Szent Margit szentté avatási eljárásán a vele élő nemes asszonyok, az apácák elmondták, hogy Margit anyanyelvén, tehát magyarul olvasta az Evangéliumot. Hová lettek ezek a magyar nyelvű bibliák, a krónikák, a legendáink? – kérdezi Szántai Lajos. Ki fél a Képes Krónikától?

———————-

A Demokrata álláspontja szerint, ha valaki jogot sértett, az éppen hogy az OSZK volt, merthogy kötelessége a rábízott nemzeti értékeket legjobb tudása szerint őrizni és hozzáférhetővé tenni. Már réges-régen kifogástalan minőségű múzeumi másolatot, nyomatot kellett volna készítenie a Képes Krónikáról – úgy, ahogy a világ múzeumai ezt a legtöbb helyen megteszik – annak érdekében, hogy a kutatók és a laikus érdeklődők hozzáférhessenek. A Szent Korona látogatható, mégis – helyesen – igen sokféle kiadványban jó minőségű felvételeken is rögzítik a korona képét, mindenféle nézetben és nagyításban.