Az a Jobbik, amit mi alapítottunk, megszavazta volna az Alaptörvény módosítását. Mi ugyanis egy olyan pártot hoztunk létre, amely minden helyzetben kiáll a nemzet érdekeiért – mondta a Demokratának Nagy Ervin filozófus, közíró, a Jobbik egykori alelnöke, akivel a párt korábbi meghatározó politikusairól, jelenlegi helyzetéről és Vona Gábor állandóan változó világképéről beszélgettünk.


– Sokatmondó fotó készült múlt kedden, az Alaptörvény-módosításról szóló szavazásnál az Országházban. A Jobbik-frakció egy feliratot tart fel, a szöveget a mellettük álló Fodor Gábor tanulmányozza mosolyogva, a molinó mögött pedig párttársaival Gyurcsány Ferenc nevetgél. Amikor annak idején megalapították a Jobbikot, gondolta volna, hogy tizenegynéhány évvel később a volt kormányfővel és a liberális politikussal kerül egy platformra a párt?

– Egyetlen alapítónak sem jutott eszébe, hogy egyszer ilyesmi történik. Szégyenletesnek tartom ezt a jelenséget, már csak azért is, mert a Jobbik létrehozása az akkori szocialista-liberális kormány hibáira, bűneire adott reakció volt.

– Az alapítókat említette: hányan maradtak?

– Jó néhányan távoztak, 2007-ben magam is, bár erről a nyilvánosságot csak a következő év elején tájékoztattuk a szintén kilépő Kovács Dáviddal. Pár hónapot ugyanis kivártunk, hátha történik valami… A vezetőség jelentős része kicserélődött az elmúlt bő egy évtizedben, Vona Gábor mellett talán a jelenleg EP-képviselő Balczó Zoltán és Szabó Gábor pártigazgató van még ott. De a személycseréknél komolyabb probléma, hogy szellemiségében is megváltozott a párt, elárulták az alapításkor megfogalmazott értékeket.

– Mikor döbbent rá, hogy ez már nem az a Jobbik?

– 2007-ben éreztük azt többen is, hogy Vona Gábor nem őszinte a tagsággal, és velünk, a vezetőtársaival sem. Valószínűleg az olvasók többsége emlékszik rá: a 2006-os választásokon a MIÉP-pel szövetségben, Harmadik Út néven indultunk el, olyan pártot akartunk felépíteni, amely tűzön-vízen át képviseli a nemzeti radikalizmust, a keresztény értékeket, de semmiképpen sem megy a nemzeti oldal ellen. A Fidesz mellett egyfajta nemzeti lelkiismeretként szerettünk volna működni. Úgy gondoltuk, ha kisebb, hangsúlybeli különbségek vannak is, az alapvető céljaink azonosak.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A Harmadik Út azonban nem jutott be a parlamentbe.

– A választás után Kovács Dávid akkori elnökkel úgy láttuk, Vona Gábor lehet az a személy, akinek az irányításával új lendületet kaphat a párt, ő alkalmas lehet arra, hogy kapcsolatot építsen ki a Fidesszel is. Gábor ugyanis évekkel korábban tagja volt az Orbán Viktor vezette polgári körnek, sőt az ezredforduló környékén be is lépett a Fidesz gyöngyösi alapszervezetébe. A MIÉP-pel közös választási kampányban nem vett részt, mert családi okokból egy időre háttérbe vonult. Olyan integráló személyiségnek gondoltuk tehát, aki képes lehet a hídépítésre.

– De nem így alakult.

– Elárult bennünket, átlépett felettünk. Feltöltötte az elnökséget új emberekkel, Szegedi Csanáddal és Bíber Józseffel, attól kezdve szavazások voltak az üléseken, és Dáviddal egyre többször szembesültünk azzal, hogy nem az történik, amit szeretnénk.

– Addig nem szavaztak az elnökségben?

– Nem, mert ez egy baráti társaság volt. Nem mindenben értettünk egyet, de ha nézetkülönbség volt, akkor addig vitatkoztunk, amíg meg nem született a kompromisszumos álláspont. Természetesen nem a szavazások ténye zavart minket, hanem az, hogy becsapott bennünket.

– Szegedi Csanádot a Jobbik vezetése valószínűleg ma már legszívesebben kitörölné a párt történetéből, de vannak olyan pletykák, miszerint Vona 2006-ban azzal a feltétellel vállalta az elnökjelöltséget, ha Szegedi alelnökjelölt lehet.

