Jelenlegi hely

Megvettem az Echo TV-t

Nekem Felcsút, a Vál völgye az otthonom. Lokálpatrióta vagyok. Mindent megteszek azért, hogy ez a táj, az itt élő emberek sikeresek legyenek. Egyszer azt olvastam valahol, az ittenieket zavarja például, hogy megépült a stadion, és emiatt sokan jönnek ide. Ez nem igaz. Éppen fordítva van: örülnek, hogy van élet – mondta a Demokratának Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester.

– Kezdjük két névvel! Az első Orbán Viktor.

– Viktort gyermekkorom óta ismerem, egy általános iskolába jártunk. Ám a barátságunk kialakulása mégis későbbre, az első Orbán-kormány megalakulása utáni időszakra tehető, amikor visszajött futballozni Felcsútra, én pedig az egyesület elnökségének tagja voltam. Sokat beszélgettünk a labdarúgásról, az utánpótlás-nevelésről, arról, hogy jó lenne itt kialakítani egy erős utánpótlásbázist. Nagyon hasonlóan gondolkodtunk ezekről a kérdésekről, és amikor 2004-ben létrehozta a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, engem kért fel a kuratórium vezetésére. Ahogy teltek az évek, a barátságunk egyre mélyebb és szorosabb lett, amellett, hogy az akadémia kapcsán munkakapcsolat is létrejött közöttünk.


– Vagyis a barátság a foci szeretetéből indult?

– Valóban, a labdarúgás kapcsán kezdtünk el beszélgetni, és így alakult ki az évek során egy közeli emberi kapcsolat. Ma már nem csak mi vagyunk barátok, a családjaink is jóban vannak. És azt gondolom, hogy a felnőttkorban kötött barátságok ritkán múlnak el.


– Hogyan jellemezné Orbán Viktort?

– Nagyon jó embernek tartom, és igyekszem mindent megtenni azért, hogy megvalósuljanak az elképzelései. Mivel vidéki polgármesterként nekem a nagypolitikába nincs beleszólásom, így elsősorban Felcsúton tudom őt segíteni. Rendkívül precíz ember: ha a községben jár, mindig szakít időt arra, hogy körbejárja a létesítményt. Ilyenkor minden apróságot észrevesz, azt is, ha az egyik pálya nincs megfelelően előkészítve, vagy nem záródik rendesen egy ajtó. Senkihez nem szól egy rossz szót sem, hanem amikor végzett, és leülünk beszélgetni, felsorolja, milyen hibákat talált. Úgy hiszem, erre a precizitásra a miniszterelnöki munkájához szüksége is van.


– December közepén azt mondta egy interjúban, amire a média rá is csapott, hogy karácsonykor a családján kívül csak a miniszterelnöknek ad ajándékot.

– Azt akartam kifejezni, hogy a karácsony nálunk bensőséges ünnep, így a családtagjaimon kívül személyre szabott ajándékot csak néhány közeli barátomnak adok, így valóban, Orbán Viktornak is. De természetesen ajándékozni, adományozni sokat szoktam. Például tavaly hoztuk létre százmillió forintos alappal a Mészáros Alapítványt, amely minden Vál-völgyben élő felsőoktatási hallgatót ötvenezer forintos havi ösztöndíjban részesít. Minden évben kétszáz szegényebb családnak, illetve nyugdíjasnak adományozunk tűzifát. A településen már hagyománynak tekinthető, hogy a vállalkozások hozzájárulnak a község fejlesztéséhez, ebben is igyekszem jó példával elöl járni. Évente körülbelül 40-50 millió forintot adok Felcsútnak. És persze a Puskás Akadémiát is támogatom.


– Két és fél éve áll a Pancho Aréna, a Puskás Akadémia FC megjárta az első osztályt… Amikor Orbán Viktorral tervezgetni kezdték a jövőt, sejtették, hogy sikerül eddig eljutni?

