Minden olyan célkitűzés, amely a célvonalon való egyenlőséget akarja megvalósítani, káros, és a radikális feminizmus mérgező kultúrájának terméke. A feminizmus, hogy fenntartsa saját harckészültségét és legitimációját, egyre újabb és mondvacsináltabb problémákat kreál magának, mint például a női kvóta, a gendersemleges oktatás. Ezen vadhajtások ellen lépünk fel – mondta a Demokratának Kiss Heléna, a Nők a feminizmus ellen nevű Facebook-csoport társalapítója.


– Milyen céllal jött létre a Nők a feminizmus ellen csoport?

– Két hasonló gondolkodású barátnőmmel alapítottuk meg a közösséget. Sem politikai párt, sem semmiféle nagyvállalat nem járul hozzá működésünkhöz. Felfogásunk szerint hazánkban a nők politikai, jogi, gazdasági egyenlősége megvalósult. A feminizmus, hogy fenntartsa saját harckészültségét és legitimációját, egyre újabb és mondvacsináltabb problémákat kreál magának, mint például a női kvóta, a gendersemleges oktatás. Ezen vadhajtások ellen lépünk fel, és most éreztünk magunkban elég erőt ahhoz, hogy a nyilvánosság elé lépjünk.


– A Facebookon azt írta, a csoport „a radikális feminizmus mérgező kultúrája ellen” jött létre. Mi a radikális feminizmus és a „normál” feminizmus közötti különbség? Hol húzódik a kettő közötti határ?

– A feminizmus alapvető követeléseit, a jogi egyenlőséget, a választójogot, a pályaválasztás jogát, ma senki sem akarja kétségbe vonni. A „normál” feminizmus nagyjából betöltötte történelmi szerepét, amely a rajtvonalon való egyenlőség megvalósítása volt. Minden olyan célkitűzés, amely a célvonalon való egyenlőséget akarja megvalósítani, káros, és a radikális feminizmus mérgező kultúrájának terméke, mint például a női kvóta. Ugyancsak elutasítjuk azokat a törekvéseket, amelyek évezredes jogelveket akarnak félretenni női érdekekre történő hivatkozással: például a bűnösség vélelmezése vagy a bizonyítási teher megfordítása egyes bűncselekmények esetében. Valamint elutasítjuk azokat a törekvéseket, amelyek bizonyos iparágak egyedi logikáját próbálják félretenni női jogokra hivatkozva. Néhány nappal ezelőtt az egyik internetes portálon címlapos volt egy olyan cikk, amely arról szólt, hogy a hollywoodi filmekben kevesebb női szereplő van, mint férfi, és kevesebbet is keresnek. Most nem beszélve arról, hogy az alkoholisták és a sikeres öngyilkosok között is túlreprezentáltak a férfiak, gondoljunk csak arra, hogy van-e olyan agymosott néző, aki a szereplők ivararánya alapján dönti el, hogy pénzéből melyik filmre vesz jegyet? A példát persze úgy is lehetne magyarázni, hogy Hollywood a nők érdekeit tartja szem előtt, hiszen logikusan feltehetnénk, hogy a moziba járó nők szívesebben néznek jóképű férfiakat a vásznon, mint nőket. Ellenben a férfiak, akiknek érdekei ezek szerint háttérbe vannak szorítva, ezzel pont fordítva vannak. Micsoda férfielnyomás!

