Koncentrált fejlesztések

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Az ország az utóbbi hét-nyolc évben százmilliárdokat fordított a vidéki egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére, és elindult az Egészséges Budapest program, amelynek keretében újabb 700 milliárdot pumpál a kormányzat az ágazatba. Eközben az ellenzék az egészségügy összeomlásáról beszél. Dr. Horváth Ildikó államtitkárral a valós helyzetet vizsgáltuk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Mi az oka annak, hogy az egészségügy megítélése sokkal rosszabb a valóságos helyzetnél?

– Az egészségügyi ellátórendszer teljesítményét, az ellátás volumenét, szakmai minőségét nagyon nehéz kívülről értékelni, hiszen ez egy hatalmas, bonyolult hálózat, amely nagyon gyorsan változik. Ráadásul a közgondolkodást számos érdek, közöttük politikai érdekek is befolyásolják. Az éles és gyakori támadások miatt pedig elindult egy önmagát erősítő folyamat, amely megakadályozza, hogy az emberek valós képet alkossanak a helyzetről. Én bízom benne, hogy a kórházakban, rendelőintézetekben és a háziorvosi rendelőkben folyó munka módszeres bemutatásával idővel változtatni tudunk a kedvezőtlen képen, és az emberek elismerik azt az óriási teljesítményt, amit a hazai egészségügy nyújt a polgároknak.

– Az utóbbi hét-nyolc évben óriási fejlesztések zajlottak vidéken a rendelkezésre álló hazai és uniós források koncentrálásával. Ez a munka befejeződött?

– Ezekben az években nagyjából 500 milliárd forintot fordítottunk az ellátás fejlesztésére. Ennek köszönhetően ma már nagyon jó közérzettel mehetnek be a betegek a megyei kórházakba, a járóbetegeket ellátó intézményekbe, mert nyugat-európai színvonalú körülmények és műszerpark szolgálja a gyógyítást. Ezen az úton természetesen tovább kell haladni, hogy a járási központok és a kisebb vidéki városok intézményeiben is hasonló szintre tudjuk emelni a színvonalat. Ezzel együtt úgy érzem, nagyon fontos pillanat volt, amikor megszületett a döntés Budapest és Pest megye intézményhálózatának korszerűsítéséről.

– Ma már tudjuk, hogy erre a célra 700 milliárd forintot szán a kormány. Hol tart most az Egészséges Budapest program előkészítése?

– A pénz rendelkezésre áll ahhoz, hogy a már megindult, és az előttünk álló projektek révén átfogóan fejlesszük a budapesti és a fővárosközeli kórházakat is, valamint át tudjuk rajzolni Budapest ellátási térképét, és létrejöjjön a négy centrumkórház, az észak-pesti, a délpesti, a dél-budai, valamint az észak- és közép-budai központ. Ez utóbbi a Kútvölgyi kórházból kialakítandó rendelőintézetből, valamint a felújítandó Szent János Kórházból áll majd. Az ellátás e négy nagyon erős tartópillére a társkórházakkal és a járóbeteg-ellátó intézményekkel együtt magas színvonalon szolgálja majd 3,8 millió ember gyógyítását. Ehhez nem csak a kórházi infrastruktúrát kell megújítani, a korszerű műszerpark kiépítése is feladatunk. Az orvosi eszközök beszerzése már megindult, sőt sok helyre meg is érkeztek a műszerek, az épületek fejlesztésének, felújításának előkészítése szintén megkezdődött. A leglátványosabb beruházás a teljesen új, modern Dél-budai Centrumkórház lesz.

– Eközben attól hangos a média, hogy a Péterfy Sándor utcai kórházban orvoshiány miatt bezárt a sürgősségi érsebészet. Az ellenzék szerint ez az egészségügy küszöbönálló összeomlását vetíti előre.

– A nemzeti egészségügyi programokban a szakemberek feltérképezték a leg­gyakoribb halálozási okok között szereplő betegségeket, ilyenek például a szív- és érrendszeri megbetegedések. A programok azt is meghatározták, mit kell tennünk a lehető leghatékonyabb gyógyítás érdekében. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt, azt kell tennünk, amit nyugaton csinálnak. Egy-egy intézményben kell koncentrálnunk a lehető legkorszerűbb műszerparkot és tudást. Budapesten ilyen központ lehet a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, a GOKI érsebészeti központja. Ennek az intézménynek az elszívó ereje ma már érezhető, az orvosok vándorlása ebbe az átrendeződésbe illeszkedik. Szakmapolitikailag ez természetes folyamat, és büszke vagyok rá, hogy a szakemberek is úgy gondolják, ez a jövő útja, jó az erőforrásaink koncentrálásának gondolata. Mindazonáltal arra ügyelni kell, hogy az átalakulás gondozottan történjen, vagyis hogy a betegek ellátása minden pillanatban stabil és biztonságos legyen. Egyébként ezt a Péterfy esetében is sikerült elérni, a két intézmény az első pillanattól kezdve tárgyalásban volt egymással, hogy a betegek érdekei ne sérüljenek.