– Legalábbis nagyon bíztunk benne. Lépésről lépésre haladtunk: az első épületet, amelyben ma a kollégium működik, Töröcskei Istvántól kaptuk adományként és Makovecz Imre tervei alapján újítottuk fel. Aztán megépült a szakmai központ, az étterem, jó néhány futballpálya létesült, végül megvalósult a nagy álmunk, a stadion. A Pancho Aréna tervezésének kezdetén szintén ott volt még Makovecz Imre, halála után pedig a munkatársa folytatta, amit ő elkezdett. Még most sem értünk a fejlesztések végére, hiszen szeretnénk megteremteni a lehetőségét annak, hogy a fiatalok télen is megfelelően tudjanak készülni, így éppen most épül egy két egységből álló sportcsarnok: az egyikben edzeni lehet, a másikban pedig hivatalos kézilabda-, kosárlabda- és teremfoci-mérkőzéseket rendezhetnek majd. Reményeink szerint a Puskás Intézet is felépülhet Felcsúton, amelyben egy labdarúgással kapcsolatos kutatóközpont, illetve egy interaktív múzeum lenne.


– A másik név: Simicska Lajos.

– Lajost tíz-tizenkét éve ismerem, jó a kapcsolatunk, bár ez az utóbbi időszakban fellazult, nem nagyon találkoztunk. Nem titok, gazdaságilag is együttműködtünk, régebben sok pályázaton indultunk együtt a Közgéppel. Pályám során úgy tapasztaltam, hogy egy vidéki vállalkozó az egymilliárdos árbevételt helyben, a szűkebb környezetében is el tudja érni, de hogy feljebb lépjen és nagyvállalkozóvá váljon, ahhoz jelentősebb munkákat kell vállalni. Lajos sokat segített abban, hogy nagyvállalkozó legyek.


– Mit jelentett ez a segítség?

– Elsősorban azt, hogy fővállalkozói partnerként vagy alvállalkozóként közösen vállalhattunk el nagyobb munkákat a Közgéppel. De arra is volt példa, hogy ha egy fejlesztéshez pénzre volt szükségünk, adott kölcsön, amit természetesen az utolsó fillérig visszafizettem. Az ő segítsége nélkül talán nem jutottam volna idáig. Hozzáteszem, másokkal is dolgoztunk együtt, és akkor is jól működtek a cégeink, amikor a Fidesz nem volt kormányon.


– Erről valahogy nem beszél a liberális média.

– 1991 óta vagyok vállalkozó. Körülbelül 2004-2005-ig a gáziparban tevékenykedtünk. Elsősorban települési gázhálózatokat építettünk, negyven-ötven főt foglalkoztattam. Több céggel együttműködve szinte az egész régióban mi építettük a gázhálózatokat, illetve a belső gázhálózatokat is, alvállalkozókon keresztül. Azonban rájöttem, hogy ez egy szűk kör, tovább kell lépnünk.


– Merre indultak el?

– Ráálltunk a nagyobb közműépítésekre is. Az árbevételünk 2008-ban megközelítette az egymilliárd forintot.

 

– Akkor a Fidesz még ellenzékben volt.

– Én úgy jutottam előre, hogy másfél-két évtizeden keresztül napi 18-20 órát dolgoztam. Jó munkatársaim voltak és vannak, akikkel együtt lépdeltünk felfelé.


– Eközben mi hajtotta előre? A pénz vágya? Vagy a sikeré?

– Egyik sem. A munkakedv. Szeretek dolgozni. Nyilván kevés olyan ember van, akit hidegen hagy a pénz, engem sem hagy hidegen, de nem ez motivál. A bevételeimből soha nem a család magánszámláit hizlaltam, hanem ezeket mindig visszaforgattam, hogy bővíteni, fejleszteni tudjunk, hogy újabb munkahelyeket teremtsünk.

 

– Mostanra mekkora cégbirodalmat hozott létre?

