Nem gondolom, hogy Angela Merkelnek joga lett volna gyakorlatilag meghívólevelet küldeni, veszélyeztetve ezzel az egész kontinenst – mondta a Demokratának Schiffer András, az LMP társelnöke, aki térben és időben is közel volt a brüsszeli mészárláshoz: az Európai Zöld Párt tanácskozására igyekezett, de a repülőtéri hangárban rekedt.

– A Budapestről Brüsszelbe érkező gép volt az utolsó, amely a terrortámadás után landolhatott a Zaventem repülőtéren, ezen utazott ön is. Hogyan élte meg ezeket a pillanatokat?

– Hajnalban keltem, leginkább aludni próbáltam. Hirtelen fékeztünk a kifutópályán, amikor ébredeztem. Először torlódásra gyanakodtam, majd szólt a személyzet, hogy a repülőteret lezárták. Feltételezem, akkor ők sem tudtak többet. A párizsi terror másnapja óta teljes harci készültség van Brüsszelben, gyakoriak a vakriasztások. Úgy gondoltam, ez is vaklárma, bombariadó volt és várakoztatnak kicsit. Elindultunk a dokkolóhoz, megpillantottunk egy alul-fölül villogó ibériai gépet, nem értettük, miért nem szállnak ki. Megálltunk és közölték, mindenkit evakuáltak. Még ekkor sem éreztük a súlyát, de azért hazaszóltam. Megtudtam, terrorcselekmény történt. Legalább másfél órát töltöttünk a gépen. Mindössze annyit mondtak, „something incident”. Mindenki telefonálgatott, hazai hírportálokat böngésztek. Nem működött a wifim. Mikor szellőztetés céljából kinyitották az ajtókat, kikandikáltam és kriptai csend fogadott a máskor forgalmas reptéren. Kísérteties látvány. Csak néhány utasszállító járt-kelt üresen. Ilyennel vittek minket, majd a spanyolokat a hangárba.


– Hogyan kezelték a hatóságok a helyzetet?

– A személyzet takarókat, élelmiszert osztott, érdemi tájékoztatást azonban továbbra sem adott senki, feltételezem, nem akartak pánikot kelteni. Ugyanakkor tanácstalanság és káosz volt, senki sem tudta, mi történik. Döbbenetes, de egyetlen rendvédelmi egység sem volt jelen a hangárban, ahol több száz embert zsúfoltak össze a világ minden tájáról.


– Ez valóban furcsa.

– Hajmeresztő felelőtlenségnek tartom, hogy még két posztos rendőrt sem állítottak oda. Komikus jelenetek is zajlottak a sokszínű tömegben, volt, aki filmezte az eseményeket. Közben kaptuk a híreket az áldozatokról és arról, hogy akár újabb bombák is robbanhatnak. Volt köztünk olyan, aki újabb támadástól tartott. A kollégám a mobilján matatott, szemfüles volt, gyorsan intézkedett, hogy mielőbb hazajussunk, hiába pereltem, hangoztattam, hogy van már jegyem, helyet foglalt nekem is az első járatra Charleroi-ról. Igaza volt.


– Nem sokon múlt az élete…

– Utólag raktam össze a mozaikot, nagyjából nyolc-tíz perccel a merénylet után landolt a gépünk. Nem voltak nagy csomagjaink, gyorsan áthaladtunk volna a csarnokon. Térben és időben is nagyon közel estünk a vérengzéshez. Nem véletlenül a mi gépünkről terelték elsőként a hangárba az embereket. Hála istennek, a sokkoló képek sem értek el hozzánk. Akik Budapestről követték az eseményeket, inkább átélték, mint mi a helyszínen. Nem tudtam mire vélni, hogy annyian aggódnak értünk. Fogalmunk sem volt róla, hogy ennyire borzalmas és ilyen méretű volt ez az egész. Nem vagyok egy újjászületős típus, de kétségtelen, hogy utólag kijön az idegfeszültség az emberen, még ülepednie kell…


– A kormány részéről ismét felmerült a terrorveszély miatti alkotmánymódosítás. Mit gondol erről?

