Harmadik alkalommal rendezték meg a Merre tovább, radikálisok? című vitaestet, ezúttal viszont a válasz is megszületett a hetek óta boncolgatott kérdésre. A Jobbiktól elhatárolódott nemzeti radikálisok mozgalmat indítanak, amelynek célkitűzései között szerepel a kormány támogatása az általuk jónak és nemzetinek tartott ügyekben, figyelemfelkeltő akciók szervezése és a nemzeti gondolat átadása a fiatal generációknak.
 

Fotó: demokrata.hu


Fotó: demokrata.hu

Olyan helyzetben van most az ország, amelyben van egy tönkrevert, látszólag darabokra esett balliberális ellenzék, de nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ők nem adták fel a céljaikat, már el is kezdődtek a tüntetések – mutatott rá Gaudi-Nagy Tamás, aki szerint az új mozgalomnak elsősorban a nemzetellenes, magyarellenes rendszerrel kell felvenni a harcot.  

A Stop Soros helyesen, a gyökerénél fogja kezelni a problémát, és megállítja a magyarellenes tevékenységet folytató szervezeteket. Kemény, ellenséges nyomás van rajtunk, nem véletlenül látogatta meg Soros brüsszeli barátait. Nem tudni, hogy hány tíz- vagy százezer nemzeti radikálisunk volt a választásokon, akik úgy gondolták, hogy nem az anarchiára, a teljesen bizonytalan képletekre és a bevándorláspárti erőkre, vagy a velük szövetkező Jobbikra adták a voksukat. Ez egy nagy közösség, amely pozitív, építeni akar – mondta a politikus. 

Hozzátette, hogy feladat van bőven: védeni kell a nemzetet azoktól a külső és belső erőktől, amelyek felforgatnák a törvényes rendet, illetve a bevándorlást megállító, és az összmagyar érdekeket szolgáló kormányt támadja. Ugyanakkor olyan akciókat is kell szervezni, amelyek felhívják a figyelmet a megoldandó kérdésekre, mint például a pályakezdő fiatalok életkezdésének még erőteljesebb támogatása, hogy a kivándorlás semmilyen formában ne lehessen alternatíva. A harmadik feladatkör olyan tájékoztató kampányok szervezése, amelyek ellensúlyozzák a balliberális oldal gyűlöletkeltő propagandáját.

Emellett a mozgalom lehet az a karikás ostor is, amelyet meg lehet legyinteni akkor, ha a kormány részéről visszaélést tapasztalnak az emberek. 

Gaudi-Nagy Tamás szerint rengeteg lehetőséget kínál ez az összefogás, teret adna az értelmes alkotásnak, segítene kiemelni a pártpolitikai gyűlölködés mocsarából a nemzeti ügyeket. 

Ezért kell ezt tovább folytatnunk, van igény erre, hogy együtt maradjunk. Meg kell harcolnunk azokért a fiatalokért, akik szombaton ott voltak a tüntetésen és generációs életérzéstől vezérelve lázadtak, úgy, hogy uniós zászlót lobogtattak. Látszik, hogy borzalmas agymosás, információhiány van, és hiányzik a nemzethű gondolkodás továbbadása. Tennivaló van bőven, össze kell tartanunk, felelősségünk van – vélekedett a politikus. 

Cselekvő hazafiság kell, például a multik körmére kellene nézni – ezen a ponton megemlítette a MultiStop nevű oldalt, amelyet ő hozott egykor létre, de a Jobbik végül nem támogatta, ezt most meg lehetne tölteni tartalommal. Civil élcsapatként kell törni az utat, amit tulajdonképpen a Jobbik feladata lett volna. Kellenek ugyanakkor források is, a mozgalmat aligha fogják az európai értékvédő támogatásban részesíteni. 

Az tette fel az i-re a pontot, amikor Toroczkai László a szemkilövetőkkel együtt tüntetett, akkor éreztem, hogy kell egy platform, amihez csatlakozhatnak mindazok, akik az igazi radikálisoktól, és nem az álradikálisoktól várják a megoldást – mondta Mikus Márton, a mozgalom alapítója. 

A fiatalok nagyon fontosak, bennük van a hajlam a lázadásra, ezt használják ki a balliberálisok. A legfontosabb üzenet az, hogy a radikálisok ne üljenek fel a provokációnak, ne menjenek a tüntetésekre, nem szabad hagyni, hogy elfajuljanak a dolgok. Erre ott van a nagyon erősen felhatalmazott, kialakulóban lévő kormány, teszi a dolgát, ott a rendőrség, a TEK, teszik a dolgukat, nem kell beavatkozni – tette hozzá.