– Nemrég megkérdezték, mekkora a vagyonom, és csodálkoztak, hogy nem tudok pontosan válaszolni. Ennek az az oka, hogy szét kell választani a magánvagyont és a céges vagyont. A magánvagyonomat persze látom, hiszen megnézem a bankszámlakivonatot, vagy tudom, hogy hány ingatlan van a nevemen. De a céges vagyon nehezebben írható le, ráadásul néhány hónap alatt jelentősen megváltozhat egy vállalkozás, egy cégcsoport értéke. Ezt a piac dönti el. Vagyonos ember vagyok, de elsősorban a cégeim révén, amelyek mind termelőegységek, a mezőgazdaságtól az építőiparig.


– Nemrég újabb céget vásárolt, megvette az Echo TV-t. Mi volt a célja?

– Széles Gábor keresett meg, azt mondta, hogy már megterhelő számára a televízió működtetése, és szívesen eladná nekem, ő csak a napilapját tartaná meg. Átgondoltam az ajánlatot, és jó lehetőségnek találtam. Kevés jobboldali televízió van ma Magyarországon, az Echo pedig ilyen, és rossz lett volna, ha anyagi problémák miatt elvész egy ilyen érték. Megállapodtunk az adásvételről, és az egyik cégemen, a Talentis Groupon keresztül megvettem a csatorna százszázalékos tulajdonrészét. Bár lesznek átalakítások, de ezután is jobboldali tévéként képzeljük el. A vezérigazgató továbbra is Farkas Boglárka lesz, míg a szakmai munkát Szikszai Péter irányítja majd, aki vezetett már hasonló csatornát. A vezetőség egy gazdasági igazgatóval lesz teljes. Szikszai Pétertől azt kértem, hogy színvonalas, nézhető csatornát csináljanak.


– A stúdió marad a jelenlegi helyszínen?

– Nem. Megállapodtunk Gyárfás Tamással, és megvásároltam a NapTV egykori Angol utcai épületét. Bár írott szerződés most, amikor beszélgetünk, még nincs, de kezet fogtunk, vagyis a szóbeli egyezség megszületett. Oda fog átköltözni az Echo Televízió. A szakértők azt mondták, az az ingatlan tökéletesen alkalmas az előrelépéshez. Reményeim szerint a további technikai fejlesztésekkel, a műsorstruktúra átalakításával májusra már olyan lesz a csatorna, amilyet szeretnénk.


– Az is az ön döntése volt, hogy az év elején újraindulhat az Echo Televízióban a régi Sajtóklub, Bayer Zsolttal, Lovas Istvánnal és Bencsik Andrással?

– Valóban szerettem volna, hogy ez a népszerű műsor visszatérjen a képernyőre.


– Vannak más érdekeltségei a médiában? Az ellenzéki sajtó szerint a megszűnéséig a Népszabadságot is kiadó Mediaworks új tulajdonosa, az Opimus mögött is ön áll.

– Csak ismételni tudom, amit korábban ezzel kapcsolatban elmondtam: egyetlen Opimus-részvényem sincs. Mivel egy nyilvános részvénytársaságról beszélünk, bárki megértheti, hogy részvény nélkül nem lehetek a cég tulajdonosa.


– Gondolkodik-e más médium megvásárlásában?

– Először meg kell ismernem ezt a világot. És nem feltétlenül a gazdasági nyereségességre gondolok, mert nem mindent ezen a szemüvegen keresztül nézek. Vannak cégeim, amelyek ugyan jól működnek, de olyan területen, ahol nem remélhető jelentős nyereség, inkább csak az, hogy ne legyenek veszteségesek. Az Echo TV-t sem profitorientált vállalkozásnak gondolom.


– Milyen területeken vannak még érdekeltségei az építőiparon és az Echo Televízión kívül? Felmerült például, hogy tavaly szállodákat vásárolt.

– Öt mezőgazdasági cégünk és több építőipari cégünk van, ez a két fő profil. De valóban vannak szállodáink is, amelyek kapcsán úgy gondoltuk, az üzemeltetés szakmailag akkor lehet a legsikeresebb, ha egy nagyobb lánchoz tartoznak. Ezért megkértem Jászai Gellért barátomat, a Hunguest Hotels tulajdonosát, hogy ezeket a szállodákat is vegye be a rendszerébe, és így működtesse őket.


