Így lesz médiaegyensúly

Több mint tíz kiadóvállalat csatlakozott a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz, ezzel nagyon jelentős, televíziókat, rádiókat, nyomtatott és internetes sajtóorgánumokat is magába foglaló nonprofit médiaholding jött létre a jobboldalon. A célokról, változásokról beszélgettünk az alapítvány kuratóriumi tagjával, Szánthó Miklóssal, aki egyben az Alapjogokért Központ igazgatója is.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Nagy felhördülés fogadta az ellenzéki oldalon a médiaholding megalakulását, a szélesebb közvélemény azonban nem sokat tud arról, hogy egyáltalán mikor és milyen céllal jött létre az alapítvány.

– A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt a Liszkay Gábor által alapított Média Fundamentum Nonprofit Zrt. kifejezetten abból a célból hozta létre idén ősszel, hogy ápolja és megerősítse a nemzeti, konzervatív és keresztény alapokon nyugvó magyar újságírás hagyományait, tevékenységével segítse a magyar közélet, a nyilvánosság kiegyensúlyozott működését. Itt főleg a nyomtatott sajtóra kell gondolni, hiszen bár tudjuk, hogy a modern idők szelei más irányba fújnak, mégis nagyon fontosnak tartjuk, hogy az online, tévés és rádiós újságírás mellett a nyomtatott magyar jobboldali sajtó is fennmaradjon, és legyen jövője. Emellett természetesen minden olyan más médiafelület munkáját, működését segíteni szeretnénk, amely osztja az alapítvány eszmeiségét, és mivel nem a Soros-féle, hanem jogi értelemben vett nyílt alapítványról van szó, bárkinek lehetősége van csatlakozni, aki elfogadja ezt az értékrendet. Nagyon fontos a nonprofit jelleg, hiszen egy alapítvány fő célként természetesen nem végez vállalkozási-gazdasági profitorientált tevékenységet, a mi médiaalapítványunknak pedig kifejezett célja a köz és a haza szolgálata. A baloldalon ezt mindig valamiféle hagymázas-délibábos frázispuffogtatásnak bélyegzik, pedig ezek azok a célok, amelyekért valóban érdemes akár elemzéssel, akár politikával, akár újságírással foglalkozni. Még ha ez a balliberálisok számára felfoghatatlan is.

– A nonprofit jelleg mit jelent a gyakorlatban?

– Egyrészről azt, hogy a csatlakozók ellenszolgáltatás nélkül ajánlhatják fel juttatásaikat, amelyeket utána az alapítvány a gondos és jó gazda módjára kezel. Másrészt a nonprofit jelleg miatt nincs „osztalék”, hanem az esetleges nyereséget az alapítvány alapító okiratban rögzített céljaira, a tulajdonában álló társaságok működtetésébe forgatja vissza.

– Csak a gazdasági háttér megteremtése lesz az alapítvány feladata, vagy a most a tulajdonukba került médiumok mindennapi működésére, az ezeknél folyó szakmai munkára is lesz ha­tásuk?

– Az alapítvány a tulajdonosi jogok gyakorlója az összes alá tartozó médiavállalkozás tekintetében, és felkértük Liszkay Gábort, hogy az e cégek operatív működésével kapcsolatos előkészítő munkálatokat kezdje meg. Ezt követően dönt majd a kuratórium arról, hogy pontosan milyen módon valósulhat meg a konkrét, napi szintű működtetés.

– A csatlakozott, illetve csatlakozási szándékukat jelző kiadóvállalatok összesen hány sajtóorgánumot, tévét, rádiót jelentenek?

– Számszerűen több százat. Ez abból fakad, hogy egy-egy csatlakozott céghez az esetek többségében számos „médiaeszköz” is tartozik: ingyenes lapok vidéki mutációi, nyomtatott és online felületek és így tovább. Valóban egy átfogó, a klasszikus és modern értelemben vett média összes területét lefedő entitásról van szó, amelyekben, a fent említett célok és értékek mellett, közös, illetve közös kell hogy legyen a progresszív gyökerű hírhamisítás, dezinformálás és a politikai korrektség elleni fellépés.

– Az alapítvány csak azon médiumok működtetésével foglalkozik majd, amelyeknek a tulajdonosa, vagy adott esetben a hasonló szellemiségű, de nem az Európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozó sajtóorgánumokat is támogatnak a jövőben?

