Fülöp Erik kilép a Jobbikból

Fotó: MTI, archív

Kilép a Jobbikból Fülöp Erik.

Fotó: MTI, archív

A Jobbik rendkívüli frakcióülésén meghoztam egy nagyon nehéz döntést: kilenc küzdelmes évet követően kiléptem a Jobbik frakciójából és a tagságomat is megszüntetem. Fájó szívvel hagyom el ezt a közösséget, de azt érzem, nem tehetek mást – írta Facebook-oldalán Fülöp Erik szombaton.

Döntését azzal indokolta, hogy számos politikai döntéssel nem értett egyet, ezen felül Volner János kizárását sem tartotta helyesnek:

A Jobbik vezetésének az utóbbi időben történt számos politikai, személyzeti döntésével nem értettem egyet. Véleményemet felvállaltam, kritikáimat megfogalmaztam, azonban egyértelművé vált, hogy a jelenlegi vezetés által képviselt irányvonallal nem tudok azonosulni. Ezek a nézetkülönbségek, bírálatok a párt, egy zárt közösség belső ügyeit képezik, és nem lenne tisztességes, ha ezekről a nyilvánosság előtt beszélnék, így ezt nem is fogom megtenni. Döntésemben egyértelműen közrejátszott az is, hogy Volner János kizárásával a jelenlegi Jobbik legmeghatározóbb, legelfogadottabb vezetőjét veszítettük el, aki nélkül meggyőződésem, hogy nem képviselhet sikeres, kormányváltó politikát a közösségünk.