„Ideje az elmúlt 27 év politikáját magunk mögött hagynunk, és az államot magát újraértelmeznünk” – írja a Momentum Mozgalom a Facebook-oldalán.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata (archív)

Augusztus 20-ról a Momentum a maga módján emlékezik meg: a párt Augusztus 20. – Államalapítás újraértelmezve címmel szervez rendezvényt az A38-as hajón.

„Augusztus 20-án hagyományosan a magyar állam alapítását, Szent István királyt és örökségét ünnepeljük. Mi a Momentumban úgy látjuk, az ország már egy ideje nem működik jól, ezért ezt a napot rendhagyó módon fogjuk megünnepelni. Ahogy az elmúlt 27 év politikáját ideje magunk mögött hagynunk, úgy az államot magát is ideje újraértelmeznünk” – indul az esemény leírása.

A Momentum augusztus 20-i sajátos ünnepségén mutatja be a „Cselekvés Köreit”. Korábban elmondták, ezek alatt olyan kis csoportosulásokat értenek, amelyek helyben próbálnak megoldást keresni a helyi problémákra.  

demokrata.hu