Karafiáth Orsolya: A pasik nem péniszek

(…) „Nagy kérdés, pontosan mi ellen is harcolnak most ezek a nők? Mit szeretnének és mit utasítanak el? Ahogy én látom, azt sem tudják, mi fán terem a feminizmus. (…) Nem hiszem, hogy azt szeretnék, ne szólhassanak hozzá többé érdemi kérdésekhez, hogy ne legyen szavazati joguk. (Mert ugye ezt is a feministáknak köszönhetik.) Esetleg azt szeretnék, ha az édesapjuk mondaná meg, kihez mehetnek hozzá? Azt, mondjuk, megértem, hogy egyszerűen dolgozni nem akarnak, hanem háztartásbelikén, tehát alávetettként, függőként gondolják leélni az életüket. De hát feministaként ezt is megtehetik, hiszen a feminizmus egyik lényege, hogy van választásod. Hogy a te döntésed, hogy szeretnél élni. Hogy senki ne akarja megmondani neked, merre meddig, mit válassz: főállású anyaságot vagy a karriert. Esetleg mindkettőt. Viszont ha már dolgozunk, igenis ugyanazt a pénzt akarjuk ugyanazért a munkáért, mint a férfi kollégák, és igenis hisszük, hogy a nő is lehet jó vezető. Már ha eljut odáig egy macsó világban. (…) Ezek a táblát mosolyogva tartó butuskák ismét bedőltek a riogatásnak, ismét azt szajkózzák, amit a férfi uralta média alaposan elültetett a fejekben a radikális feministák kapcsán. Hatalmas csúsztatás ezzel azonosítani a feminizmust. Nem, a feminista gondolkodók szerint a pasik nem péniszek, és nem férfigyűlölők. A feministák nem zsíros hajú, kövér szörnyek, és nem, nem azzal lehetne őket „meggyógyítani”, ha valaki végre jól meg…ná őket.”


– Magyarországon mennyire jellemző, hogy valaki hátrányos megkülönböztetést szenved el csak azért, mert nő?

– Jogszabályi szinten semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem éri a nőket. Sőt inkább előnyöket élveznek, gondoljunk a negyven év munkaviszony után történő nyugdíjba menetelre. A nők pozitív megkülönböztetését az Alaptörvény is rögzíti: „Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.” Persze a gyermekekkel és a fogyatékkal élőkkel való együttes felsorolás akár sértő is lehetne. Minden iskola, minden szakma nyitva áll előttük, bármilyen életpályát szabadon választhatnak. A startvonalon való egyenlőség, amely az egyenlőség egyetlen gyakorlati és hatékony megvalósíthatósági lehetősége, megvalósul. Azok a statisztikák, amelyeket ilyenkor idézni szoktak, mint a nők aránya a parlamentben, nők aránya a cégek felső vezetésében, már a célvonalon való egyenlőségre vonatkozik, amelynek megvalósítása eleve nem kívánatos, társadalmilag nem hatékony. A célvonalon nem lehet egyenlőség. Az „üvegplafon” és a „ragadós padló” meg nem csak a nőket érinti. Ha sok a képzett szakember, de kevés a felső vezetői állás, akkor mindig lesznek olyanok, akik képességeik alapján magasabb pozíciót is betölthetnének, de erre nincs lehetőségük. Ez nem nemspecifikus. Kvótákat meg már kipróbáltuk egyszer. Azt úgy hívták, hogy numerus clausus.


– A feministák az abortusszal kapcsolatban a test feletti önrendelkezés jogát emlegetik…

– Mivel a nő válsághelyzetére való hivatkozás is elegendő ok az abortusz elvégzésére, és a „válsághelyzet” egy szubjektív elem, jogilag nincs definiálva, bemondásos alapon működik, ezért gyakorlatilag abortusz tekintetében a nők teljes szabadságot élveznek Magyarországon.


– Mi az álláspontjuk a hagyományos feminista témákról: a női egyenjogúságról, a nők politikai képviseletéről, a munkabérek különbözőségéről?