– A hírek szerint az infrastruktúra fejlesztése, az ellátórendszer átrendeződése mellett az orvoshiánnyal is meg kell küzdeni. E kérdésre van válasza a tárcának?

– Tudni kell, hogy az orvoshiány égető probléma az egész unióban, a tagországok komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy térségünkből elcsábítsák a jól képzett szakembereket. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy az utóbbi négy évben enyhült ez a probléma. Ötezerrel több orvos dolgozik az ellátóhálózatban, mint nyolc évvel ezelőtt. Ez részben az orvosképzésnek köszönhető, hiszen kétezer-ötszázzal többen végeztek az egyetemeken, mint korábban. Ám emellett sokan hazatelepültek külföldről, vagy éppen a korábbi pályaelhagyók visszatértek a gyógyításhoz. Ezt óriási eredménynek tartom.

– A statisztikai adatokból azonban kitűnik, hogy vannak olyan szakmaterületek, ahol kifejezetten túlkínálat van orvosokból, míg más területeken hiány mutatkozik. Nagyok a különbségek a városok és a kis falvak között is ebben a tekintetben.

– Tény, hogy vannak olyan orvosszakmák, amelyekre kevés figyelem jut. Az említett érsebészet például ilyen. Keveset beszélünk arról, hogy az érsebészek milyen hatalmas munkát végeznek azért, hogy a betegek adott esetben győztesen kerüljenek ki az élet-halál harcból. A közfigyelem azonban általában a divatosnak tartott szakmák felé fordul. Ezen a helyzeten nyilván változtatni kell. A betöltetlen praxisok ügye azonban másféle probléma.

– Amennyiben?

– Tudni kell, hogy ma a betöltetlenek körébe soroljuk azokat a körzeteket is, amelyeket az önkormányzatok nem is akarnak betölteni, mert a lélekszám messze alatta marad annak, hogy a praxis fenntartható legyen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a lakosság ellátatlan lenne, ezeken a településeken úgynevezett helyettesítő praxisok működnek. Természetesen azon dolgozunk, hogy segíteni tudjunk az ilyen helyzetekben. Az ellátás javítását célozták azok a letelepedési támogatások, amelyek révén 12-40 millió forintra lehetett pályázni, ha valaki új praxist indított, vagy meglévőt vásárolt meg. E pályázatok révén tavaly több mint száz szakember, háziorvosok, fogorvosok kapcsolódtak be az ellátásba. Az idei pályázatokat február 12-én írtuk ki, bízunk benne, hogy ezek hasonló eredményt hoznak. Emellett keressük azokat a módszereket, amelyektől további javulást remélhetünk. Ezek között megtalálhatjuk például a telemedicinát. Azon is dolgozunk, hogy a jól képzett, diplomás ápolók átvehessék a gyógyító munka és a szűrési feladatok egy részét az orvosoktól.

– Nemrégiben írtak ki egy pályázatot a praxisközösségek számára, ez is ebbe a körbe sorolható?

– Valóban, 5,8 milliárd forintot szántunk arra, hogy az orvoscsoportok az eddigieknél nagyobb részt tudjanak vállalni a népegészségügy javításában. Ezért azt a címet adtuk ennek a programnak, hogy három generáció az egészségért. Az elnyerhető pénz azt a célt szolgálja, hogy a csoportos praxisban együtt dolgozó orvosok alkalmazni tudjanak például gyógytornászt, dietetikust, aki részt tud vállalni abban a munkában, ami a betegek életmódváltását, az egészségtudatos szemlélet erősítését szolgálja. A szűrések megszervezése mellett mindezek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az emberek a lehető legtovább meg tudják őrizni az egészségüket, és csökkenjenek a rettegett betegségek, mint például a szív-ér rendszeri vagy a daganatos megbetegedések miatti halálozások.

– Sokak szerint manapság nem az orvoshiány a legfeszítőbb gondja az egészségügynek, hanem az, hogy egyre kevesebb az ápoló. Ráadásul nyugdíj felé közeledik a nővérek nagy része. Ezt a problémát hogyan akarja orvosolni a tárca?

– Úgy látom, erre a kihívásra megfelelő választ ad a most elkészült ápolási stratégia. Ennek szellemét az határozza meg, hogy a kollégák megkapják a lehető legnagyobb megbecsülést a társadalom részéről. Emellett tudni kell, hogy az utóbbi években lezajlott egy béremelési ciklus, amit egy újabb, 2022-ig tartó követ, ennek során 72 százalékos további bérnövekedés várható. Átlagosan több mint két és félszeresét fogják keresni az egészségügyi szakdolgozók 2022-ben, mint 2016-ban. Ezen túlmenően komoly erőfeszítéseket teszünk az ápolók lakhatási és munkakörülményeinek javítására, egy vonzó életpályamodell kidolgozására. Ezek az intézkedések a szakma megbecsültsége mellett szerintem komoly hívószót jelenthetnek azoknak, akik ma még külföldön dolgoznak, és azoknak is, akik most állnak pályaválasztás előtt.

