Szó sincs spontán menekülésről. Nagyon is tervszerű, alaposan előkészített akció az, amelynek keretében migránsok tömegei ostromolják most Európát. A politikusok kezében van a döntés, ha a magyar kormányhoz hasonlóan végre elszánják magukat, s határozott nemet mondanak az illegális bevándorlásra, Európa megmenekül. Ehhez persze szükség lenne Oroszország segítségére éppúgy, mint az európai titkosszolgálatok szemléletváltásra és nagyobb aktvitására, mondta a Demokratának Földi László, a hírszerzés volt műveleti igazgatója.– Hirtelen, majdhogynem váratlanul tört Európára a jelenlegi nagy menekültáradat. Vajon érzékelték-e ennek az előjeleit az európai országok titkos­szolgálatai, s egyáltalán: mennyire követték ezek a szolgálatok az arab tavasz eseményeit?

– A nyugati titkosszolgálatok az úgynevezett amerikai modellt kezdték követni az 1980-as évektől. Ami azt jelenti, hogy lemondtak az ügynökökről, a beépített informátorokról, azt gondolták, hogy mindent megoldanak majd a technikai eszközök. A műholdak, a robotrepülőgépek, a lehallgatások, a komputeres adatvadászások… Ezzel szemben a szovjet, majd aztán orosz szolgálatok továbbra is az úgynevezett humánerőben bíztak. Számos harmadik világbeli fiatal szerzett diplomát valamelyik szovjet, illetve orosz egyetemen, ezeket Moszkva maga mellé állította. Még csak nem is faragott klasszikus értelemben vett ügynököt belőlük, ezek a diplomások Moszkva barátai és elkötelezettjei lettek. Amikor visszatértek saját hazájukba, ott legtöbbjük hamarosan valamilyen vezető gazdasági vagy politikai pozícióba került. Az arab világban tulajdonképpen Oroszország és az Egyesült Államok küzdelmét láthatjuk. Az arab tavasz éppen arról szólt, hogy Amerika ki akarta ütni a nyeregből a hatalmat gyakorló Moszkva-barát eliteket. Egyszerűen el akarta zavarni őket.

– Amit elmondott, abból egyenesen következik, hogy az orosz szolgálatok mindent tudtak az arab térségben zajló események hátteréről, sajátosságairól és várható következményeikről. De hát akkor miért nem figyelmeztették Európát?

– A földrészen kialakult politikai helyzet, a fellángoló Moszkva-ellenesség, s legfőképpen az ukrán ellenzék feltüzelése, bőkezű anyagi támogatása, és a Majdannal kezdődő véres konfliktus kirobbantása miatt. Ráadásul az oroszok nagyon rászedve érzik magukat, hiszen azzal vonultak vissza saját határaik mögé, s adták fel Kelet-Európát, hogy a NATO nem terjeszkedik tovább, nem tolja előbbre Oroszország felé a bázisait. A Nyugat mindent megígért, de semmit sem tartott be ebből.

– Ha a két nagyhatalom harcáról szólnak a közel-keleti konfliktusok, akkor hogy kerül a képbe az Iszlám Állam?

– Kinőtték magukat. Szövetséget kötöttek, illetve egyesültek azok a csoportok, amelyek egyik nagyhatalom uralmából sem kérnek. Sőt a térségben ők akarják megszerezni az uralmat, nem válogatva az eszközökben.

– Sokan úgy gondolják, hogy az Iszlám Államot tulajdonképpen az Egyesült Államok hozta létre. Washington önmaga érdekei ellen dolgozott volna?

– Az USA valóban támogatta az arab tavasz ellenzéki csoportjait, megalakuló fegyveres egységeit. Ezeket használta fel az oroszbarát elitek és hatalmi centrumok ellen. Csakhogy kicsúszott a kezéből e csoportok irányítása, nem számolt az iszlám vallás fanatizáló és mozgósító erejével, heves nyugatellenességével. Ezekből a csoportokból alakult ki az Iszlám Állam. Nem először járt így Amerika. A mudzsahedineket, majd Oszama bin Ladent is támogatták, de nem tudta őket az irányítása alatt tartani, azok is önálló életre keltek.

– Ez az amerikai vezetés eredendő korlátoltságából következik, vagy az ilyen mozzanatok és fordulatok mindig benne vannak a nagyhatalmi politika kártyapaklijában?

