dr. Sárádi Kálmánné főjegyző jól helyretette Gál József LMP-s képviselőt.

Fotó: MTI, archív

Fotó: MTI, archív

Az alábbiakban olvasható a főjegyzőasszony által jegyzett közlemény: 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye

Gál József, az LMP fővárosi képviselője, a párt nevében „diszkriminatívnak” nevezi, és tiltakozik ellene, hogy a „meleg”, a leszbikus és a biszexuális tartalmak elérése korlátozva van a Főpolgármesteri Hivatal rendszerében.

Gál úr elsősorban téved vagy „tévedni” akar, ugyanis a Hivatal belső szabályzata a következő korlátozásokat sorolja fel:

„- tiltott haszonszerzésre irányuló tevékenység (piramis- vagy pilótajáték terjesztése)
– általában a nagy nyereményeket kínáló lapok megnyitása, továbbá:
– a szexuális tárgyú, tartalmú lapok megnyitása.”

Valótlan tehát Gál úr „diszkriminációra” való hivatkozása is.

Másodsorban az áll a szabályzatban, hogy „a Hivatal az informatikai infrastruktúrát kizárólag a munkaköri feladatok ellátása érdekében történő munkavégzés céljából bocsátja a felhasználók rendelkezésére.”

Nagyon nehezen hisszük el, hogy valóban az LMP hivatalos álláspontja lenne, hogy munkaidőben, hivatali eszközön az önkormányzati dolgozóknak fenti lapok tartalmát kellene nézegetnie. Ha Gál úrnak igénye van rá, megteheti a saját gépén, tetszés szerinti helyeken, de nem követelheti erre alakítani a Hivatal rendszerét.

dr. Sárádi Kálmánné főjegyző