– A női egyenjogúság, a jogi egyenlőség megvalósult, hogy ezt ki mire tudja használni, az az egyéni tehetség, képességek függvénye. Ami a nők politikai képviseletét illeti, meg kell különböztetni a nők politikai részvételét és a női érdekek politikai képviseletét. Miközben üdvözlendő lenne, hogy több nő érezzen elhivatottságot a politikai pálya iránt, ezáltal az Országgyűlésben, a helyi képviselő-testületekben nagyobb arányban legyenek jelen, azon a tényen senki és semmi nem változtathat, hogy a mandátumok elosztása versenyen alapul. A pártok képviselőjelöltjeiket szabadon választhatják ki, azokat a jelölteket, akikkel a legnagyobb valószínűséggel számítanak győzelemre. A kiválasztási folyamatba kvótákkal beavatkozni éppen a szabad választás jogát relativizálja. A választópolgároknak lehetőségük van arra, hogy a több női jelöltet felvonultató pártra szavazzanak. Ha ezt teszik, akkor a nők részaránya minden kvóta nélkül is emelkedni fog. Másrészről a női részérdekek politikai képviseletét bármely párt felvállalhatja, a szavazatmaximalizálás elve itt is érvényesül. A társadalom különböző csoportjai egymással párhuzamosan – vagy akár ellentétesen – többféle részérdeket is megtestesítenek. Az, hogy ezekből melyiket emelik ki, szintén a pártok szabad döntésén alapul. „Az egyenlő munkáért egyenlő bér” elve szépen hangzik, de hogy működik ez a valóságban? Az állami szektorban az iskolai végzettség, a tapasztalat, életkor és egyéb elemek, például nyelvvizsgák, határozzák meg a munkavállalók bérét. Nincs külön bértábla férfiaknak és nőknek, de az egyenlő munka méricskélése sem működik. A versenyszektorban pedig a munkavállaló fizetése a kiválasztási folyamat részét képező béralku során dől el. Alacsonyabb bérigény mellett nagyobb valószínűséggel nyerhetjük el a kívánt pozíciót, de aki mer, az nyer. Másrészről a globális felmérések, amelyek kimutatják, hogy a nők valahány százalékkal kevesebbet keresnek, még semmit sem mond arról, hogy vajon ugyanolyan munkáért keresnek-e kevesebbet. Amennyiben látjuk a nők túlreprezentáltságát a tanítói, tanári pályán és a férfiakét a bányászat, építőipar, informatika, mérnöki területeken, akkor a válasz nyilvánvalóan nemleges.

Kiss Heléna válasza Karafiáth Orsolyának

(…) „Dermesztő az a pökhendi arrogancia, amivel Karafiáth Orsolya lazán tájékozatlannak, megvezetettnek, sőt: butuskának bélyegzi a vele nem egy véleményen lévőket. Ugyanakkor sajnos nem szokatlan: a magyar közéletben mélyen gyökerező hagyományai vannak ennek a fajta vitakultúrának. Karafiáth Orsolya a legócskább szalmabáb-érveléssel „dolgozik”: tőlünk soha el nem hangzott állításokat ad a szánkba, hogy aztán nagy műfelháborodással elítélhessen és kioktasson minket. (…) Karafiáth Orsolya úgy tesz, mintha ezek a mi állításaink lennének, majd nagy dérrel-dúrral elmarasztal és lebutuskáz minket miattuk. Erre mondta a megboldogult Marx elvtárs: megpatkolja a nyulat és üti, mint a lovat. »Esetleg azt szeretnék, ha az édesapjuk mondaná meg kihez mehetnek hozzá?« – teszi fel az álkérdést, láthatóan azzal szándékkal, hogy farizeusnak állítson be minket, akik úgymond élvezik a feminizmus vívmányait, de áruló módon mégis megtagadják a mozgalmat. Nos, kedves Orsolya, a XX. század előtt nemcsak a nők voltak elnyomva évszázadokig, hanem szinte minden ember. Alapesetben nemcsak az ember lányának, de fiának is szüksége volt az apai engedélyre a házassághoz. Az eme kötöttségek alóli felszabadulás tehát nem a feminizmus, hanem az általános társadalmi fejlődés vívmányai közé sorolható. (…) Minden újító és radikális ideológiának trükkje a múlt minél sötétebb színekre festése annak érdekében, hogy saját üdvözítő elméletét vonzóbbnak tüntethesse fel. A feminizmus ezért beszél lépten-nyomon férfiuralomról, patriarchátusról, nők elnyomásáról. Vegyük észre: vegytiszta marxizmusról van szó, csak épp az elnyomó tőkés helyére a férfi, az elnyomott munkás helyére a nők kerülnek. Elfeledkezve arról, hogy az úgynevezett „patriarchátus” évezredeiben a férfiak 99%-a más sem csinált, mint haláláig keményen dolgozott családja napi betevőjéért. Ők lettek volna az elnyomók? De a legócskább trükk mégiscsak az, hogy derék feministáink nem a startvonalnál, hanem rögtön a dobogón követelnek egyenlőséget. Erről szól a fizetési különbségekről való csúsztatás, erről szól a női kvóta agyréme. Kedves Orsolya! Nem vagyok megvezetett, nem vagyok tájékozatlan, nem vagyok „butuska”. Öntudatos, független nőként, aki a saját eredményeire büszke, megalázónak érzem a kikényszerített privilégiumokat, és kikérem magamnak, hogy egy arrogáns, totalitárius és dogmatikus szervezet az én nevemben nyilatkozzon és ténykedjen.”


