Az MSZP elnöke szerint döntéseik helyesek voltak, csak a külvilág nem fogadta őket megfelelően.

Molnár Gyula az MSZP választmányának ülésén helyzetértékelő beszédében Botka László miniszterelnök-jelöltté választásával kapcsolatban leszögezte:

Helyes és jó személyi döntést hozott az MSZP 2017 januárjában, februárjában és a kongresszuson is. A markáns baloldali fordulat, közös lista közös jelöltek stratégiája helyes volt, és rövid távon sikerrel kecsegtetett.

A pártelnök a problémát a külvilágban és politikai partnereikben látja:

Nem volt megfelelő fogadókészség, sem a külvilágban, sem a lehetséges politikai partnerek között. Nem volt érdekük abban, hogy az út elején mellénk álljanak, mert úgy gondolták, hogy az idő nekik teremt többletlehetőséget.

Molnár Gyula az alábbi problémákat vázolta:

  • partneri együttműködés hiánya
  • belső viták terhelték az MSZP-t, ez gyengítette tárgyalási pozíciójukat.
  • taktikai hibák, amelyeket a közvélemény s a politikai partnerek átfogalmazhattak és ellenük fordítothattak. (Például a „gáláns ajánlatot is diktátumként közvetítették”.)

A szocialista pártelnök azt javasolta, az MSZP menjen tovább azon az úton és kövesse azt a programot, amit Botka László meghirdetett, ugyanakkor kijelentette, minden lehetséges partnerrel tárgyalásokba kezdenek. Molnár Gyula utalt kínos miniszterelnök-jelölti castingos emlékeikre is, és fegyelemre szólította fel párttársait: 

Az MSZP most nem állít miniszterelnök-jelöltet és nem támogatja más párt miniszterelnök-jelöltjét sem. Az MSZP feladata az, hogy próbáljunk meg külső, civil, a demokratikus ellenzéket egyesíteni képes jelöltet, de ez nem a casting időszaka. Ha bárki bármilyen névvel előjön, azt kategorikusan elutasítjuk, csak az MSZP elnöke fog erről beszélni a nyilvánosság előtt és csak akkor, ha végeredmény van.

A pártelnök beszélt október 23-i terveiről is:

Október 23-án meg akarjuk mutatni, hogy van esély és remény az Orbán-kormány leváltására. Azon dolgozunk, hogy legyen közös október 23-a.

Utalt a Jobbikkal való összefogásra is, kijelentette:

Horn Gyula pártja nem működhet együtt a szélsőjobboldallal. Ezért újra világossá tesszük, hogy nincs lehetőség semmilyen együttműködésre.

Lendvai Ildikó bekeményít

Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett – jelentette ki az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón – adta hírül az MTI.

Molnár Gyula furcsa szófordulata:

az MSZP él

talán válasz Lendvai Ildikó pénteki Facebook-bejegyzésére, amelyben mások mellett azt írta:

Aki nem akarja, hogy hullarablók ólálkodjanak körülötte, az keljen fel, és mutassa meg, hogy él. (…) Ébresztő, mszp! Itt is fáj, ott is fáj, de mozdulnunk kell, mert itt keringenek a keselyűk, és a sakálok már szimatolnák a vérszagot..

Aki nem akarja, hogy hullarablók ólálkodjanak körülötte, az keljen fel, és mutassa meg, hogy él.Az MSZP körül most a…

Gepostet von Ildiko Lendvai am Freitag, 6. Oktober 2017

demokrata.hu