A Kúria eljáró tanácsa hibázott, mégpedig súlyosat: ha a négyezer szavazatból akár csak ötszáz a Fideszre érkezett, és beszámították volna, ma a kormánypárt vélhetően 134 mandátummal rendelkezne a 133 helyett – mondta a Demokratának az érvénytelenített külhoni voksok kapcsán Szánthó Miklós.

Az Alapjogokért Központ igazgatójával a választási rendszert ért kritikákról, az uniós támadásokról és a „jurisztokrácia” erősödéséről is beszélgettünk.

Sorskérdés a szuverenitás

Kilépett az LMP-ből Schiffer András alapító, aki vállalhatatlannak tartja, hogy pártja feladta függetlenségét és alapelveit. Az egykori társelnök azt mondta a Demokratának, hogy az LMP-t már nagyítóval sem lehet megkülönböztetni a kereskedelmi egyezményeket támogató Együtt-től és Gyurcsány Ferenc pártjától, a DK-tól. Interjú Schiffer Andrással.

Üzenet a múltból

Bal lába egy részét még gyerekként amputálták, ami nem akadályozta meg abban, hogy kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó és Európa-bajnok hosszútávúszó legyen – dokumentumfilm készült Halassy Olivér életéről. A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér címet viselő alkotás producerével és gyártásvezetőjével, Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval beszélgettünk.

1968, Párizs

Párizs csatatérré változott 1968 márciusa és júniusa között. Fellázadtak a francia főváros diákjai. A lázadásban megfogalmazódott követelések és eszmék azóta a nyugati elit mentalitásának alapkövei lettek, és máig hatnak. 12 oldalas összeállítás.

A Demokrata legfrissebb száma május kilencedikétől kapható az újságárusoknál.