– Igaz, hogy vett borászatot is?

– Igaz. Nemrég vásároltuk meg az eddig francia tulajdonban lévő tokaji Dereszla Pincészetet, amely a Grand Tokaj után a legnagyobb borászat, évi közel egymillió palack borral, és ennek nagy része exportra készül. Ez a lépés sem elsősorban profitról szólt, hanem arról, hogy amikor lehetőség adódott rá, fontosnak éreztem, hogy egy francia cégtől sikerült magyar kézbe visszavenni egy tokaji pincészetet.


– Folyamatosan építkezik, terjeszkedik, fejleszt. Meddig lehet ezt csinálni?

– Számomra nagyon fontos a család, az, hogy ők mögöttem állnak. A feleségemmel harminc éve vagyunk házasok, két lányom és egy fiam van, rengeteget segítenek, részt vesznek a munkában. A gyerekeket igyekeztem finoman abba az irányba terelni, hogy a családi vállalkozásban dolgozzanak, és szerencsére sikerrel jártam. A lányaim, két másik vezérigazgató mellett, a családi tanács tagjai, az idősebb lányom a mezőgazdasági területet irányítja és egyre inkább belefolyik az egész holding vezetésébe, valószínűleg idővel ő lesz az első számú vezető. A kisebbik lányom az ásványvízzel foglalkozó cégünk vezetője, a fiam pedig mezőgazdász, pillanatnyilag telepvezető, a nagyobbik lányom irányítása alatt dolgozik. Nagyon jó testvérek, és úgy látom, nyugodt szívvel bízhatom rájuk a vállalkozásainkat, amikor majd úgy döntök, hogy háttérbe vonulok. Mert egyszer eljön annak az ideje is.


– Úgy kezdtük a beszélgetést, hogy Orbán Viktorral az első időben a foci szeretete kötötte önöket össze. Az egyik legismertebb és talán legkedvesebb vállalkozása a Puskás Akadémia. De mikor születnek végre kis Puskások, Albertek, európai szinten is sikeres labdarúgók?

– Nehéz kérdés, ezért dolgozunk tíz éve. Az első évtizedben négy olyan labdarúgót tudtunk kinevelni, aki már magasra jutott a sportágban: Kleinheisler Lacit, aki ma a német Bundesligában futballozik és stabil válogatott, Gyurcsó Ádámot, aki Lengyelországban játszik és szintén egyre több szerepet kap a nemzeti csapatban, illetve Szolnoki Rolandot, aki a Videoton alapembere. Mellettük még a nyáron Olaszországba szerződő Sallai Rolandot említhetnénk, mint aki minden jel szerint jó úton jár. Tajti Mátyás pedig a spanyol Malaga igazolt labdarúgója. Ez az a szint, amit évente három-négy fiatalnál szeretnénk elérni. Nagyon nehéz lesz, de hiszek abban, hogy a sok befektetett munkának meglesz a gyümölcse.



– Nem lassú kicsit ez a tempó?

– Az elején, bevallom, azt gondoltuk, az akadémiai rendszer gyorsabb eredményeket hoz, ám be kell látnunk, a futballban ez nem megy egyik napról a másikra, még a nagy nyugati kluboknál sem. Például jó szakmai kapcsolatunk van Puskás Öcsi bácsi egykori egyesületével, a Real Madriddal, s a klub többszörös bajnoka és egyik vezetője, Emilio Butragueño mindig azt mondja: nyugodjunk meg, nem lesz olyan, hogy évente öt klasszist fel tudjunk mutatni. Szerinte ha évente egy nemzetközi szinten jó játékos kikerül az akadémiáról, már összetehetjük a két kezünket. Úgyhogy ameddig eljutottunk ebben a tíz évben, az elfogadható. 481 akadémistát vettünk fel 2006 és 2016 között. Ma 115 akadémista tanul nálunk. Eddig harminc akadémista debütált az NB I.-ben, a legtöbben a 2013–14-es idényben. Az elmúlt évadban 102 játékost adtunk a magyar futballnak.