– Nemcsak a diplomás ápolók vannak kevesen, a 2010 előtt elsorvasztott középfokú szakképzést is gyakorlatilag vissza kellett építeni.

– Megkezdődött a szakképzési rendszer átrendezése. A változások egyik sarkalatos pontja, miként lehet szorosabbra fűzni a szakképző intézmények és a kórházak közötti kapcsolatokat, és stabilizálni az egészségügyi képzést. Nagyon komoly munka folyik annak érdekében is, hogy vonzóvá tegyük ezt a pályát a fiatalok előtt. Csak így lehet elérni, hogy legyen, aki a nyugdíjba vonulók helyére lép, és hozzásegít minket, hogy csökkenthessük az idősebb kollégákra nehezedő terhelést. Ugyanezt a célt szolgálta az érintett szakszervezetekkel együttműködve kidolgozott ágazati kollektív szerződés, ami három hónapos időkeretben határozza meg a munkavégzés feltételrendszerét. Mindez nem csak az egészségügyben dolgozók számára nyújt biztosítékokat, a betegek is megérdemlik, hogy nyugodt, kipihent ápolók segítsék a gyógyulásukat.

– Mostanában ismét élesek az ellenzéki támadások a várólisták hosszát illetően, noha Kásler Miklós miniszter nemrégiben imponáló számokat hozott nyilvánosságra a témában.

– A várólisták csökkentésére indított program valóban sikeres, hatvan százalékkal lerövidítettük a listák hosszát. Mára elmondhatjuk, hogy számos területen Európa élvonalába kerültünk. Szaruhártyaműtétek esetében például másodikak vagyunk a várakozási idő rövidségét illetően. Ma már az is előfordul, hogy a betegek maguk kérik a beavatkozás átütemezését, hogy az időpont jobban igazodjon az ő aktuális élethelyzetükhöz. Természetesen amíg van várakozó beteg, addig szükség lesz további erőfeszítésekre és további források bevonására. Tárgyalunk a kórházakkal is a várakozási idő további csökkentése és a jobb információáramlás érdekében.

– Kásler Miklós miniszteri programjában szerepelt a közfinanszírozott és a magánellátások teljes szétválasztása is. A tiszta viszonyok megteremtése azonban harminc év rendezetlensége után nem egyszerű feladat, és komoly érdekeket sért. Az ön álláspontja szerint van esély a sikerre?

– A kormány célja, hogy az egészségügyre költött minden egyes forintot a közegészségügy és a betegellátás színvonalának emelésére tudjunk fordítani, és ne magánérdekeket szolgáljon. Tudni kell, hogy a mai helyzet gyökerei visszanyúlnak a rendszerváltozás előtti időkre, amikor kontroll nélkül történt meg egyes szolgáltatások kiszervezése. Ám eltökéltek vagyunk, hogy átláthatóvá tegyük a viszonyokat, és ne engedjük tovább burjánzani az ezzel ellentétben álló folyamatokat, noha ezek mögött kőkemény pénzügyi profit­érdekek húzódnak. Az utóbbi nyolc év eszközbeszerzéseinek köszönhetően ma már nincsenek olyan kényszerek, hogy az infrastruktúra szegényessége miatt kellene bevonni egy-egy magánszolgáltatót az ellátásba. Meg kell teremteni a biztosítási hátterét annak is, ha egy állami intézményben kell kezelni például egy műtéti szövődményt, amit a magánellátás során szedett össze a beteg. Ennél is komolyabb kérdés, mit lehet tenni azokkal a szerződésekkel, amelyek 2010 előtt a közfinanszírozott intézmények és a magánszolgáltatók között születtek, és húsz-harminc évre szólnak. Mindez azt jelenti, hogy e területen is komoly erőfeszítések szükségesek még, noha több intézményünkben már sikerült például a labor- vagy képalkotó diagnosztikai eljárások terén szétválasztani a magán- és az állami ellátást. Nyilván jogszabályváltozások is szükségesek lesznek ahhoz, hogy valóban megteremtsük a teljes transzparenciát.

– Mindezt vélhetően éles küzdelmek fogják kísérni, önnek is fel kell készülnie komoly támadásokra. Nem tart ezektől?

– Nem. Elszántak vagyunk, és tudjuk, hogy rengeteg egyeztetésre lesz még szükség az átalakítások levezénylésére. Azt is tudjuk, hogy ezalatt a betegek ellátásának színvonala és stabilitása nem sérülhet. A változtatásokhoz természetesen meg kell nyernünk az egészségügyben dolgozó szakemberek együttműködését. Nem felejtkezhetünk meg arról sem, hogy az átalakításokhoz közmegegyezés is kell, rengeteg párbeszédre lesz szükség ahhoz, hogy az emberek pontosan megértsék, mi, miért történik az ágazatban. De készen állunk e feladat elvégzésére is, és bízunk benne, hogy az eredményeink igazolják majd az emberek megelőlegezett bizalmát.

Lapszám: