Frakciószövetségre készül az MSZP és a Párbeszéd. 

1989 óta az MSZP választmánya a legfontosabb ülésén és döntésein van túl – kezdte mondandóját Hiller István, aki leszögezte, alapvető változásokról döntöttek.

 (sic!) párttal. Arra is felhatalmazza a képviselőcsoportot, hogy ennek teremtse meg szervezeti és személyi feltételeit

Párbeszéd Magyarország

Az MSZP választmánya felhatalmazza az országgyűlési képviselőcsoportot arra, hogy hozzon létre frakciószövetséget a

»

Párbeszéd Magyarország

«

 (sic!) párttal. Arra is felhatalmazza a képviselőcsoportot, hogy ennek teremtse meg szervezeti és személyi feltételeit

– jelentette be Hiller István. 2018. június 17-én lesz majd tisztújító kongresszusa a szociknak – mondta még el Hiller.

Karácsony Gergely már épp belekezdett volna mondókájába, amikor megkérték, várjon még két percet. Karácsony erre idétlen vigyorgásba kezdett, majd megszólalt:

Esetleg addig mondjak vicceket? Vagy nem tudom… Vagy… megvannak anélkül is

– égette magát, aztán elmondta, a szocikkal értékelték a választási eredményeket, és próbálták megérteni a választópolgárok üzenetét, 

… hogy azt a programot, amiben továbbra is hiszünk, és azokat az értékeket, amiket továbbra is képviselni tudunk, hogyan tudjuk hatékonyabban a választópolgárokhoz eljuttatni.

A programmal, az iránnyal tehát nem volt semmi gond. Az okokat máshol keresték. Karácsony Gergely szerint a választópolgárok szélesebb szövetségre vágynak. Karácsony értékelése alapján az út, amelyen elindultak, helyes volt, és továbbra is szeretnék fenntartani azt a szövetséget, amelyet az MSZP és a Párbeszéd megalkotott (Fodor Gáborról szokás szerint megfeledkezett). A kudarc okaként a rövid, háromhónapos közös kampányt jelölte meg, ez szerinte kevés idő volt arra, hogy csodát tegyenek, de a most következő négy év szélesebb szövetséggel már alkalmas lehet minderre. Az MSZP és a Párbeszéd szoros együttműködésre törekszik, de két külön frakcióval – rögzítette Karácsony. Frakciószövetségben fognak dolgozni: két frakció, egy szövetség, ezt a döntést hozták meg ma.

Tóth Bertalan végezetül bölcsen összefoglalta a választmányi döntést:

a választmány döntése egyértelmű: a kettő több, mint egy.

Jövő hét hétfőn együttes ülést tart a két frakció, egyeztetésekre kerül sor – tette hozzá Tóth Bertalan. Szövetségük nyitott, és terveznek javaslatot tenni a többi ellenzéki frakciónak is a közös parlamenti politizálásra.

Hozzátette: a két frakció jövő hétfőn együttes ülést tart, amelyen megkötik a megállapodást. Elmondta, a koordinációs testület a közös politikai kialakításáért lesz felelős. Kifejtette: minden parlamenti ügyben (napirend előtti felszólalások, törvényjavaslatok, vagy például interpellációk) egyeztetni fognak, szorosan együttműködve kommunikálnak és a források felhasználásánál is egymással egyetértésben hoznak döntést.

Arra a felvetésre, hogy a házszabályban nem szerepel a frakciószövetség, és mi a céljuk annak létrehozásával, Tóth Bertalan közölte, a politikai megállapodással bizonyítani akarják, hogy elszántak a közös politika fenntartásában.

A Párbeszéd három politikusához csatlakozik az MSZP-Párbeszéd közös listájáról a parlamentbe jutott Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője, valamint a szocialista Burány Sándor, aki továbbra is az MSZP tagja marad.

Egy frakciószövetségben dolgozik tovább az MSZP és P

Az MSZP és a Párbeszéd két frakcióban, de egy frakciószövetségben dolgozik tovább. Hiller István XX. – XIX., Dr. Tóth Bertalan és Karácsony Gergely sajtótájékoztatója. http://bit.ly/2HgMZRa

Gepostet von MSZP am Samstag, 21. April 2018

demokrata.hu, MTI