A BKK elleni támadások után a vízellátásban, a gázellátásban, a szemétszállításban is jöhetnek zavarkeltő akciók, amelyek célja a kormányba vetett bizalom megingatása. Földi László, a főpolgármester új biztonságpolitikai szakértője úgy véli: bizonyos társadalmi csoportok a társadalom szétzilálására törekednek, például az emberi és kisebbségi jogok fetisizálásával, a bűnök és devianciák iránti parttalan toleranciával.

– Ön most új szerepkörben tűnik fel, Tarlós István főpolgármester biztonságpolitikai szakértőjeként. Mit jelent ez?

– Ez egyszemélyes pozíció. Több más mellett azért is volt rá szükség, mert a legutóbbi BKK-ügy is megmutatta, hogy születőben van egy új ellenzéki politikai stílus, amely a városi infrastruktúra támadásával igyekszik zavart kelteni. Nemcsak a Főváros, de a kormány iránti bizalmat is próbálják kikezdeni, hiszen a közvélekedés szerint a legmagasabb szinten a kabinet felel mindenért, vagyis például a fennakadásokért is.


– Szóval egyesek játszadoznak az emberekkel. Könnyű dolguk van?

– Óránként negyvenmillió kattintásos támadás érte a BKK online rendszerét. Le is kellett állítani. Ez például annak, aki e rendszeren keresztül követte a villamosok, autóbuszok, trolik menetrendjét, s ehhez igazította az idejét, nagyon bosszantó volt. Ahogy az volt a metró ajtóvágatába csúsztatott, méretre vágott fakocka is. Kiszállították az embereket a szerelvényből, jó időre leállt a közlekedés, a legdühösebb utasok már olyanokat mondtak, hogy a városvezetés biztosan összejátszik az oroszokkal, s belekeverték Orbán Viktort és a kormánytagokat is, akik pedig eltűrik ezt, szerintük a nagy Putyin-barátság miatt. Ez így működik.


– Sokan állítják, az ajtóügy csak kamaszcsíny volt…

– Bár az lenne. De egy csínyhez képest nagy műgonddal építették fel az akciót. Ez az első lépés valóban akár csínytevésnek tűnhet, amit viszont egy összehangolt ellenzéki sajtóroham követett, jöttek a szakértői vélemények, aztán a politikai elemzések, s már ott tartottunk, hogy miért engedi a kormány, hogy a főpolgármester az oroszokkal mutyizzon. André Goodfriend, az egykori amerikai ügyvivő honosította meg ezeket a módszereket.


– Elkezdődött a forró ősz?

– A forró ősz eseményei az utcán zajlanak. A metrót, az infrastruktúrát támadó akciók inkább a sumák ősz fejleményei. A két vonulat persze erősíti egymást, s több ponton is összeér. A közlekedésében feltartóztatott, szokásaiból kizökkentett embert könnyebb kivinni az utcára.


– Közlekedésről beszélünk. Hol jöhet még támadás?

– Szinte bárhol számítani lehet rá. Például a vízellátásban, a gázellátásban, a szemétszállításban, hosszan sorolhatnám. A legvalószínűbben ott, ahol komputerekkel vezénylik a folyamatokat. Jobban oda kell figyelniük az illetékeseknek. Az ellenzéki média és az ellenzéki pártok is élesre állították magukat, és minden olyan hibára azonnal rárepülnek, amit ugyan nem ők idéztek elő, de szétszálazásával és a közvélemény manipulálásával politikai tőkét akarnak kovácsolni belőle.


– Történhetnek súlyosabb akciók is. Angliában a kórházi számítógépes rendszerek meghekkelése miatt állítólag 1800 beteg halt meg…

– Igen, és ezért mondom azt, hogy büntetőjogi értelemben keményebben kellene kezelni az infrastruktúra elleni támadásokat, függetlenül attól, mi motiválta azokat. Nagy baj, ha egy társadalom kezdi elveszíteni az önkontrollját. Már most is vannak csoportok Magyarországon, amelyek semmiféle szabályt nem hajlandóak betartani. Ha ez össznépi szokássá válik, akkor egy negatív, öngerjesztő spirálba kerül, majd teljesen szétcsúszik a társadalom. És vannak olyan erők, amelyek pont erre törekednek, például az emberi és kisebbségi jogok fetisizálásával, a bűnök, a devianciák iránti parttalan toleranciával.


– Miket javasol mindezek ellen?

– Megbeszéléseket, közös elemzéseket szervezek, ahol mindig azt mondom, szinte lehetetlen megelőzni a jól előkészített támadásokat. De megzavarhatjuk a támadók forgatókönyvét, törekedhetünk arra, hogy az A-B-C variációik helyett kénytelenek legyenek egy D-verzión gondolkodni. A fő baj az, hogy a legtöbb infrastrukturális vállalat vagy szervezet azonnal reagál a sajtó felől érkező bírálatokra. Ennek szinte kényszerű következménye, hogy összevissza beszélnek. De ha megvárnák az ügyben végzett vizsgálatot, s annak pontos információit, akkor még az is gyorsan bebizonyosodna, hogy hazudnak az akcióba lendülő, feltűnő összehangoltsággal vádaskodó médiumok.


– Mit vár a forró ősztől?