– Mi lett azon akadémisták sorsa, akik nem kerültek be a nemzetközi élvonalba?

– Négy volt akadémistánk az NB I.-ben, 43 az NB II.-ben, 55 pedig az NB III.-ban játszik.


– Továbbtanulás?

– Jelenleg 34 egykori akadémistánk tanul felsőoktatási intézményben. Egyébként, ami az akadémia hatékonyságát illeti, ha a 481 felvett diákot veszem alapul, akkor elmondható, hogy minden ötödik akadémista volt korosztályos válogatott legalább egy alkalommal. A magyar labdarúgó-válogatott tavalyi Eb-szereplésében négy felnőtt akadémista, Klein­heisler László, Gyurcsó Ádám, Sallai Roland, Szolnoki Roland és a Puskás Akadémia FC játékosaként Fiola Attila vállalt szerepet.


– Vagyis érdemes folytatni…

– A magyar futball felemelkedéséhez az kell, hogy ne térjünk le erről az útról. Persze sok a teendő: szükség van például arra, hogy Dárdai Pálon kívül legyenek még nemzetközi szintű edzőink, legyen minél több fiatal, aki erős bajnokságba kerül, és ott is megállja a helyét, s ha ez sikerül, akkor tíz éven belül a válogatott is sokat léphet előre. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy miközben a futball a világ legnépszerűbb sportága, és mindenhol nagy pénzeket fektetnek be, nálunk, az első Orbán-kormány időszaka után, alig fordítottak pénzt például az utánpótlás-nevelésre, így nagy a lemaradásunk.


– Csak a pénz hiányzott?

– Talán a mentalitásban is van különbség. Egy évvel ezelőtt érdekeltséget szereztem az eszéki futballcsapatban, és úgy látom, a fiatalok ott éhesebbek a sikerre. Kitörési lehetőségként tekintenek arra, hogy esetleg nyugatra tudnak szerződni. De ebben is lehet fejlődni.


– Az NK Osijek megvásárlása szakmai vagy gazdasági befektetés volt?

– Mindkettő. Amikor létrehoztuk az akadémiát, az első klub, amellyel jó kapcsolatunk alakult ki, az eszéki volt. Kezdetben kijártunk hozzájuk tanulni, előrébb jártak nálunk, ma már éles meccseket vívunk egymással, és legtöbbször a Puskás Akadémia nyer. Ez a mi fejlődésünk mellett annak is köszönhető, hogy anyagi problémák miatt ott az utánpótlás amortizálódott, és a felnőtt csapatuk is visszaesett. Azért nyújtottam segítő kezet, mert egyrészt úgy látom, a hosszú távú szakmai együttműködés számunkra, illetve az egész magyar labdarúgás számára pozitív lehet, másrészt az sem titok, ha kikerülnek az európai kupaporondra, illetve sikerül néhány játékost eladni a nemzetközi piacon, az gazdasági hasznot is hoz. A horvát labdarúgók ugyanis kapósabbak, mint a magyarok, a menedzserek nagyobb figyelmet szentelnek a horvát bajnokságnak, mint az NB I.-nek, könnyebb onnan eljutni Olaszországba, Angliába, más erős ligákba. A szakmai együttműködés mellett az a tervem, hogy felerősítjük az utánpótlást, és az értékesített játékosokból származó bevétel visszaforgatásával tovább fejlesztjük a rendszert.


– Amiről eddig nem nagyon beszéltünk, az a politikai szerepvállalás. Korábban csak önkormányzati képviselő volt, 2011-ben azonban elindult a polgármesteri posztért. Miért döntött úgy, hogy a település vezetője lesz?

