A magyarok és a lengyelek útja, harca közös, céljuk felépíteni és megvédeni otthonunkat, Közép-Európát, és megőrizni nemzetinek és kereszténynek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a fővárosban annak az emlékműnek az átadásán, amely Lech Kaczynski egykori lengyel államfőnek, a 2010-es szmolenszki tragédiának állít emléket.
 


Fotók: MTI, Máthé Zoltán

Olyan Közép-Európát akarunk – emelte ki a budafoki ünnepségén a kormányfő -, amelyet „nem lehet fehér asztalok mellett felosztani”, amelyről nem dönthetnek nélküle, amely nem engedi magát megfélemlíteni, megleckéztetni, ahol a nemzetek kiállnak egymásért, ahol magától értetődően mi döntjük el, kit engedünk be a területünkre, és ahol „a saját törvényeink és igazságunk szerint élhetünk”.
    
Orbán Viktor hangsúlyozta: „hiszünk az összefogás erejében”, és a most átadott emlékmű azt üzeni, hogy megőrizzük Katyin és Szmolenszk emlékét, felépítjük és megőrizzük azt a Közép-Európát, amelyet e tragédiák áldozatai megálmodtak. 
    
Több tiszteletet Lengyelországnak, több tiszteletet Magyarországnak! – hangoztatta a miniszterelnök.
    
A kormányfő szerint ahogy eddig, úgy a jövőben is mindig számíthat Lengyelország Magyarországra. Közölte: Lengyelország Közép-Európa vezető országa. Ez a Közép-Európa a magyarok jövője is, ezért amikor Lengyelországot támadják, Közép-Európát támadják és bennünket is támadnak – magyarázta. Hozzátette: amikor kiállunk Lengyelország mellett, tesszük ezt a magyar-lengyel barátságért és mert kiállunk magunkért is.
    
Orbán Viktor azt mondta: 27 éve ő is azt gondolta, hogy Európa a jövőnk, de ma azt látni, hogy „mi vagyunk Európa jövője”.
    
Megjegyezte: vannak rejtélyes dolgok az életben, ilyen a barátság és a népek barátsága. Nem kell ezt megérteni, csak hagyni kell, hogy a mélyből táplálkozó magyar-lengyel barátság „egyszerűen körülöleljen és vigyen a jövő felé” – fogalmazott.
    
A 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnökről a miniszterelnök felidézte: 2008-ban találkozott vele utoljára a Varsó melletti elnöki rezidencián, ahol a magyar-lengyel barátság jövőjéről és lehetőségeiről beszéltek. 
    
A magyar és lengyel nemzet barátságát „testvériséggé edzették” az évszázadok csapásai, sorsközösségük nem csak hazájuk földrajzi közelségéből fakad, és gyökereik is egymásba fonódtak – mondta. Hozzáfűzte: a történelem sorsfordító pillanataiban újra és újra megtalálják egymást, testvériségük a szabadságért érzett közös szenvedélyből és az érte vívott közös harcból fakad.
    
Orbán Viktor közölte: ma közösen emlékeznek a nyolc évvel ezelőtti tragédiára, fejet hajtanak az áldozatok előtt és hitet tesznek az általuk képviselt küldetés előtt. Lech Kaczynski kiváló jogtudós, a Szolidaritás elszánt harcosa, köztárasági elnök volt, aki hűségesen ragaszkodott az elveihez – mondta. Úgy vélte, a magyarok igaz barátjuknak tartották, és hálás szívvel emlékeznek a közép-európai politikusra. 
    
Kiemelte: olyan Közép-Európát akarunk, ahova soha nem térhetnek vissza a 20. században átélt szörnyűségek, ezért az emlékezés közben a szmolenszki áldozatoktól  örökölt feladatokra is összpontosítani kell.


Fotó: MTI, Máthé Zoltán, szerk.

Mateusz Morawiecki: Lech Kaczynski emlékműve hidat képez a megértéshez
A mai lengyel történelmet nem lehet megérteni a szmolesznki tragédia nélkül, Lech Kaczynski emlékművével a magyarok hidat építettek a megértéshez – jelentette ki Mateusz Morawiecki.

A lengyel kormányfő felidézte Orbán Viktornak Nagy Imre újratemetésén a Hősök terén 1989. június 16-án elmondott beszédét, amelynek ő is fültenúja volt, és összehasonlította az akkor és a mostani eseményt, amely szavai szerint ugyanolyan megható volt számára, és ugyanúgy „a szabadság fuvallatát érezte bennük”.
    
A két nép közös jövője most alakul ki, és bizonyos, hogy ez a közös jövő Magyarországról fog kiindulni – jelentette ki Mateusz Morawiecki.

Jaroslaw Kaczynski: Lech Kaczynski emlékműve megerősíti barátságunkat
A lengyel-magyar barátságnak évezredes gyökerei vannak, de ezeket a jelenben is meg kell erősíteni különböző kezdeményezésekkel, gesztusokkal. Lech Kaczynski emlékmkűve egy ilyen gesztus, amely megerősíti barátságunkat – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke az emlékmű avatásakor.

Közös emlékezés nélkül nem létezhet a népek barátsága – tette hozzá a PiS elnöke. Mint mondta, ilyenkor nemzeteik jövőjére is gondol, amely szavai szerint szorosan összefügg Orbán Viktorral és a Fidesszel. Minden magyarhoz fordulva hangsúlyozta: a vasárnapi választásokon nem csak Magyarország, hanem az egész világ szabadságának ügyében is döntenek. 
    
Azt kívánta, hogy ez a döntés vezessen a szabadság, Európa, Lengyelország és Magyarország nagysága felé.

(MTI, demokrata.hu)
 

Huszonhét éve azt mondtuk, Európa a jövőnk, ma pedig azt mondhatjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője.Inauguration of the…

Gepostet von Orbán Viktor am Freitag, 6. April 2018