– Nem ismerik pontosan az adott térség sajátosságait, az adott régió történelmét, az ott élő népek habitusát, értékrendjét. Ezért hasonlóan jártak a délszláv válságban is, egy idő után ott sem tudták már kontrollálni a folyamatokat. Azt persze nem bánja Washington, hogy az Európát gazdaságilag és politikailag is meggyengíti a rázúduló menekültáradat. Amerika nyilván azt gondolja, így majd előbb aláírjuk velük a szabad kereskedelmi egyezményt, és nem veszélyeztetjük többet az eurónkkal a dollár pozícióit. Mert ha megszűnik a dollár teljhatalma, megszűnik Amerika is. Abba viszont már nem gondolnak bele, hogy ha elvész Európa a maga hagyományos értékeivel és kultúrájával együtt, az beláthatatlan világpolitikai következményekhez vezet.

– Azt mondta a minap a libanoni oktatási miniszter, hogy igen sok ISIS-terrorista érkezett Európába a menekülthullámmal. Maga az ISIS pedig azzal dicsekedett, hogy eddig négyezer harcost tudott bejuttatni a kontinensre. Az interneten látni is olyan fotókat, ahol férfiak az ISIS seregének ruhájában pózolnak talpig fegyverben, a mellette levő képen pedig már mint menekültek láthatók, hátizsákkal a kezükben. A férfiről, akit elgáncsolt állítólag az N1 Tévécsatorna operatőre, kiderült, az ISIS-hez közel álló személy, akiből mellesleg mára mégis fociedzőt kreáltak Spanyolországban…

– A számoknak nincs jelentőségük. Ha csak egyetlen terrorista jut minden százezer migránsra, az is hatalmas katasztrófát képes okozni. Szerintem is jó pár terrorista van már itt, de nem hajtanak végre akciókat a közeljövőben, mert ez egyöntetűen a migránsok ellen hangolná egész Európát. A terrorista most csendben van. Nem ő dobálja a magyar rendőröket. Lapul. Egy kisgyerekkel a nyakában jön át a határon, mintha békés családapa lenne. Akik dobálnak, azok katonák. Nem a mi fogalmaink szerinti katonák, de parancsokkal irányított emberek. Nekik ez a feladatuk, az áttörés megszervezése, kierőszakolása.

– Sokszor előjön ez a kérdés, az úgynevezett katonák kérdése, mondván: a migránsok nyolcvan százaléka katonakorú, jó kondícióban levő fiatal…

– Néhány régi, már szolgálaton kívüli kollégám, aki jól beszél arabul, egy-két régi ismerős, aki megjárta az idegenlégiót, csak úgy kíváncsiságból körbenézett a Keletinél. Azt mesélték nekem, hogy ott nem beszélgetések, esélylatolgatások folynak, hanem mindenünnen parancs­szavakat, utasításokat hallani.

– Mi lehet a terroristák feladata?

– Nyilván olyan utasítást kaptak, hogy szerezzenek pozíciókat, ismerjék meg a terepet, mérjék föl a lehetőségeket és szervezzenek hálózatokat. Főként az itt élő másod- és harmadgenerációs muszlimokból. Vagyis azokból, akik itt születtek, nem tűnnek fel senkinek, s akik persze jól ismerik az európai viszonyokat, emellett viszont feltámadt, illetve megerősödött bennük a muszlim identitásuk.

– Vagyis nem integrálódtak. De miért nem?

– Amikor a második világháborút követő évtizedekben a törökök Németországba, az arabok pedig Franciaországba érkeztek, megvolt a kereslet irántuk, mint vendégmunkások iránt. Főként szakképesítést nem igénylő területeken dolgoztak, illetve kisebb boltokat működtettek, ilyen-olyan szolgáltatásokat végeztek. A második, de főleg a harmadik generációjuk viszont azzal a ténnyel kénytelen szembenézni manapság, hogy csökken a nyugati gazdaságok munkaerőigénye, az adott munkahelyeken egyre magasabb szintű képesítésre van szükség a technológiai fejlődés miatt, a kis kereskedelmi egységek pedig nem bírják a versenyt a nagy bevásárlócsarnokokkal. Megszűnt tehát a kereslet az egykori képzetlen vendégmunkások iránt, számuk viszont kétszeresére, háromszorosára nőtt azóta. Harmadik generációjuk már igen frusztrált állapotban van, s más kapaszkodó nem lévén, az iszlám felé fordult. Ők azok a Franciaországban született arab fiatalok, akik a francia és az algír válogatott meccsén végig fütyültek a Marseillaise alatt.

– Mit tenne ön a terroristák kiszűrésére?

– Szerintem minden európai országnak vissza kell állítania a határellenőrzést. Olyan szűrő ez, amelyen könnyen fenn­akadhatnak a gyanús, esetleg akcióra készülő emberek.

– Fájdalmas lépés lenne, az EU tagországaiban az egyik legnagyobb vívmánynak tekintik az emberek a a határok légiessé válását…

– Ennyit el el kellene viselni a nagyobb biztonság érdekében. Amúgy pedig semmi különös sem történik azzal, hogy Hegyeshalomnál megállítják egy percre az embert, belenéznek a kocsija csomagtartójába, elkérik az igazolványát.