– Ez nem pletyka, ez tény. Vona Gábor azzal a feltétellel lett jelölt, hogy ő töltheti fel az elnökséget, amire egyébként az alapszabály is lehetőséget adott. Az általa megnevezettek között Szegedi Csanád is ott volt. Ezeket a változásokat nem mindenki nézte jó szemmel, de mi támogattuk őt, és vállaltuk ezeket a konfliktusokat, mert hittünk Gáborban. Tévedtünk.

– Önnek ez különösen nagy csalódást jelenthetett, hiszen kamaszkoruk óta ismerték egymást.

– Ugyanabba a gimnáziumba jártunk, egy baráti társaságban mozogtunk, együtt kerültünk Budapestre, az ELTE-re, ő történelem, én pedig filozófia szakra, sőt egy ideig egy kollégiumban is laktunk. Mondhatjuk azt is, baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Úgyhogy ilyen szempontból valóban csalódás volt, hogy később, elnökként átlépett azok fölött, akiknek a támogatásával a párt élére kerülhetett.

– Miért változhatott meg ennyire? A céljai érdekében alakította az imázsát, esetleg az általa felemelt, egy időben meghatározó szerepet betöltő politikusok befolyásolhatták rossz irányba?

– Mindkét megközelítés igaz lehet. Gábor, amióta ismerem, mindig is olyan ember volt, aki folyamatosan változtatta az értékrendszerét. Ezt látjuk most, de megfigyelhető volt a gimnáziumi, egyetemi évek alatt is. Kamaszkorban ez persze sok emberrel előfordul. Ahogy tapasztalatot szerzünk, érettebbek leszünk, bizonyos dolgokat árnyaltabban látunk, változhat a zenei ízlésünk, az öltözködésünk, a fellépésünk. A gond az, hogy Gábor lassan negyvenéves, de még mindig jellemző személyiségére a változás, és ezt rávetíti az egész pártra.

– Vajon honnan hová tart?

– Ha csak az ezredforduló óta nézzük: próbálkozott a Fideszben, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségében, aztán részt vett a Jobbik párttá alakításában. Egy időben ferences rendházban élt, és a keresztény hitét kereste, aztán pártelnökként radikalizálódott, és egyebek mellett létrehozták a Gárdát. Amivel szintén nem értettünk egyet, többek között ez volt a távozásunk oka Kovács Dáviddal. Mostanra viszont már a radikalizmus is a múlté, manapság a tetovált, fiatalos, szexi férfi imázsát építi, a bulvárszereplést sem megvetve. Úgy látom, a személyiségében nincsenek olyan zárt értékrendszerek, amiknek egy felnőtt emberre jellemzőeknek kellene lenniük. Ami nem lenne baj, ha ezt nem egy pártelnöktől látnánk.

– Az imént beszéltünk olyan politikusokról, mint Szegedi Csanád vagy Novák Előd, akik Vona Gábornak köszönhetően emelkedtek fel, majd évekkel később élesen szembekerültek vele. Róluk milyen emlékeket őriz?

– Szegedi Csanádot úgy ismertük meg, mint egy húszas évei elején járó, tervekkel teli, miskolci fiatalembert, akit nem politikai karriervágy hajtott a Jobbik felé, inkább aki az üzleti ötleteivel segít. Létrehozott egy olyan kereskedelmi rendszert, ahol a különböző nemzeti termékek mellett jobbikos tárgyakat, ruhadarabokat árult, pólókat, kulcstartókat, kitűzőket és így tovább. Nekünk erre nem volt kapacitásunk, örültünk, hogy van, aki ért ehhez, és szívesen csinálja. 2006-ig fel sem merült, hogy valamilyen pozícióra vágyna, ezért lepődtünk meg, amikor Vona Gábor őt is megnevezte mint általa támogatott elnökségi tagot. Amivel önmagában nem is lett volna baj, ám miután Gábor elnök lett, és egyre több kérdésben tért el az általunk elképzelt irányvonaltól, Csanád volt az egyik, akinek a segítségével leszavaztak bennünket az elnökségi üléseken. Vagyis Gábor egyik fontos támaszává vált.

– Novák Előd?

