Ujhelyi István hazugsággal vádolja Gyurcsány Ferencet. Ismét jól alakul az ellenzéki összefogás.

2009-ben még ilyen jól megfértek egymás mellett. Fotó: MTI, archív

Hogy mit kifogásol Ujhelyi István, az teszi igazán bohózatszerűvé a legújabb ellenzéki purparlét:

Feri! Értem, hogy a DK-t próbálod pozicionálni, de kérlek ezt ne az én káromra elkövetett csúsztatással tedd! Az ATV ma esti műsorában a 7-es cikkelyes eljárás kapcsán szó szerint azt mondtad, hogy »szépen teljesített Ujhelyi Pista itt a végén ebben az ügyben, de egy évvel ezelőtt azt sem szavazta meg, hogy legyen Sargentini-jelentés.«”

Ujhelyi tehát önérzetesen kikéri magának, hogy a jó Ferenc elvitatja hazaárulói – az ő szótára szerint honvédő érdemeit. Ujhelyi némi visszafogott önméltatás után azt is bevallja, ez szerfelett rosszul esik neki:

Azt senki nem vonja kétségbe, hogy ne én lennék az egyik legharciasabb európai parlamenti képviselő, aki egyszerre védi a magyar érdekeket és az európai értékeket. Ezért különösen rosszul esik, ha ilyen súlyosat tévedsz. Tavaly, 2017. május 17.-én igennel szavaztam a jelentés elkészítésére, a folyamat megindítására és még közleményben is figyelmeztettem a várható következményekre.

Ujhelyi értékelése szerint Gyurcsány inkorrekt lépése valójában már az EP-kampány része, de ellenfélként maga helyett ő inkább Orbán Viktort ajánlja a DK harcias vezérének figyelmébe. 

GYURCSÁNY FERENC NEM MONDOTT IGAZAT!Feri! Értem, hogy a DK-t próbálod pozicionálni, de kérlek ezt ne az én káromra…

Gepostet von Ujhelyi István dr. am Montag, 17. September 2018