– Beépültek a nyugati titkosszolgálatok az ottani „no go” negyedek közösségeibe vagy akár a most érkező migráns tömegekbe?

– Egyelőre nincsenek jelen. Az ellenfél remekül megtanulta az operatív munkát, kiépített védelmi rendszerei, fejlett technikai eszközei vannak, nagyszerűen konspirál. Ha egy szolgálat ma odaküld valakit, az hamarosan meghal. Ugyanez történt Amerikában is, amikor rendőrök próbáltak beépülni a maffiába. Most azonban a migrációs folyamatok következtében szükségszerűen lazul az eddig áttörhetetlen védelmi háló. Napjainkban kell megtalálni például azt a tízéves gyereket, aki abba a közösségbe született, ott cseperedett fel, s akit alig láthatóan támogatni, iskoláztatni kezd egy szolgálat, s aki tíz év múlva fontos információs forrása lesz majd. Egyszerűen ellazsálták az elmúlt húsz évet az európai titkosszolgálatok, míg a másik oldal napról napra felkészültebb lett. Amit ma látunk migráció címén, az alaposan megszervezett akció, abban nincs semmiféle spontaneitás. Úgy látta a másik oldal, hogy a hagyományos terrorcselekményekkel, robbantásokkal, merényletekkel nem éri el a kellő hatást, ezért most Európa elárasztása mellett döntött. Tízmilliós tömegeket is képes mozgatni.

– De hát nagyon kérdéses egyelőre, hogy mi lesz végül az útra kelt emberek sorsa…

– Nem törődnek vele, feláldozható, arctalan tömegnek tekintik őket. Sok a szerencsétlen, valóban elesett ember közöttük, sok a jobb sorsra érdemes, tanulni, dolgozni akaró fiatal, de számos kalandort is találni. Milliárdoscsemetéket, akik eljöttek egy kis balhéra. Ha megunják, majd Mallorcán kipihenik magukat.

– Fölvetődött egy nagy közös, uniós titkosszolgálat megszervezésének ötlete. Jó lenne ez?

– Nem újabb szervezeteket kell létrehozni, hanem egy egységesített, átjárható információs rendszerre van szükség. Ez az igazán nagy feladat. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a különféle szolgálatok még azonos országon belül sem akarnak információkat adni egymásnak, féltékenyek a másikra, ők akarják learatni a babérokat. A kilencvenes évek elején nagy európai titkosszolgálati együttműködés készült a beszivárgó orosz szervezett bűnözés ellen. Ott voltam. Azon bukott meg a kezdeményezés, hogy minden ország magának követelte a központi információs bázist. Ma is teljes az idiotizmus ezen a területen.

– A magyar szolgálatok is kapnának információkat? Hiszen nem vagyunk a Nyugat kedvenc gyermekei…

– Ennél már sokkal magasabb szinten zajlanak az események. El kell eldöntenie Európa politikusainak, hogy meg akarják-e védeni a földrészt, vagy sem. Ha igen, akkor nem arról kell majd szólni az európai politikának, hogy melyik uniós vezető szereti Orbán Viktort, hanem meg kell védeni a Moszkvától Londonig és a Stockholmtól Belgrádig, Athénig terjedő Európát.

– És ha jó uniós szokás szerint nem születik egyértelmű döntés?

– Akkor vége. Ráadásul vészesen telik az idő. Körülbelül húsz év múlva 150-200 millió embernek nem lesz vize Afrikában. Őket is egyszerű dolog lesz rávenni arra, hogy meginduljanak Európa felé. Igaz, a Szahara alatt óriási vízkészlet található. Csak nem éri meg kitermelni az érintett befektetők számára. Meg lehetne teremteni ott is a rendes életfeltételeket, csak az nem gazdaságos, nem termel profitot, pláne nem két év alatt. A politikusok nem lépnek, nem is léphetnek. Akinél a pénz van, az irányítja a politikát, meg sem mozdulhat a politikus a tőke engedélye nélkül.

– A magyar kormány felvette a kesztyűt, ezt láthattuk Horgosnál is. De vajon mikor ébred fel a többi európai vezetés?

– Ezt nem tudom, pedig csak egyetlen megoldás létezik: légmentesen le kell zárni Európát. És megszüntetni az orosz embargót, kérni Moszkva közreműködését a probléma megoldásában. Oroszországot ne keverjük össze a Szovjetunióval. Persze mindez ne Amerika ellen és ne a NATO-val szemben történjen. Egyébként elgondolkozott már valaki azon, mi lenne ha az orosz nyersanyagbázis szövetségre lépne a fejlett nyugat-európai technológiával? Európa most épp ellenkező irányba, a teljes nihil felé tart.

Sinkovics Ferenc