– Jobboldali családból származom, az apám azt sem engedte nekünk, hogy kisdobosok és úttörők legyünk. Ezért gyerekként haragudtunk is rá egy kicsit, nem értettük, miért nem mehetünk például Zánkára a többiekkel. Később persze beláttam, hogy igaza volt. A rendszerváltás idején, amikor, valljuk be, még nem tudtunk sokat a politikáról, úgy gondoltuk, a Kisgazdapárt a mi utunk. De aztán megismertem a Fideszt, és velük kezdtem szimpatizálni, elsősorban a törekvéseik miatt. Páran összeállva megalapítottuk a helyi szervezetet, és igyekeztünk mindent megtenni a jobboldal megerősödéséért Felcsúton. Tudni kell ugyanis, hogy a település akkoriban erősen baloldali volt, mára azonban eljutottunk odáig, hogy a túlnyomó többség fideszes.


– Így kezdődött hát a karrier…

– Nem éppen. Miután 1998-ban, legfiatalabb képviselőként bekerültem a testületbe, elég hamar úgy éreztem, ez nem nekem való. Éjszakába nyúltak az ülések, a dohányzó képviselőtársak befüstölték a termet, órákig vitatkoztak a semmiről. Úgyhogy 2010-ig háttérbe vonultam, nem szóltam bele a helyi politikába, ám akkor egy csapattal összefogva úgy döntöttünk, tegyük egyöntetűen fideszessé a település vezetését. Bár a többséget megszereztük, bekerült a testületbe két független is, illetve maradt az addigi polgármester.


– Nem volt saját jelöltjük?

– De volt. Azzal azonban nem számoltunk, hogy aki nem itt született, azt nálunk sem választják meg polgármesternek, mint nagyon sok faluban Magyarországon. S bár nekünk szakmailag kiváló jelöltünk volt, aki akkor már harminc éve élt Felcsúton, de nem itteni születésű, ami leküzdhetetlen hátrányt jelentett. Egy évvel később azonban a polgármesternek a köztartozásai miatt fel kellett állnia a székéből, s bár ezt időközben rendezte és újraindult a posztért, nagy fölénnyel le tudtam győzni.


– Mert ön itt született.

– Bizonyára az is számított. 2014-ben pedig teljesült a négy évvel korábbi célkitűzés: teljes egészében fideszes testület alakult. Ez nem sikerülhetett volna, ha az addigi munkánkat a helyiek nem érzik eredményesnek. Ki merem mondani, ebben a két ciklusban Felcsút többet fejlődött, mint korábban száz év alatt. Próbáljuk az itt élőket is bevonni: az óvodaépítésnél például felkértük az embereket, hogy segítsenek, és rengetegen jöttek. Ki a parkettát rakta le, ki az udvart rendezte, ki zsíros kenyeret kent a dolgozóknak. Ez is azt mutatta, hogy nagyon jó közösségi összetartás alakult ki, ami a korábbi évtizedekben sajnos kevésbé volt jellemző. Ezt igyekszünk tovább is építeni, rendezvényeket szervezni, ezáltal még inkább összekovácsolni a helyieket.


– Sokat írtak a sajtóban a felcsúti kisvasútról. Ennek újraindítását miért tartották fontosnak?