– Jelenleg a felálló struktúra véglegesítése történik: az operatív működés tekintetében előkészítés zajlik, de szükséges megvárni a jogi eljárások lezárultát is, most elsősorban ezekre koncentrálunk. Ez azonban persze nem zárja ki, hogy később a kuratórium egyéb, például oktatási, kutatási, tehetséggondozáshoz kapcsolódó vagy egyéb kulturális területeken is támogasson nemzeti, polgári ideát szolgáló projekteket.

– Hasonló tematikájú médiumoknak is tulajdonosai lettek, említhetnénk az Echo TV-t és a Hír TV-t, vagy a Borsot és a Ripostot. Ezek a párhuzamosságok megmaradnak a jövőben is?

– Ahogy mondani szokták, akkor kell átmenni a hídon, amikor odaértünk. Először záruljanak le a folyamatban lévő jogi eljárások, utána lépünk tovább. Az eszközök, formák fontosak, de nem keverendőek össze a céllal: a cél márpedig világos, az eszközpark pedig e célt fogja szolgálni.

– Médiatermékek alapítványi tulajdonú működtetésére számtalan példát találhatunk Európa-szerte, Svédországtól Nagy-Britanniáig. Ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy az elmúlt években hány és hány ügyben támadták alaptalanul Magyarországot különböző uniós intézmények részéről, mint ahogy az is jellemző, hogy a hazai ellenzéki narratívát előbb-utóbb átveszik bizonyos uniós politikusok. Nem fognak ebbe az ügybe is belekötni?

– Valóban, majd mindegyik skandináv országban jelentős nonprofit médiaalapítványok fedik le az ottani piac egy részét, de a brit Guardian-csoport mögötti entitás is ilyen formában működik. Egyébiránt bár talán lerágott csont, de elnézve az elmúlt napokban az alapítványunkkal kapcsolatos balliberális megszólalásokat, tényleg megdöbbentő a kettős mérce és a szavakban toleranciát hirdetők intoleranciája más világnézetekkel szemben. Ha egy külföldi multimilliárdos a tőzsde­spekulációból összeszedett pénzéből nemzetközi alapítványi hálózatot hoz létre az úgynevezett nyílt társadalom győzelemre vitele és a nemzetállamok elveszejtése céljából, az „filantrópia”. Amikor a hazájuk iránt elkötelezett gazdasági szereplők úgy döntenek, hogy a nemzeti, konzervatív, keresztény újságírás érdekében és a polgári Magyarország értékeinek tovább­örökítése céljából alapítványt hoznak létre, illetve annak felajánlják sajtóorgánumaikat, az „hatalomkoncentráció” meg a „médiapluralizmus megszűnése”. De jogi oldalról válaszolva a kérdésre: az alapítvány is, a csatlakozók is valamennyi, egyébként jórészt uniós előíráson alapuló magyar jogszabályt betartottak és betartanak, és abban bízom, hogy a versenyhivatali eljárást követően az ilyen típusú viták lezárulnak. (Lapzártánk után a Gazdasági Versenyhivatal közölte: nem indít versenyfelügyeleti eljárást a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány összefonódás bejelentése alapján, miután a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a tranzakciót – a szerk.) Az érintett médiaeszközök lokális jellege, valamint az értékhatárok miatt uniós szervnek elvileg nincs beleszólási lehetősége az ügybe. Persze láttunk már karón varjút, amikor uniós testületek kendőzetlenül avatkoztak be a tagállamok szuverenitásába.

– Jogi oldalt említett, de azért már az elmúlt napokban sem a jogi kommentárok domináltak az ügy kapcsán.

– Az egész kortárs magyar médiahelyzet kapcsán őrült frusztrációt érzékelek, mind a hazai balliberális világ, mind a nyugati véleményalkotók részéről. A magyar progresszió élharcosai frusztráltak, mert az elmúlt években lépésről lépésre elveszítették a korábban domináns, már-már monopolisztikus helyzetüket. Hogy most a pártállami időszakra külön ne térjek ki, de éppen annak örökségéből fakadóan, a 90-es évektől egészen a 2000-es évek közepéig a balliberális oldal élvezett egyértelmű hatalmat a nyilvánosság értelmezése, „keretezése” felett – és ez nem csupán, de jórészt a sajtót jelentette. Ennek az oldalnak a képviselői tehát úgy szocializálódtak, és nekik ez a normális, hogy az ő véleményük az origó, a fősodor, és ők mondják meg egyrészt, hogy mi a „valóság”, másrészt, hogy ki és mi van tőlük jobbra vagy balra. Ez a helyzet az elmúlt bő egy évtizedben elkezdett megváltozni, amit a baloldalon úgy érzékelnek, hogy mint egy Shakespeare-drámában, „kizökkent az idő”, és várják Hamletjüket, hogy „helyretolja azt”. Pedig csak annyi történt, hogy általánosságban kiegyensúlyozottabbá vált a magyar nyilvánosság, és ennek pusztán szimbolikus kifejeződése az a folyamat, ami az alapítványnak történt felajánlásokban megtestesült.