– Az LMP februárban nyilvánosságra hozta a saját koncepcióját. Világossá tettük, milyen keretek között lehet értelmesen tárgyalni, akár az Alaptörvény módosításáról is. Önmagában rendkívüli helyzet elrendelésére a jelenlegi alkotmányos rend is lehetőséget ad, sőt a 2011 előtt hatályban lévő 1949. évi XX. törvény is biztosította ezt. Év elején is készen álltunk a konstruktív párbeszédre, de olyan javaslatot tettek elénk, amelynek egyetlen fontos új eleme, hogy a miniszterelnök, bemondásra, hatvan napra korlátlan hatalmat kapna. Nyilvánvaló, ilyet épeszű ellenzéki képviselő sehol a világon nem támogat. Januárban nem folytattunk komoly beszélgetést arról, hogy az új típusú fenyegetettséget figyelembe véve, hol ereszt a jogrend, és milyen változtatásokra lenne szükség. Tábornokok elé vezényeltek minket, akik hangsúlyozták, a haza védelme mennyire fontos, mi bólogattunk, hogy valóban, de nem volt kivel egyeztetni. Megjegyzem, elsősorban nem a honvédelmi tárca az illetékes, nem hozzájuk tartozik a hírszerzés, nem ők irányítják a rendvédelmi szerveket, nem az ő kompetenciájuk az alaptörvényen való módosítások előkészítése. Hetekig csendben voltak, most a brüsszeli tragédia után újra előkapták a javaslatukat. A kormányzat kommunikációs termékként tekint a témára.


– Az önök népszerűségének sem tenne jót, ha nem kommunikálnának ügyesen.

– Ideje lenne belátni, itt már régen nem a pártok népszerűsége a tét. Persze lehet egymással szórakozni, revolverezni, meg lehet szorongatni egyik-másik vetélytársat. Lehet még tovább faragni a magyar demokrácia minőségén, csak közben azokról a potenciális veszélyhelyzetekről nem folyik higgadt vita, amelyek tényleges fenyegetést jelentenek.


– Vélhetően erősebb az emberekben a biztonság iránti vágy, mint a demokráciáért való aggódás…

– Régen túl vagyunk már azon, hogy jogállami finnyásságokról cseréljünk eszmét. Az ilyen helyzetekben erősen benne van a konszenzuskényszer. Tipikusan olyan szabályokról van szó, amelyek érvényesítése megköveteli az állampolgárok jogkövetését. Fokozottabb együttműködést várnak el a lakosságtól a rendvédelmi szervekkel. Az együttműködés feltétele szerintem, hogy az emberek lássák, nem politikai cirkuszról van szó, hanem az ő érdekükben történik változtatás. Ehhez a kétharmadtól függetlenül és azon túlmutatóan kell konszenzust tenni a jogszabályváltozások mögé. Kétszer is lesöpörték az LMP-nek azt a Btk.-t módosító javaslatát, amelyet ha elfogadnak, vagy a nevükre vesznek, szerintünk hatékonyabban fel lehetett volna tartóztatni a hazánkon áthaladó terroristákat.


– Nagy visszhangot kapott a migránsüggyel kapcsolatban, hogy önkritikusan bírálta korábbi nyilatkozatait.

– Kétségtelen, magam is rosszul mértem fel a helyzetet egy évvel ezelőtt, mentségünkre szolgáljon, ellenzéki pártként kevesebb információnk volt, mint a kormánynak. Eleinte úgy viszonyultunk a kérdéshez, mint egy klasszikus XX. századi menekülthelyzethez. De az erkölcsi fundamentumai az álláspontunknak megmaradtak. A tényleges menekülteket, akik ráadásul státuszt is kapnak, nem szabad megalázni, az egyenlő bánásmód elvét kell velük szemben alkalmazni. A migrációs válság hullámain azonban érkeznek gazdasági bevándorlók és bűnözök is. Már nyáron hangsúlyoztuk, az ellenőrizetlen bevándorlás óriási biztonsági kockázatot jelent, aki ezt nem érzékeli, az valamelyik párhuzamos valóságban él.


– Ön szerint mi lenne a kivezető út ebből a rémisztő helyzetből?

– Magyarországnak proaktívan kellene fellépni az európai fórumokon annak érdekében, hogy legyenek mélyebb belbiztonsági, határvédelmi együttműködések az unión belül. Az egyedi lépések politikája helyett összeurópai megoldás kell. Itt vitánk van a kormánnyal, a határvédelem nem lehet kizárólag nemzetállami kérdés, ha Schengent meg akarjuk tartani. De ebbe beletartozik az is, hogy egyoldalúan senki, még egy nagy ország sem dönthet úgy, hogy beenged bárkit. Nem gondolom, hogy Angela Merkelnek joga lett volna gyakorlatilag meghívólevelet küldeni, veszélyeztetve ezzel az egész kontinenst. Bízom benne, hogy az Európai Zöld Pártban is többen újragondolják az álláspontjukat. A legfontosabb, hogy a különböző titkosszolgálatok ne rivalizáljanak egymással, működjenek együtt, megfelelő információk birtokában könnyebben megelőzhetők a véres tragédiák.


– A vezetők szajkózzák a szokásos mondókát, miszerint közösen kell felszámolni a terrorizmust. De lesz ehhez valódi egység Európában?

– Remélem, most az életösztön kellően erős lesz.

Juhári Andrea