Csak a szokásos: a magukat civileknek hazudó balliberális rohamcsapatok egyike reménytelenül igyekezett meglovagolni a kudarcos ellenzéki toposzok közül jelen esetben az „elnyomó” oktatási rendszert, ám a nagy hanggal, Ne menj suliba! jeligére meghirdetett esemény érdektelenségbe fulladt. 


Fotó: Demokrata, Somfai Sándor

Minden erőlködés ellenére csak jelentéktelen számú diák lógott az iskolákból tegnap, az Országház környékén alig ezer lógó orrú, nem kis részben középkorú vagy idős tüntetni vágyó lézengett, a színpadon pedig izgatott gyerekek kiabáltak hülyeségeket, melyek végkicsengése az volt, hogy lehetőleg minél kevesebbet kelljen tanulni.

Elpukkant hát ez a bajkeverési kísérlet is. Önmagában szót sem érdemelne, ám a mögötte húzódó háttérhatalmi akaratot és a benne sűrűsödő felforgató ideológiát nem szabad félvállról venni. A visszhangtalan akciózás felettébb pimasz beharangozója ugyanis jól megmutatja az iskola, az oktatás szerepét illető áthidalhatatlan ellentétet a nemzetietlen-internacionalista utópista felfogás és a nemzetek Európájának gondolata között.

„Elegünk van, hogy a 19. századi egyetemes anyagot olyan részletezve tanuljuk, mintha tegnap történt volna és, hogy ezt 7, 8 vagy 9 órában kell megoldani. Igenis fontos tanulni a múltat, de ahogy telik az idő, bővülnek az ismeretek, velük együtt a tananyag, és ez egy idő után borzalmasan felhalmozódik. A fiatalságunk siralmasan nagy része telik a felesleges anyagok túlrészletezésével, miközben tanulhatnánk ugyanezeket az ismereteket lényegre törően, miközben egy tantárgyi óra különböző összefüggésekre is rámutat a modern világgal kapcsolatban. Ha ez nincs meg, nem leszünk naprakészek, nem tanulunk meg önállóan élni, saját értékrend és értékelés útján döntést hozni és nem lesz szabad az elménk. Nem akarunk mind ugyanúgy viszonyulni a világhoz, mert mind mások vagyunk, ezért az oktatás se faragjon minket egy és ugyanazon mintára” – így szólt a nagy felhorgadás.

Az üzenet világos: az igazodási pontként szolgáló múltat végképp eltörölni. A múlt értékeire alapuló szilárd önazonosság és öntudat nélkül ugyanis nem építhető tudatos jövő. És éppen ez a felforgatók mögött álló háttérerők terve: a tudatformálás, így az oktatás megszállásával felszámolni a biztos identitású nemzeti közösségeket, uniformizált minimál-ismeretekkel kondicionált tömeggel helyettesítve őket. A fenti kirohanásban az úgynevezett kompetencia-alapú oktatás rejtőzik, mely száműzné az iskolákból a nevelést, az öntudat, az identitás, a büszkeség átplántálását, egyszersmind a tisztelet és a felelős kötelességteljesítés kultúráját, hiszen e program célja a világ bármely pontján használható, „korszerű” és „szabad elméjű” (értsd: hazaszerezettől, közösségi felelősségtől, érzelmi elkötelezettségtől szigorúan mentes) munkaerő-zombik gyártása. 

Mindezt tetézi az a pimaszság, mellyel voltaképp a „diákok” (valójában jól beazonosítható mentoraik) határoznák meg feladataik, kötelezettségeik mennyiségét és tartalmát, tagadva az iskola és egyáltalán, az értékelvű magyar állam jogát a közösség formálására.

A pénteki megmozdulást – amelyhez a Soros-birodalom által is finanszírozott Társaság a Szabadságjogokért lelkesen afféle jogi sorvezetőt gyártott támogatásként – a többek között a Német Szociáldemokrata Párt alapítványa, a Friedrich Ebert Alapítvány által támogatott Független Diákparlament nevű formáció szervezte, melynek nevében Gyetvai Viktor operatív és képviselői koordinátor haknizta keresztül-kasul az elvbaráti sajtót. Az ifjú „függetlenségére” mi sem jellemzőbb, mint hogy a Facebookon Schilling Árpád anarchista színész és Vágó István kiszuperált gyurcsányista kvízmester videóit tette közzé, lelkes támogatója a George Soros-féle CEU-nak, népszerűsítette a magyarországi olimpiát megfúró mozgalmat, és a Városliget rehabilitálását hisztérikusan akadályozni próbáló szektás szubkultúrát is reklámozta. Ideológiailag fixált, dogmatikus balliberális aktivistával van tehát dolgunk („ha nem történik semmit, akkor folytatni fogjuk, nem feltétlenül csak demonstrációkkal”, fenyegetőzött a Hír TV internetes felületén nyilatkozva) és a Független Diákparlament fedőnevű csoportosulás irányvonala is jól beazonosítható a szervezet együttműködő partnereinek ismeretében.

