A filozófus, történész, publicista Patrick J. Buchanan nagyon nem akárki. Három republikánus elnök – közöttük Nixon – főtanácsadója, beszédírója. Kőkeményen konzervatív. De nem a neofajtából, hanem paleokonzervatív. 
 


Fotó: MTI, illusztráció

Saját blogja van, ahol legújabb, április 20-i cikkét találtuk. 

Az így kezdődik: „Majdnem két hete Orbán Viktor és pártja, a Fidesz elég mandátumot szerzett a magyar parlamentben, hogy módosítsa az ország alkotmányát. A Nyugaton élő progresszívek számára ez nyugtalanító hír volt. 
Orbán kampányának fő ellensége George Soros überglobalista volt. És Orbán kitartott amellett, hogy megállítsa a magyar szuverenitás és az unióval szembeni függetlenség további feladását, és harcba szálljon a Magyarországba Afrikából és az iszlám világból irányuló bevándorlási hullámmal„.
 
Ezután Magyarország méltatása következik, történelmünk néhány sarkalatos pontját is kiemelve.
 
Majd ezt írja: „Az amerikai elitek kotkodácsolhatnak a ’diverzitásról’ és arról, mennyivel jobb lesz egy ország 2042-ben, amikor az európai keresztények csupán egy kisebbség lesznek, és mi leszünk a Földön minden faj, törzs, hit és kultúra ’csodálatos mozaikja’. A magyarok számára egy ilyen jövő a nemzet halálával jár”.
 
Buchanan még további pozitívumokat írva Magyarországról Macron francia elnököt küldi el oda, ahová tartozik azért is, mert olyan országokat mer támadni, mint Magyarország. 

És ha már a miniszterelnököt érő ritka dicséreteknél tartunk, nézzük meg, mit ír az Oriental Review „A magyar forradalom tovább görög” címmel

A cikk így kezdődik: „Orbán Viktor magyar miniszterelnök pártja, a Fidesz kétharmados győzelmet aratott a parlamenti választásokon. Ez a döbbenetes győzelem azt bizonyítja, hogy a Soros által vezetett kormányellenes kampány nagyon kevéssé volt hatékony és végül is kontraproduktív lehetett olyan értelemben, hogy megerősítette Orbán vonzerejét”.

Az írás kiemeli, Magyarország az „eurorealizmus bástyája”. 

A szerző elismerően szól a magyar kormány teljesítményéről abban is, hogy a magyar kultúrát miként használta eszközként Orbán forradalmi eszméi előreviteléhez, majd nekimegy Brüsszel „liberális-globalista jármának”, amelyet Magyarországra akar kényszeríteni és amelytől a magyar miniszterelnök hatékonyan megvédi, sőt az országot visszavezeti konzervatív-nemzeti gyökereihez – vagyis a választás értelmezhető úgy, mint népszavazás a forradalom folytatásáról, amit a miniszterelnök fantasztikus eredménnyel nyert meg és egyértelművé vált, hogy az emberek hatalmas többsége mindenben támogatja.  

Lovas István