– Ez a kiegyensúlyozódás miben nyilvánult még meg az újonnan létrehozott jobboldali médiafelületek megjelenésén túl?

– Érdekes módon éppen akkor, amikor hatalmon voltak, egy erőteljes szellemi restség kezdett úrrá lenni a balliberális oldalon a 2000-es évek közepétől. Hogy ez része-e egy nagyobb folyamatnak, a nemzetközi „harmadik utas” balosság kifulladásának, a gazdasági világválságnak, vagy „csak” az őszödi beszéd és az országot csőd szélére juttató MSZP–SZDSZ-kormányzás természetes következménye, nehéz megmondani. Azt bizonyosnak látom, és ez 2010 után még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar balliberális oldal mindenféle stratégiai gondolkodás, kreativitás, ország- és politikavízió híján van. Most már lassan ott vagyunk, hogy nemhogy az országra, az őket körülvevő társadalomra, de önmagukra sem képesek reflektálni. Ezzel szemben a jobboldalon pontosan az ellenzéki évek alatt indult be egy szellemi evolúció, mely a 2010-es jobboldali győzelmet követően még inkább megerősödött. Most már a magyar jobboldalnak is megvannak a maga „beszélő fejei”, elemző- és kutatóintézetei, ráadásul van egy „életszagú” narratíva a középpontban, amelyet a sajtó révén el is lehet „mesélni” a nyilvánosságban. A haladároknak viszont, ideértve a pártpolitikai szcénát, az értelmiséget, az újságíróikat, az úgynevezett civiljeiket, érzékelhetően már se erejük, se kapacitásuk, se intellektusuk nincs arra, hogy háttérországuk „szellemi berendezésével” foglalkozzanak. És amikor e szellemi restség és a pozícióvesztésből fakadó frusztráció csókot vált egymással, az kreativitáshoz még sohasem vezetett. Hozzáteszem, az előzmények intő jelként kell szolgáljanak a jobboldalnak is, hogy, főleg utánpótlásképzés tekintetében, nem szabad elkényelmesedni. De én ezért is örülök a lehetőségnek, hogy részt vehetek az alapítvány munkájában: azon dolgozunk, hogy a polgári oldal megőrizze és tovább építse sajtóját, miközben a baloldal tönkreteszi és elveszejti a sajátját, legalábbis ha a politikai sajtót nézem.

– Tegyük hozzá, általánosságban közel sincs olyan jobboldali médiatúlsúly, mint amilyen előnye volt a balliberális oldalnak akár csak 2002-ben, amikor négyévnyi polgári kormányzás után is egyetlen polgári-konzervatív napilap és két hetilap állt szemben a szocialista–szabaddemokrata kormányt támogató három országos és másfél tucatnyi megyei napilappal, négy-öt hetilappal és két országos kereskedelmi tévével.

– Ha a teljes médiapalettát nézzük, jobboldali médiatúlsúlyról elég nehezen beszélhetünk, a legnézettebb kereskedelmi tévé, a leglátogatottabb internetes portál vagy a legnagyobb példányszámú nyomtatott napilap világnézeti elkötelezettsége nem vitatható, és megsúgom, nem is konzervatív. Ahogy említettem, kiegyenlítődés zajlott és zajlik, de még bőven van mit utolérni, persze nyilván nem úgy, hogy a jobboldali életmódrovatok átveszik a hasonló liberális felületek polkorrekt agymenéseit.

– Előbb említette az úgynevezett nyugati véleményalkotókat: miért olyan fontos a New York Times-nak vagy a Financial Times-nak, hogy többkolumnás írást szenteljen a „magyar médiahelyzetnek”?

– A nyugati balliberális elit és sajtó részéről mély megdöbbenés érződik. Ez abból fakad, hogy – ahogyan magyar kollégáiknál is – a nyugati újságíró szemében és öndefiníciójában a független és objektív újságírás egyet jelent a main­stream liberális-progresszív, politikai korrektségre alapozó újságírással. Számukra ezért megdöbbentő, ha azt látják, hogy egy uniós országban van annyira erős a nemzeti-keresztény oldal, hogy meg tudta magát szervezni, és most elért egy olyan médiaegyensúly-közeli helyzetet, ahol a valódi konzervatív-keresztény gondolat ugyanolyan érvényességgel van jelen, mint a balliberális.