Egyikük a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület, melynek honlapján idézik John Caldwell Holt Bamba álarc című írását. A múlt századi amerikai anarchista „oktatási teoretikus” – a világkormány létrehozását célul kitűző Nemzetközi Föderalista Mozgalom egykori aktivistája – efféle gondolatokat fejteget a hagyományos iskolarendszert miheztartás végett koncentrációs táborhoz hasonlító szövegben: „A gyerekek tulajdonképpen alattvalók, alárendelt személyek. Számukra az iskola egyfajta börtön. Intelligenciájuk és kreativitásuk nagy részét kivonják hát a porondról, így tudják bizonyos mértékig frusztrálni az őket könyörtelenül és telhetetlenül elnyomó felnőtteket. (…) Hogyan kell butának lenni? Az iskola rendkívül alkalmas hely ennek megtanulására. (…) Az unalom és az ellenállás éppúgy előidézheti a bambaságot, mint a félelem. Ha egy gyereknek adunk egy afféle iskolai feladatot, és aztán akár fél tőle, akár ellenzi, vagy hajlandó ugyan megcsinálni, de mégiscsak untatja és fárasztja az egész – akkor a feladat elvégzésére figyelmének, energiájának és intelligenciájának csak egy kis részét fogja rászánni. (…)  A gyerekektől szinte egész nap valami olyasmit kérünk, amit a felnőttek talán egy órán át is alig tudnának folyamatosan csinálni.”

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy az amerikai anarchista elmélkedő szemében a hagyományos, általános mércét alkalmazó, bizonyos alapvető teljesítményeket megkívánó, a tekintélytiszteleten és a társadalmi valóságot leképező hierarchián alapuló iskola elnyomó intézmény. Vagyis – következik e felfogásból – a világért sem szabad semmiféle elvárást támasztani, pláne nem szabad értékelni a tanulókat, helyette talán meg kellene kérdezni, mit szeretne jobban, matematikadolgozatot írni vagy facebookozni. Csak semmi kényszer! Aztán majd nézhetünk nagyokat, ha felnőttként sem ismeri a szorzótáblát, és nem képes illeszkedni a törvények által szabályozott („elnyomó”) társadalomba… 

Hasonló szemlélet jellemzi a Független Diákparlament nevű alakulat másik partnerét, a Norvég Civil Alap és a Soros-birodalom által is támogatott, két amerikai állampolgár által létrehozott Demokratikus Ifjúságért Alapítványt, melynek önmeghatározása: „kezdeményezések egy nyitottabb társadalomért, hogy a diákok helytálljanak benne.” Ennek örvén például az alapítvány társszervezője volt 2015-ben a 11 országban végrehajtott Polgári Jogok nevű kezdeményezés magyarországi eseménysorozatának, melynek keretében egyebek mellett a homoszexuális „házaspárok” gyermek-örökbefogadását, a feltétel nélküli alapjövedelem kommunista utópiáját vagy épp a migránssimogatást népszerűsítették fővárosi középiskolákban – vagyis a civilség álarcában durva politikai-ideológiai aktivitást fejtettek ki oktatási intézményekben. Ennyit az „elnyomó” iskola elleni küzdelem hitelességéről… Valójában a lelkekért folyó küzdelemről van szó. A hagyományos hierarchia, a tekintély, az „elavult” ismeretek, az „iskola-börtön” helyét a multikulturális önfeladás militáns ideológiája akarja elfoglalni, eltérítve, megmákonyozva, saját szolgálatába állítva a jövő nemzedékeket. A mindenkori SZDSZ által sulykolt világnézetileg semleges oktatás programja tehát igazából világnézeti küzdelem, a hagyományokat, a nemzeti identitást elpusztítani igyekvő liberális felforgatás harca a megtartó örök értékek ellen. Ráadásul ehhez fiatalkorúakat, gyerekeket használnak föl, ami lélektanában igencsak hasonlít ahhoz, amikor illegális migránsok gyerekeiket maguk elé tartva ostromolják Európát. 

Itt is valami hasonlóról van szó. A tét a köznevetségbe fulladó izgágáskodások ellenére nem csekély: végső soron a magyar lelkek megtartása vagy elvesztése forog kockán.

Ágoston Balázs