Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az uniós lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok számára is lehetővé tegyék az európai parlamenti választáson való részvételt – kezdődik a Demokratikus Koalíció közleménye. Erről a demokrata.hu is beszámolt.

Fotó: MTI, szerk.

Molnár Csaba, a DK alelnöke vasárnapi közleményében ezt a javaslatot bírálta. „Ez a gesztus ismét nem szól másról, minthogy a Fidesz a határon túliak szavazataival akarja magát bebiztosítani” – írja, nem véletlenül. Emlékezetes, hogy a Demokratikus Koalíció az országgyűlési választások előtt gyűlöletkampányt indított a határon túli magyarokkal szemben. Ezek után nem meglepő, hogy csupán 669 határon túli szavazatot kaptak, ami a levélszavazatok 0,3 százalékának felel meg.

Hiába önti a pénzt a Fidesz a magyarul nem is beszélő ukránok nyugdíjaiba, ha itthon szétrohad az oktatás, az egészségügy, időseink pedig méltatlan körülmények közt élnek.

Miután erősen torzítva jellemezte a kárpátaljaiakat, Molnár Csaba a Fidesz által vásárolt szavazatokként írja le a határon túli magyar állampolgárok voksait. A közleményből természetesen Európa-kártya sem maradhat ki: „Orbánéknak közük nincs Európához” – szól az utolsó mondat.