Silip Norbert, a Magyar Gárda vezetője arról beszélt, a Jobbikot el kell már engedni, akiket elvakít a párthűség, azokon már segíteni nem lehet, el kell kezdeni építkezni, most előre kell nézni. Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina az élére állt azoknak a radikálisoknak, akik kiábrándultak a Jobbikból. Gusztustalan propaganda megy ellenük, célkeresztet rajzoltak a hátukra. Össze kell zárni, fel kell építeni a mozgalmat, össze kell gyűjteni mindenkit, a betyárseregeseket, gárdistákat, legyen a mozgalom egy ernyőszervezet, hiszen akik tisztán látják a helyzetet, azok tömeget alkotnak.

Morvai Krisztina arra esküdött fel, hogy a magyar nemzetet szolgálja, ezért jól tette, hogy maradt Brüsszelben annak dacára, hogy a Jobbik visszahívta; szemben Vona Gáborral, aki haszon reményében eladta magát Simicskának, ezzel megtagadta az esküjét. A jobbikosok meghasonlottak önmagukkal, nincsenek már elveik, csak érdekeik vannak, amelyek viszont már nem azonosak a magyarság érdekeivel. A mi érdekünk az, hogy mindent megtegyünk, hogy megmutassuk a kormánynak: a radikálisokkal érdemes számolni – reflektált a közelmúlt eseményeire Gonda László.

Elmondta, beszélgetett a szombati tüntetőkkel, szerinte a tudatlanság a lényeg, a résztvevőknek fogalmuk sincs, hogy mi történik. Olyan erőkkel szemben kell valamit tenni, amelyek korlátlan anyagi forrásokkal rendelkeznek.

– Lehetne már egy rendes tüntetés, de nem a kormányok, hanem a bankárok, spekulánsok ellen, ilyen témákat kellene elővennünk.

Giorgio Mondino geopolitikus arra hívta fel a figyelmet, hogy az alakuló radikális mozgalomnak meg kell teremteni a szilárd ideológiai hátterét, illetve arra buzdított, hogy foglalkozzanak szociális kérdésekkel is. 

A tüntetésekkel kapcsolatban egyelőre várjunk, tartsuk szárazon a puskaport, figyeljünk, az adott akciókra, konkrétumokra reagáljunk. Fel kell venni a kapcsolatot azokkal a nyugatiakkal, akik még rendelkeznek egészséges önvédelemmel, vannak ilyenek. Ha Berlin, London, Párizs megtelik, ide akarnak majd jönni a migránsok. Jobbról is lehet ötleteket adni a kormánynak. A Jobbik azzal ment be a parlamentbe, hogy mindegy, kinek az ötlete, ha nemzeti ügyet mozdít előre, azt támogatja. Ezt 2014-ben otthagyta, keletkezett egy vákuum, ezt a légüres teret kell betölteni az új civil mozgalomnak. Lépjünk, legyenek eredmények, akciók, legyünk együtt – biztatott Poszpischek Tamás, a tavalyi brüsszeli kvótaellenes tüntetés szervezője.

Bede Zsolt, a Vadhajtások.com főszerkesztője arról beszélt, megvárná, hogy Toroczkai mit ér el a Jobbikban, van-e még esély a párt visszafordítására, de azt is hozzátette, jelenleg apátia van a radikális táborban, és ez Vona lelkén szárad. Nehéz feladat előtt áll a mozgalom, egység kell, nem szétszakadás. Kiemelte, a közösségi médiára nagyon rá kell feküdni, mert a fiatalok csak így érhetők el. 

Most nagyon jó terepe lenne a radikalizmusnak, van egy jó lépéseket meghozó kormány, köpködő ellenzék. A Gyurcsány-korszakban jó volt tizenévesnek lenni, volt mi ellen lázadni úgy, hogy komoly gondolatok voltak mögötte, így felvirágzott a nemzeti gondolat. A mai fiatalok ezt nem látják, szeretnének lázadni, tenni a saját sorsukért, de nincs mögöttük valódi tartalom, a ballib gondolat pedig szembe megy a nemzettel. 

Meg kell találni az utat, a módot, hogy megszólítsuk a fiatalokat, fel kell hívni a figyelmüket, hogy a migráció és Soros valós veszélyt jelentenek. Olyan programokat kell nekik szervezni, amelyek megmutatják, hogy az utcán is lehet eredményeket elérni, de a jó célok mentén, ehhez ki kell termelnünk a megfelelő szakértőket, a megfelelő gondolatokat, terveket – vélekedett Csuti Levente, aki részt vesz a Vadhajtások.com szerkesztésében.

A mozgalom neve, formája még képlékeny, vélhetően a NESZ, azaz Nemzeti Ellenállás Szövetsége nevet kapja majd.

Kovács Dániel