Az Országgyűlés ma megkezdte tavaszi ülésszakát. Az első plenáris ülés az elhunyt képviselők előtti tisztelgés után napirend előtti felszólalásokkal indult. Az ellenzéki pártok sajátos módon szólaltak fel.

Élőben a Parlamentből!

Élőben a Parlamentből!#mszp #hueu

Gepostet von MSZP am Montag, 18. Februar 2019

Elsőként Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője „Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?” szólalt volna fel. Amikor Kövér László megadta a szót, a párt frakciója kivonult a teremből.

Megkérdezem a kormányt, kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra?

– kérdezte az Országgyűlés elnöke, amit hangos nevetés fogadott.

Tóth Bertalan „aktuális ügyekről” beszélt volna, ám amikor megkapta a szót, az MSZP frakciója is kivonult, mire Kövér László kijelentette:

Eme sokatmondó, ámde időtakarékos hozzászólás után megyünk ismételten tovább.

Szintén „Aktuális ügyekről” címmel szólalt volna fel Keresztes László Lóránt, de az LMP is elhagyta a termet. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője következett, így a Párbeszéd és a DK nem várta meg, amíg sor kerül az ő kamufelszólalásaikra, még Harrach Péter felszólalása közben kivonultak.


Szivárványkoalíciós sajtótájékoztató

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A drámai kivonulást követően az ellenzéki pártok a folyosón tartottak közös sajtótájékoztatót. Orbán Viktor képtelen volt arra, hogy meghallgassa a felvetéseiket – mondta Varju László.

2019 nem a családok éve, hanem a rabszolgák éve

– vetette fel a párbeszédes Szabó Tímea, aki azt is elmondta, hogy „Orbán Viktor hazudik”.

Gyáva miniszterelnöknek nincs hazája

– kontrázott rá Jakab Péter, a Jobbik újdonsült frakcióvezető-helyettese, majd félmillió Fidesz-szavazó elvesztését vizionálta. A képviselő ebből azt a következtetést vonta le, hogy a kormánynak el kell kezdeni egyeztetnie az ellenzékkel.

Valamennyi ellenzéki párt bejelentette, hogy konvojokban vonulnak az esztergomi Suzuki-gyárhoz, mert rá akarják bírni a gyárvezetést, hogy „ne alkalmazza a rabszolgatörvényt”. Hadházy Ákos megerősítette, hogy indulás előtt a Kunigunda útján (az MTVA székházánál) találkoznak, mert még ott is „sok dolguk” van.

Szél Bernadett szerint „Orbán Viktor nem figyel a magyar emberekre”, ezzel azt hánytorgatta fel, hogy a miniszterelnök Izraelbe utazott kétoldalú tárgyalásokat folytatni.

Gepostet von Jurák Kata am Montag, 18. Februar 2019