Az origo.hu cikke szerint egy Soros György által pénzelt internetes aktivistahálózat akar beavatkozni a magyar választásokba. 
 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)



Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A origo.hu azt írta: az Avaaz nevű csoport „óriási nagyságrendű fizetett internetes hirdetéssel kampányol Soros ellenzéki jelöltjei mellett”, tehát „fennáll annak a gyanúja, hogy kívülről indított politikai hirdetésekkel játsszák ki a magyar választási törvényeket”. A cikk szerint az Avaaz már több külföldi választáson is beszállt a kampányba, mindenhol a bevándorláspárti jelölteket támogatva.
    
Az Origo anyaga szerint a Facebookon és a Messengeren 20 percenként jelenik meg hirdetés az Orbán-kormány elűzéséről és a Fidesz elleni összefogásról, a hirdető pedig az Avaaz nevű „Soros-szervezet”, amely március óta aktivizálta magát a kampányban. 
    
A lap szerint a liberalizmust nyíltan vállaló politikai aktivistahálózatot kezdetektől fogva Soros György pénzeli: 2006-ban indulásként 150 ezer dollárt juttatott nekik a Nyílt Társadalom Alapítvány, 2009-ben pedig már 300 ezret kaptak egy másik Soros-szervezettől. Felidézik: a „klikkmozgalom” külföldön már jól ismert, 194 országban van jelen, és egyes információk szerint 46 millió tagja van.

(MTI)