– Például azt a felismerést, hogy nem hátrálhat tovább a hatalom. Voltak már tüntetések, például az Oktogonon szervezett bejelentés nélküli tüntetés, ami megütötte a büntetőjogi szintet. A rendőrség nem a kellő eréllyel reagált erre, mert a hatalom óvatosságra intette.


– Ám a tüntetők pont azt akarták kiprovokálni, hogy kemény oszlatásba kezdjen. Az lehetett a tervük, hogy kipattanjon egy Majdan-szerű konfliktus, hátha itt is olyan kormányt ültetne a hatalomba a nyugati világ, amely egyébként teljesen esélytelen lenne egy rendes választáson.

– Igen, de ami büntetőjogi kategóriába tartozik, az már túl van a provokáción, az már bűncselekmény. Vagy ha egy tüntetőt bevisznek a börtönbe, s a tömeg ki akarja őt szabadítani, az is az. Magyarország nem Ukrajna. A Majdanon nem az volt a gond, hogy keményen fellépett a hatóság. Bárhogy lépett volna fel, az eredmény ugyanaz lett volna, Ukrajnában ugyanis katonai puccs zajlott. A magyar emberek viszont nem vevők az ilyesmire. Amit az is bizonyít, hogy rengeteg a külföldi a hazai demonstrációkon. Jönnek-mennek a világban, legutóbb Hamburgban bukkantak fel, s azért fizetik őket, hogy balhét csináljanak, gyengítsék a társadalmak belső kohézióját, s abba az irányba tereljék az eseményeket, amelybe a háttérhatalom kívánja.


– Lehet kapcsolat a városligeti tiltakozás, a hamburgi anarchista roham és a migránsok beözönlése között? Már csak azért is, mert Soros mind a hármat pénzeli…

– Lehet. És csak a törvényes rend következetes fenntartásával lehet felelni a folyamatokra. Vagyis megbüntetni azokat, akik átlépnek a piroson. Ne higgyük, hogy nem történnek atrocitások. Egyes tüntetéseken például tűvel szurkálták a kordonban álló a rendőröket, így akarták felpiszkálni őket. Szerintem nem attól kap vérszemet a tömeg, hogy keményet lép erre a rendőr, hanem attól, ha nem lép semmit. Az elején kellene megfogni ezeket, mert minél később válaszol a hatóság, annál durvább eszközökhöz lesz kénytelen nyúlni. A spanyolországi támadások is azt mutatják, nincs hová hátrálniuk a rendfenntartóknak. Már azokat az embereket is le kellene tartóztatni, illetve kiiktatni, akik csak tervezgetnek egy merényletet, de ugyanígy kell fellépni az illegális migráció támogatóival, az azt segítő NGO-kal és az embercsempészekkel szemben. Ami Sorost illeti, ő egy kifutófiú. Komoly, magasan rejtőző hatalmi csoportok hozzák a döntéseket, számukra a migráció, a nyitott társadalom is csak eszköz, nem cél. Mint ahogy eszköznek tekinthetők bizonyos NGO-k, s eszköz a szórakoztatóipar, eszköz a média is. Tudjuk jól, hogy több, jelentősnek mondott médiaszereplő is rendszeresen kijár kiképzésre az Egyesült Államokba.


– Erről szólt Ulfkotte egyik híres könyve, a Megvásárolt újságírók is…

– Igen. Ez az egész, a migrációval együtt, egy régóta zajló folyamat, de csak 2015 óta látjuk, mi történik valójában. Addig a legtöbb embernek tetszett az az életstílus, az a rendszer, amiről most kiderült, hogy a vesztünkre, illetve az európai kultúra vesztére tör.


– Ön azt nyilatkozta nemrég, hogy másfél év múlva kitör egy európai polgárháború. Ennek jele lehet az a két újabb eset, amikor migránsok katonákra támadtak?

– Eleve azt kérdezem, mit keresnek katonák az utcán, ha állítólag béke van? És hogyan is támadhatták meg őket, ha fegyver volt náluk? Egyszer véget ér a tolerancia, de nem a politikusok, hanem az egyszerű polgárok vetnek véget neki. Én azért figyelmeztetek, mert szeretném elkerülni a vérontást.


– Kitörhet egyáltalán? Ahhoz dühös európaiak kellenének, olyan fiatalok, akik nem tűrik megadó módon, hogy muszlim társaik agyba-főbe verjék őket. Mert az internet tanúsága szerint ez megy a legtöbb nyugati országban…

– Minél többen vannak a migránsok, annál erősebbnek érzik magukat, s a folyamatos invázióval egyre csak kapják az utánpótlást. A no-go zónák lakói is megtapasztalhatták, amint teljesen meghódították a territóriumukat, ezért is olyan sok az onnan induló lázadás, akció. Európa nem akar így élni. Csupán a hatóságok határozott fellépésével lehetne kezelni a helyzetet, ezek azonban csak az őslakosok önvédelmi szerveződéseivel szemben mutatnak erőt. A háttérhatalom akaratának megfelelően. Ez csak olaj a tűzre, így biztosan elszakad a cérna az európai embereknél. Nem akarok háborút látni, de sajnos úgy fest, hogy Európa nem ússza meg ezt puskaropogás nélkül.

Sinkovics Ferenc