– Mire alapozhat a Vál völgye? Felcsút, Tabajd, Vál, vagy a környékről Vértes­acsa, Bicske? Mivel ipar nem alakult ki, a turizmus, a vendéglátás lehet a kitörési pont. A miniszterelnök úrral, környékbeli polgármesterekkel, értelmiségiekkel, vállalkozókkal sokat gondolkodtunk erről, és átfogó tervet dolgoztunk ki. Első lépcsőben, 2007-ben megállapodást kötött az alapítványunk a Duna–Ipoly Nemzeti Parkkal, hogy közösen üzemeltessük az alcsútdobozi arborétumot. Akkor évi száz és ezer fő között volt a látogatottság, tavaly már a Vál-völgyi Zsúrt is beleszámítva 70-80 ezer fő látogatott el ide. De tisztában voltunk azzal, hogy ez nem elég, tovább kell lépni. Itt volt a felszámolt Bicske és Székesfehérvár közötti vasútvonal, ahol a pályát benőtte a gaz, a műemlék épületek állapota egyre inkább leromlott. Nyilvános árverésen, két lépcsőben megvásárolta az alapítvány a Felcsút és Lovasberény közötti szakaszt. Előbb a nyomvonalat, majd az épületeket. Kiváló lehetőségnek láttuk, hogy a helyi látványosságokat, az arborétumtól az akadémiáig, vasútvonal köti össze, hiszen ne feledjük, a stadiontúrákon is, amelyen a látogatók megtekinthetik az akadémiát, a kollégiumot, a múzeumot és a Pancho Arénát, tavaly nagyjából 17 ezren vettek részt, vagyis szintén sokan kíváncsiak rá.


– Vasutat építeni nem kis pénz…

– A hatszázmillió forintos uniós támogatáshoz mintegy félmilliárd forintot tettünk hozzá, és megépült a kisvasút. Sok támadást kaptunk, mondván, erre felesleges költeni, de nekünk az a tapasztalatunk, hogy szeretik az emberek. Tavaly októberig 23 ezer ember utazott rajta. Évi tízezer utast vállaltunk, szemben a liberális sajtóban emlegetett százezres vállalással, vagyis már az első évben messze túlteljesítettük a tervet. Ha lenne szállodai kapacitás, további fejlesztés, szerintem még tovább növekedne a térség népszerűsége.


– Mit tud ajánlani még a Vál-völgy és környéke?

– El lehet menni Etyekre bort kóstolni, vagy megnézni a filmstúdiót. Alcsúton van golfpálya. Ott az arborétum és a kalandpark is. Válon áll a Vajda János Emlékház. Felcsúton itt a stadion, és még sorolhatnám a látnivalókat. Kezdetnek elég ennyi?


– Elég.

– Pedig van tovább. Két éve kitaláltuk a Vál-völgyi Zsúrt, bevallom, mintát adott nekünk Etyek, ahol nagyon sikeres pikniket szerveznek évek óta. Hívtunk művészeket, kézműveseket, a sajtkészítőktől a gyógynövényesekig sok-sok mesterség képviselőit. Az első évben tízezer látogatónk volt, tavaly már két nap alatt 35 ezren jöttek, jórészt Budapestről és környékéről. Vagyis ha az ember mer tervezni és dolgozni, annak megvan az eredménye. Ha ki tudnánk bővíteni a kisvasutat Bicskéig, miáltal az elővárosi vasútvonalról átszállva, kötött pályán elérhetővé tennénk a térséget, még vonzóbb lenne a környék. Budapest, amely a világ egyik legszebb városa, sokat fejlődött, élhetővé vált Tarlós István főpolgármestersége alatt, egyre több külföldi jön ide. Ha közülük csak százezret ki tudnánk mozdítani egy-két napra, mondjuk egy Etyek–Alcsútdoboz–Felcsút-járattal, az óriási siker lenne. Ezen dolgozunk most, fel is vettem a kapcsolatot több, turizmussal foglalkozó céggel.


– Szántóföldek, útépítő cégek, szállodák, média, kisvasút. Mi hajtja önt, hogy új és új, olykor egészen szokatlan vállalkozásokba vág bele?

– Nekem Felcsút, a Vál völgye az otthonom. Lokálpatrióta vagyok. Mindent megteszek azért, hogy ez a táj, az itt élő emberek sikeresek legyenek. Egyszer azt olvastam valahol, az ittenieket zavarja, hogy megépült a stadion, és emiatt sokan jönnek ide. Ez nem igaz. Éppen fordítva van: örülnek, hogy van élet. Hogy mi hajt igazán? Azt hiszem, az a vágy, hogy rendben legyünk a magunk környezetében. És most rendben vagyunk.

Bencsik András, Bándy Péter

Fotók: Somfai Sándor/Demokrata

Lapszám: