Május 1-je a munka ünnepe, ezen felül pedig az ellenzéki pártok egyik legnagyobb seregszemléje. Összeállításunkban bemutatjuk a 2017-es pártmajálisok néhány meghatározó pillanatát, az ellenzéki vezetők korszakalkotó gondolatait.

A Munkáspárt Retro Majális és Nyereményjáték című egész napos rendezvénye már reggel 8 órakor elkezdődött a Kodály köröndön, ahol a párt elnöke, Thürmer Gyula is beszédet mondott, majd következett a szokásos felvonulás. A majális aztán a Városligetben folytatódott többek között Ihos József, „mindenki Kató nénije” részvételével.

Az LMP sem tétlenkedett, majálisukon is szokásukhoz híven Paks II-vel és a ligetvédelemmel voltak elfoglalva.

A résztvevők száma elenyésző volt ugyan, de a párt politikusai ezt keménységgel ellensúlyozták, még a Párbeszéd miniszterelnök-jelölt választására is epés megjegyzést tettek. Schmuck Erzsébet azt mondta, a pártok belügye, hogy kit és mikor választanak miniszterelnök-jelöltjüknek, így azt a „most gyakorlatilag egy nullaszázalékos párttá vált” Párbeszéd is megteheti.

Nos, a párt, amit még az LMP is nyugodt szívvel lenézhet, hiába ígért ingyen sört és virslit, nem vonzotta a majálisozókat hosszú, tömött sorokban – pedig még Majtényi Lászlót is meghívták egy beszélgetésre.

Vona Gábor a Jobbik küldetéséről szónokolt a párt majálisán. Értékelése szerint nem az a Jobbik küldetése, hogy egy társadalmi réteget örömmel töltsön el, hanem hogy Magyarországot erős, boldog és szabad országgá tegye. Azt hangoztatta: az ezzel járó küzdelmeket meg fogja vívni. A pártból távozóknak azt üzente: sokakat sajnál és bízik benne, hogy visszatérnek.

A Demokratikus Koalíció majálisán Gyurcsány Ferenc ez alkalommal is elemében volt. A létszámmal elégedett volt a párt, hiszen a DK eddigi legnagyobb majálisaként jellemezték az ez évi rendezvényt Facebook-oldalukon.

Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi választáson a demokratikus ellenzéki pártok együtt fognak működni és a Fidesznek minden választókerületben csak egy demokratikus ellenfele lesz, „ha törik, ha szakad”. A KDNP ezt úgy értékelte, „már-már nevetséges”, hogy Gyurcsány Ferenc a porondmester szerepében tetszelegve még az ellenzéki összefogást is képes volt egy személyben bejelenteni.

Zavaros eszmefuttatásai közepette a DK elnöke ez alkalommal sem mulasztotta el Orbán Viktort emlegetni. Azt javasolta a kormányfőnek, hogy ne higgyen a közvélemény-kutatásoknak, mert ugyanúgy fog járni, mint 2002-ben. „Miniszterelnök úr, most is veszíteni fogsz” – bújt a jós szerepébe Gyurcsány Ferenc.

Fotók: MTI, archív, szerk.

Az MSZP-nek sok évtizedes rutinja van május 1-i rendezvények megszervezésében, idén is igyekeztek hát kitenni magukért. Több lelkesítő szónoklattal is feltüzelték szocialista híveiket. Botka László beszédében kijelentette, megélhetési minimum bevezetésére van szükség. Úgy értékelte, „itt az idő, hogy elzavarjuk a kormányt!” A szocialista miniszterelnök-jelölt azt mondta: „a Fidesz elárulta és romba döntötte az országot”, a demokráciát leépítette, a nemzeti vagyont zsebre tette. Éljen május elseje! Éljenek jobban a magyarok! – zárta ünnepi beszédét a szellemeskedni próbáló Botka László.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke a városligeti rendezvényen azt mondta: a Fidesz kormányzása kudarc, Orbán Viktor azonban megpróbálja az elmúlt hét év összes kudarcát másra fogni. A pártelnök szerint nagyon sok teendőjük van a kormányváltásig, meg kell még győzniük több százezer embert, hogy migránsozásból nem lesznek munkahelyek, hogy sorosozástól nem lesz kisebb a szegénység – a szociknak ismét sikerült reális célkitűzéseket megjelölniük.

A mai nap egyik fénypontja lehetett, amikor a Városligetben egybegyűltek nagy elmék találkozásának lehettek szemtanúi. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés szervezett ugyanis egy fórumbeszélgetést, ahol ellenzék politikusai szólaltak fel, és fejtették ki magvas gondolataikat a munkával kapcsolatban.

-EN- demokrata.hu, MTI