– Elismerik a korai feminizmus vívmányait?

– A feminizmus első időszakában, a XIX–XX. század fordulóján, a XX. század első évtizedeiben az alábbi követelések voltak napirenden: nők választójoga, nők továbbtanulása, nők szabad hivatásválasztásának joga. Mindezek a jogos követelések megvalósultak, elsősorban az általános társadalmi fejlődés hatására és csak elhanyagolhatóan kis részben a feminista mozgalmak tevékenységének köszönhetően, párhuzamosan a jogegyenlőség kiterjesztésével. A feminizmus jelenbeni követeléseit nem tudjuk támogatni.


– A feministák szerint a médiát is a férfiak uralják. Ön szerint milyen a radikális feminizmus véleményformáló ereje?

– A radikális feminizmus véleményformáló ereje nemcsak közvetlenül, hanem közvetve is érvényesül: a problémafelvetés, a szóhasználat, a történelemszemlélet, különböző álproblémák legitim igényként történő elfogadásában. Példaként említhetnénk a családon belüli erőszak törvényi tényállásának Btk.-ba való bekerülését. Minden büntetőjogász egyetértett azzal, hogy a családon belüli erőszak tényállásai a cselekmény súlyától függően többféle bűncselekmény tényállási kategóriájába is beleférnek: emberölési kísérlet, súlyos testi sértés, könnyű testi sértés, kényszerítés, becsületsértés, garázdaság és így tovább. Külön büntetőjogi tényállásra nem lett volna szükség. Mégis megszületett a külön bűncselekmény kategória, amelynek egyetlen gyakorlati haszna, hogy kriminalizált olyan enyhébb és szubjektív megítélésű cselekményeket, amelynek következtében egy egyszerű családi vitát követően bűnözőként lehet kezelni akármelyik családtagot, de elsősorban persze a férfiakat. A „férfiak uralta média” a törvényjavaslatot megelőző vita során rendszeresen úgy tájékoztatta a közvéleményt, hogy a magyar Btk. nem bünteti a családon belüli erőszakot, a férj büntetlenül megverheti a feleségét. Holott erről szó sem volt. Ez egy jó példa a radikális feminizmus negatív közvetett hatására.


– „Vegyük észre: vegytiszta marxizmusról van szó, csak épp az elnyomó tőkés helyére a férfi, az elnyomott munkás helyére a nők kerülnek” – írja a feminizmusról. Mennyire jellemző ez a marxista szellemiség a feminizmus egészére?

– Manapság még az antifeministák is gyakran kezdik azzal a mondanivalójukat, hogy „igaz, a múltban a nők el voltak nyomva, de…” A nők elnyomása sajnos nemcsak a radikális vagy a mérsékelt feministák által hangoztatott toposz, hanem annál szélesebb körben is elfogadott. Mindehhez magyar, ha tetszik, kelet-európai specialitásként az is hozzájárulhat, hogy a korábban tanult marxista felfogás elemeit kell csak kicserélni. Álláspontunk szerint a nők sosem voltak elnyomva, vagy nem voltak jobban elnyomva, mint az adott társadalom akármelyik másik csoportja. Azért, mert egyesek nem rendelkeztek bizonyos jogokkal, amelyeket ma már természetesnek tartunk, mint például a választójog, még nem jelenti azt, hogy el lettek volna nyomva. Valamely joggal való nem rendelkezés még nem jelent elnyomást. Például ma a 18 éven aluliaknak nincs választójoguk. Mondhatjuk, hogy el vannak nyomva? Nem, sőt nagyon sok családban az történik, amit a gyermekek akarnak. A társadalom sem a jelenben, sem a múltban nem volt kettébontható egy férfi- és egy női résztársadalomra. A családokban együtt élnek férfiak és nők. A család sikere és gyarapodása valamennyi családtagnak érdeke, az elszegényedése egyiküknek sem. A férfiakat és a nőket mindig sokkal több közös érdek kötötte össze, mint amennyi elválasztja. Ha például a nők elnyomásának felszámolása miatt bevezetnénk a női kvótát bizonyos állások esetében, és ennek következtében a férjével három fiúgyermeket nevelő édesanya kapja meg az állást egy három leányt nevelő férfival vagy az özvegy édesanyjáról gondoskodó férfival szemben, akkor ez a döntés jó-e nőknek? A magasabb jövedelemnek köszönhetően a három fiúgyermek nagyobb eséllyel fog bejutni az egyetemre, mint a három lány, az özvegy édesanya meg elszegényedik. Akkor egy ilyen döntés a nők vagy a férfiak érdekét szolgálná? A nők elnyomása egy szélsőségesen individualizált, családok nélküli, társadalomban fordulhatna elő. Ilyen társadalmat a történelem eddig nem ismert, és reméljük, ezután sem fog.


