Az MSZP fővárosi képviselője szerint Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester feladta Budapestet.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Horváth Csaba pénteki sajtótájékoztatóján úgy értékelte a kormány és a főváros közötti szorosabb együttműködési szándékot, illetve a várost is érintő új kormányzati struktúrát, hogy „a főpolgármesteri posztot tulajdonképpen kiszervezték egy államtitkárság alá”.
    
Tarlós István nem sokkal korábban Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Fürjes Balázs államtitkárral tartott közös sajtótájékoztatót a Városházán.
    
A szocialista politikus szerint a jövőben az államtitkárság felel majd a főváros tízéves fejlesztési tervéért, ami pedig a főpolgármester feladata lenne. Horváth Csaba szerint Tarlós István annak örül, amit rajta kívül bárki más szégyellne.
    
Tarlós István főpolgármestersége alatt 500 milliárd forintról közel a felére esett vissza a város költségvetése. A város önállóságát, forrásait, feladatait, hatásköreit, pénzét, vagyonát megkurtították, elvették, most pedig még néhány hivatalnokot is kapott a nyakába, „Tarlós pedig ehhez gazsulál” – mondta.
    
Szerinte a főpolgármester és a kormány „nagy egymásra borulása” közben Tarlós Istvánnak választ kellene adni arra, hogy mi a helyzet Budapest önállóságával, pénzével, vagy például mi a helyzet a Váralagút és a Lánchíd felújításával. 
    
Ha Tarlós István valóban a budapestieket szolgálná, akkor el kellene intéznie a kormánynál, hogy legyen elegendő pénz a két beruházás egy időben történő felújítására, hogy ne hét, hanem legfeljebb három évig tartsanak a munkák.
    
Horváth Csaba úgy látja, hogy a kormány és a főváros közötti megállapodás rossz hír a budapestieknek, mert az a fejlesztésekben – leegyszerűsítve – „kevesebb közlekedést és több stadiont” jelent.
    
Közölte, az általa elképzelt Budapesten a kormány és főváros partneri kapcsolatban működik együtt, nem alárendelt viszonyban, és a kormány a budapestiek által éves szinten befizetett 20 milliárd forintos adó minden 10 forintjából legalább egyet visszaad nekik.