Orbán Viktor háza elé vonultak a momentumosok csandben, az éj leple alatt. 

Képernyőfotó: Momentum Facebook-oldala

Képernyőfotó: Momentum Facebook-oldala

Orbán Viktor háza előtt vagyunk. Nem szokták engedni, hogy ide tüntetéseket jelentsünk be, mi nem is jelentettünk be tüntetést, ez egy spontán összejövetel, mondhatni, flashmob, XXI. századi nyelvvel élve

– kezdi mondandóját az éjjeli videóban Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője. Az álomgyilkos párt mostani akciójára a gyülekezési törvény módosítása miatt került sor, az ifjak ugyanis felháborodottan vették tudomásul, hogy eztán nem tüntethetnek politikusok otthona előtt.

Hajnal párttársa szerint ez az intézkedés a legsötétebb kommunista időket idézi. Hogy kifejezzék egyet nem értésüket, koszorúkkal és mécsesekkel érkeztek a miniszterelnök háza elé, hogy eltemessék a gyülekezési törvényt.

Hajnal Miklós állítása szerint 10 perccel éjfél előtt kezdtek várakozni, hátha intézkedik a rendőrség vagy maga Orbán Viktor is foglalkozik velük. Láthatóan eszükbe sem jutott, hogy a dolgozó emberek éjfél magasságában nem romkocsmákban, az utcán vagy házuk kertkapujában múlatják az időt, hanem alszanak vagy esetleg még mindig dolgoznak.

Hajnal Miklós nagy mellénnyel megjegyzi,

Amint hatályba lép a törvény, valóban be fogják-e tartani? Mert azt gondoljuk, hogy minden törvény pontosan annyit ér, amennyire be is tartják azt.

Éjszakai akciójukról a bátor legények egyébként nem élő videóban, hanem egy reggeli összefoglalóval adtak hírt, amelyből látszik, óriási tömeg, 22 fő vett részt az éjféli lopakodó hadműveletben.

Annyira bátrak voltak a momentumos suhancok, hogy a koszorújukat Orbán Viktor kapujára lógatták, és a mécseseiket is a bejáratnál helyezték el. Szomorúan vették ugyanakkor tudomásul, hogy nagy tettüknek semmilyen következménye nem volt, így megjegyezték

Srácok, durvább cuccal kellett volna jönni.

Majd felmerült, hogy a miniszterelnök postaládájába dobnak be valamit, ennek jegyében a szánalmas gyülekezet levélírásba kezdett, nagybetűvel, hogy „ő is el tudja olvasni”.  

Kedves főbűnöző!

– ezt a megszólítást sikerült papírra vetnie a Momentum szóvivőjének, aki éjjeli akciójával komolyan veszélyezteti Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivőjének pozícióját a tahósági versenyben.

A momentumos szóvivő végül azt is kijelenti, úgy látja, ezt a törvényt nem kell figyelembe venni, és ők ezután így is tesznek a többi törvény esetében is, mint tudjuk, ők a jogállamiság élharcosai. Ezután a képkockák alapján az utcán kezdtek alkoholt fogyasztani.

A videó végén megjelent a rendőrség, de a momentumos ifjak boldogan konstatálták, hogy bántódásuk nem esett, és ezért biztatnak:

Ha van kedvetek, úgy tűnik, hogy két órát el lehet tölteni Orbán Viktor háza előtt büntetlenül.

Eltemettük a gyülekezési törvényt

A mai naptól szigorodott a gyülekezési törvény, amely a tüntetés szervezések szigorítása mellett megtiltja a politikusok háza előtti tüntetéseket is. Kíváncsiak voltunk, hogy a kormány mennyire tartja be saját szabályait, ezért tegnap este nem sokkal éjfél előtt Orbán Viktor háza elé vonultunk.A Momentum szerint az új gyülekezési törvény súlyosan sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, a hatalom pedig nem teheti meg, hogy az embereknek ezt a jogát korlátozza. Az új törvény viszont pontosan ezt teszi: mert a hatalmon lévők félnek és minél távolabb akarják tartani magukat az emberek véleményétől, nem akarnak, és nem mernek az emberek szemébe nézni.Ez a szabályozás újabb példája annak, hogy a törvényalkotók nem azon dolgoznak, hogy milyen törvénnyel tudnák jobbá tenni az emberek életét, hanem azon, hogy milyen törvényekkel tudják kényelmesebbé tenni a sajátjukat!

Gepostet von Momentum Mozgalom am Sonntag, 30. September 2018