– „Mindenkinek joga van úgy öltözködni, ahogy akar, és joga van a szexuális önrendelkezéshez, ellenben senkinek nincs joga másokat zaklatni és megerőszakolni” – olvasható a „Ribiséta” közösségi oldalán, akik az ellen a gondolkodás ellen tiltakoznak, hogy ha egy nő kirívóan öltözködik, akkor felelős is azért, ha szexuális bűncselekmény áldozata lesz. Ők is radikális feministák?

– A radikális feministák másik, a társadalom gondolkodásába fokozatosan beszivárgó gondolati panelje az áldozathibáztatás. Az ember neveltetése során elsajátítja azokat a magatartásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy minél kisebb valószínűséggel váljon bűncselekmény áldozatává. Ezt is ki akarják dobni, mondván, hogy minden olyan megjegyzés, ami arról szól, hogy „felelősséggel tartozunk tetteinkért”, áldozathibáztatás. Ha egy lány mindenét kirakva egyedül elmegy bulizni és vállalhatatlanná issza magát, könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy a „szexuális önrendelkezési jogát” nem fogja tudni gyakorolni, és bűncselekmény áldozata lesz. Az erre való figyelemfelhívás nem áldozathibáztatás, hanem szimplán ismeretterjesztés, hátha mások tanulnak az esetből. Az ezzel kapcsolatos felvilágosítás vezetett el világszerte a „ribiséták” nevetséges és kifejezetten káros szokásához.


– Mi a véleményük a FEMEN mozgalomról?

– Teljes mértékben elutasítjuk. Az öncélú, botránykeltő magamutogatás, a folyamatos provokáció, illetve az akciókat követően a mártírszerepben való tetszelgés kifejezetten ellenszenves számunkra.


– A csoport egyelőre csak a Facebookon létezik. Tervezik-e, hogy majd szervezettebb formát is öltsön?

– Mivel a Facebook-csoport is alig három héttel ezelőtt jött létre, még korai volna a jövőre vonatkozóan bármihez ragaszkodni vagy bármit kizárni. Első lépésként a „Nők a feminizmus ellen” csoport növelése, illetve működésének hatékonyabbá tétele az elérendő cél. Ezt követően nem kizárt egy egyesület megalapítása, de egyelőre ez nem szerepel a célok között. A csoport tagjai magánemberként bármilyen politikai, kulturális eseményen részt vehetnek.


– El tudják-e képzelni, hogy utcai tüntetést szerveznek?

– Nem kizárt, hogy a jövőben valamikor maga a közösség szervezetten jelenjen meg utcai demonstráción. Az, hogy magunk szervezzünk utcai tüntetést, egyelőre nem szerepel a célok között, de a jövőre vonatkozóan ennek lehetőségét sem zárjuk ki. Mindamellett le kell szögeznünk, hogy a Nők a feminizmus ellen csoport elsősorban a szellem fegyvereivel, józan érvekkel, meggyőzéssel, cikkekkel kíván céljai eléréséért dolgozni.

Lass Gábor