Rendőrök menekítettek ki három református egyházvezetőt az Országgyűlés keddi alakuló ülése után a Parlament elől – írja a reformatus.hu.

Élő rendőrkordon vette körbe Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát, hogy ép bőrrel hagyhassák el az Országház épületét. A református egyházi vezetők meghívott vendégként vettek részt az Országgyűlés alakuló ülésén május 8-án délelőtt.

Nem vagytok magyarok! Szégyelljétek magatokat! Mocskos hazaárulók! Gyilkosok!

– ordították a kormányellenes tüntetők a Parlamentnél.

A 76 éves egyetemi tanár, műfordító Huszár Pált megviselték a történtek, erről is beszélt a reformatus.hu-nak miután visszatért a zsinati székházba: „Először is hálás vagyok Istennek, hogy ép bőrrel megúsztuk. Közeledem a nyolcvan év felé, de még nem fordult elő soha, hogy készenléti rendőrök menekítsenek ki egy épületből. Már napokkal ezelőtt lehetett olyan híreket hallani, hogy tüntetők megrohamozzák majd az Országházat, de amikor megérkeztünk, még csendes volt minden. Bezzeg, amikor hazaindultunk volna, a feldühödött tüntetők megakadályozták, hogy békében távozzunk. A gazembertől a csalóig mindennek lehordtak minket, de mi nem szóltunk vissza senkinek. Hála Istennek mellettem volt két fiatalember, Szenn Péter püspök úr, és Gér András zsinati tanácsos úr; összekapaszkodtunk mind a hárman, és vigyáztak rám, nehogy fellökjenek. Közben a rendőrök utat nyitottak nekünk, hogy elérhessük az autót, ami már várt ránk.„

Gér András zsinati tanácsos a Parlamentből kilépve hiába próbálta elmagyarázni a tüntetőknek, hogy ők nem politikusok, hanem meghívott vendégek, ez senkit nem hatott meg: „A tüntetők tovább pocskondiáztak, lökdösődtek és gúnyos megjegyzéseket tettek ránk. Szenn Péter püspök úr bocskait viselt, ez különösen irritált néhány tüntetőt, akik többször is megköpdöstek minket.”

A teljes cikk a reformatus.hu oldalon olvasható.

demokrata.hu