– Előddel régebbi az ismeretségünk, hiszen már ifjú MIÉP-esként is találkoztam vele. Inkább mozgalmár volt, mint politikus, sokan úgy emlékezhetnek rá a kezdeti időkből, mint aki a rendezvényeken felvonul egy dobbal, és hergeli az embereket. Nagy munkabírású fiatalember volt, nem sajnálta az idejét azokra a szervezetekre, amelyekbe beleszeretett. Viszont már akkor tartottunk tőle, amikor eljött a MIÉP-ből, és nálunk jelent meg. Úgy láttuk, hogy rendszeresen olyan dolgokat csinál, amikkel többet árt, mint használ. Fegyelmezetlen, folyamatosan lázadó típus volt, így ódzkodtunk attól, hogy bármilyen pozíciót kapjon. Vona Gábor elnökké választása után aztán mégis előbb szóvivő lett, majd végül bekerült az elnökségbe. Neki vannak elvei, fontos számára a hazája, semmiképpen sem nevezném érdekpolitikusnak, de az eszközei veszélyesek egy pártra nézve. Úgy látom, hogy Vona Gábor kihasználta az ebben rejlő lehetőségeket, hogy növelje a népszerűségét a radikálisok körében, de amikor Novák a néppártosodás akadálya lett, elbánt vele. Elődöt ismerve azt hiszem, ő ebbe nem fog belenyugodni, és még hallunk róla.

– Kovács Béla mikor csatlakozott a Jobbikhoz?

– 2005-ben mint jó lengyel kapcsolatokkal rendelkező, politikában jártas étterem-tulajdonos keresett meg bennünket. Orosz kapcsolatokról szó sem volt, ha ilyesmit emlegetett volna, páros lábbal rúgjuk ki. Akkoriban ugyanis az antikommunista, nemzeti radikális oldal az orosz politikára egészen másként tekintett, mi ma. A lengyelekkel viszont nemcsak a történelmi barátság okán szimpatizáltunk, hanem az ott zajló politikai átalakulás, a jobboldal ereje miatt is. Volt egy olyan mondás, hogy 2006-ban ide is megérkezik majd a varsói expressz. Ő ezzel a vonallal próbált közelebb kerülni hozzánk. Először hármasban ültünk le, Kovács Béla, Kovács Dávid és jómagam, de Dáviddal nem vettük túl komolyan. Egyrészt mert nagyon rossz kisugárzású és küllemű volt, másrészt mert számunkra hihetetlen dolgokat állított magáról. Szoros együttműködést nem tudtunk elképzelni vele, így lepasszoltuk Vona Gábornak, akinek akkoriban a szakmai kabinetek felállítása volt a feladata. Úgy voltunk vele, a külügyi kabinetben ki kell próbálni, aztán kiderül, hogy őrült vagy sem. Nálunk legközelebb 2006-ban jelentkezett, hogy támogatná a pártot pénzügyileg. Elfogadtuk a felajánlást, egészen pontosan azt, hogy egy étterem-tulajdonos cég rajta keresztül támogatja a kampányunkat. Mielőtt valaki elítélne ezért, hadd emlékeztessek arra, hogy mi két és fél évvel korábban a nulláról indultunk. Mivel addig nem indultunk választáson, állami támogatást sem kaptunk, minden forint bevétel nagy segítséget jelentett. De ez nem jelentette azt, hogy ő bármilyen befolyást szerzett volna, nem is foglalkoztunk vele. Köszönettel vettük, hogy mindenféle pozíció nélkül pénzt ad. Aztán amikor 2007-ben már éreztük, hogy egyre több szempontból mennek rossz irányba a dolgok, és kezdett érlelődni a távozás gondolata, meglepve vettük észre, Gábor rendre meghívja elnökségi ülésekre, hogy külpolitikai kérdésekben meghallgassuk a véleményét. Ezt nem nagyon értettük. Ahogy azon is meglepődtünk, hogy a távozásunk után másfél-két évvel, 2009 környékén már az orosz kapcsolataival tűnt ki. Hogy ügynök vagy sem, azt nem tudom megítélni. De az, ahogyan bekerült a Jobbikba, furcsa.

– A Jobbik támogatottságát eddig tartósan nem vetették vissza a különböző viharok, sem a Szegedi-ügy, sem a Kovács Béla-botrány, sem Novák Előd partvonalon kívülre helyezése. Vajon az alkotmánymódosítás elutasítása csökkentheti a népszerűségüket?

– Először szögezzük le, az a Jobbik, amit mi alapítottunk, megszavazta volna az Alaptörvény módosítását. Mi ugyanis egy olyan pártot hoztunk létre, amely minden helyzetben kiáll a nemzet érdekeiért. Jelen esetben valóban az történt, hogy taktikai célokat az ország érdekei elé helyeztek. Nem szeretem ezeket a jelzőket, mert túlzottan leegyszerűsítőnek tartom, de megértem azokat a Jobbik-szimpatizánsokat, akik most azt mondják: Vona Gábor és a frakció hazaárulást követett el. Ez a lépés sok jobbikos számára nem magyarázható. Ismerve a közeget, a valóban nemzeti érzelmű magot, a múlt keddi eset törést okozhat a pártban, ez jól látható az első reakciókból is.

– Az elmúlt időszakban az ellenzéki sajtó is másként áll a korábban nácinak, antiszemitának bélyegzett párthoz. Az egy dolog, hogy néhány hete Vona Gáborral indult az ATV politikusokat bemutató bulvárműsora. Ennél érdekesebb, hogy több baloldali-liberális értelmiségi véli úgy mostanában, hogy ha másképp nem megy, a Jobbikkal kell leváltani a kormányt. Van realitása bármiféle összellenzéki együttműködésnek?

– Még egy évvel ezelőtt sem jutott volna eszünkbe, hogy Vona Gáborék a nemzeti érdekek elé helyezik a párt érdekeit. Ha ebből indulunk ki, akkor nem tartom kizártnak, hogy tovább folytatódik a jobbikos taktikázás. Már csak azért is, mert az ellenzéki pártoknak minél több egyéni körzetet kellene elhozniuk a kormánypártok elől. Jól látható, hogy a különböző időközi országgyűlési és önkormányzati választásokon ott tudtak nyerni a Fidesszel szemben, ahol csak egy erős ellenzéki jelölt volt. Vagyis ha a Jobbik elsődleges célja ma már az Orbán-kormány megbuktatása, akkor egyáltalán nem kizárt egy háttérben kötött együttműködés a baloldallal. Lehet, hogy ez elsőre meredek feltételezésnek tűnhet, de hadd emlékeztessek még egyszer: egy évvel ezelőtt valószínűleg azt sem gondoltuk volna, hogy a betelepítési kvóta megakadályozását célzó alkotmánymódosítást taktikai okokból nem szavazza meg a Jobbik.

– Könnyen lehet, hogy ezek a mondatai rosszul esnek a jobbikosoknak. A jelek szerint ugyanis a cukisodáshoz érzékeny lélek is jár: a Jobbik feltűnően rosszul viseli a kritikát.

– Nem nagyon értem a felháborodásukat. Amikor jobbikos ügyek vannak terítéken, akkor ők háborognak, de nem emlékszem, hogy a kuruc.info módszereivel kapcsolatban valaha is fenntartásokat fogalmaztak volna meg.

– Legfeljebb időről időre elmondták, hogy semmi közük a kuruc.infóhoz, vagy akár perrel fenyegetőztek, ha valaki erre utalt. Miközben voltak olyan jobbikos kiadványok, amelyeken médiapartnerként ott volt a honlap logója…

– Sőt, Novák Előd a közelmúltban beszélt arról, hogy korábban és most is jó kapcsolatban áll a portállal, fotókat, exkluzív híreket küld be, illetve néhány éve úgy robbantott ki egy botrányt, hogy a hozzá eljutott hangfelvételt továbbította a kuruc.infónak. Arról a kuruc.infóról beszélünk, amelyen nem csupán közéleti emberekről, politikusokról, de akár bírókról, rendőrökről, civilekről is közöltek lejárató, hazug cikkeket, közzétették nekik nem szimpatikus emberek címét, telefonszámát. Ez azonban, úgy tűnik, nem probléma a Jobbik vezetői szerint.

– Hogyan látja a párt jövőjét?

– Ha igyekszem érzelemmentesen nézni a Jobbikot, akkor azt mondom, bizonyos szempontból logikus törekvés, hogy próbálják megszólítani a Fideszben és a baloldalban csalódottakat, vagy akár a politikailag eddig semleges fiatalokat. Viszont úgy látom, ezzel az átpozicionálással rengeteg ősjobbikos szavazót veszítenek, olyanokat, akik egy nemzeti radikális párt hívei lettek annak idején. Ez a veszteség 2018-ra nagyobb lehet, mint az a nyereség, amit a néppártosodással elérnek. Úgyhogy szerintem logikus, de hosszabb távon hibás koncepcióról van szó. És például az alkotmány-módosítás ügyében még ott vannak a morális szempontok is…

Bándy Péter