A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor, a párt volt elnöke és az a folyamat, amelyet Vona Gábor és az ő vezetésével a párt végigvitt az elmúlt két évben – mondta Dúró Dóra, aki a nap folyamán jelentette be kilépését a Jobbikból.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az országgyűlési képviselő pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta: a tisztújításhoz köthető mindaz, ami meghatározza a Jobbikban kialakult helyzetet. Hangsúlyozta: nem szeretett volna kilépni, szerinte nem neki és nem a pártból kizárt Toroczkai László volt alelnök követőinek kellett volna kilépniük, mert ők azt az irányvonalat viszik tovább, amelyet a Jobbik alapító nyilatkozatában is rögzítettek. Ő és Toroczkai László is azt szerette volna, hogy ezt az eredeti irányvonalat visszaállítsák – tette hozzá.
    
Arra a kérdésre, hogy visszaadja-e mandátumát, úgy válaszolt: nem döntötte el, mindkét oldalról nagy rajta a nyomás. Jelezte: az elnökség felszólította arra, hogy mondjon le róla, a másik részről viszont azt érzi, hogy a csalódottak bíznak benne. Erkölcsileg nagy támogatást jelent neki Pongrátz András, Pongrátz Gergely 1956-os szabadságharcos testvére, aki azt kérte, hogy a Jobbik eredeti szellemiségét képviselje az Országgyűlésben. A végső döntését június 23-a után, a Toroczkai László által szervezett összejövetelt követően hozza meg.
    
Dúró Dóra úgy fogalmazott: ha azt látja, hogy van valós társadalmi igény arra, hogy megtartsa a mandátumát és egy új politikai formáció alakul ki, „nem zárkózik el a feladat elől”.
    
Kitért arra is: bízik benne, hogy a kilépési hullám jobb belátásra téríti a vezetőket, illetve egy olyan közösség létrehozását eredményezi, amelynek „van lelke” és kitart véleménye mellett „nemzetstratégiai kérdésekben” akkor is, ha ez a liberális oldalnak nem tetszik.
    
A Jobbikból kilépett pénteken Dúró Dóra mellett férje, Novák Előd, a párt volt alelnöke, Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, valamint több megyei tisztviselő és tag.
    
A Jobbik etikai bizottsága kora délután jelentette be, hogy előző nap egyhangú döntéssel kizárták a pártból a korábban platformalapítást meghirdető Toroczkai Lászlót.