Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjén sok más családtámogatási intézkedés mellett bejelentette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítését. Júliustól a csok mellé kapható kedvezményes hitel már használt lakásokra is felvehetővé válik, tehát a kétgyermekes családok 10 millió, a három- és többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek igénybe használt lakás vagy ház vásárlására. A használt lakások kedvezőbb ára miatt ez a lépés jelentősen kibővíti a családok lehetőségeit.

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Magyarország régióit az óramutató járásával megegyező irányban körbejárva, az egyik vezető ingatlanpiaci portál hirdetései között válogatva megnézzük, mi mindenre elég ez a 25 milliós összeg.

Észak-Magyarország

Bár Orbán Viktor azt mondta, „a falusiak még kicsit várjanak, mert számukra néhány hét múlva külön, testre szabott támogatást” szeretne bejelenteni, azt elmondhatjuk, faluhelyen jóval olcsóbban lehet lakáshoz jutni, mint a nagyvárosokban, és ez az észak-magyarországi régióra is igaz. Az Egertől nagyjából tíz kilométerre található Feldebrőn például 22 millió forintért lehet megvásárolni egy jó állapotú, 240 négyzetméteres, hétszobás kertes házat. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen 9,99 millióért egy első emeleti, 143 négyzetméteres lakást vehetünk.

Ha valaki nagyvárosba vágyna, annak sincs akadálya: rábukkantunk egy Miskolc belvárosában található négyszobás, 144 négyzetméteres lakás hirdetésére is – ezt 21,9 millió forintért árulják.

Észak-Alföld

Egy felújított, 120 négyzetméteres, jászberényi kertes házat 19,7 millió forintért hirdetnek. Ugyancsak Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Szolnokon egy háromszobás, 119 négyzetméteres, első emeleti lakás 14,9 millió forintba kerül.

De Magyarország második legnagyobb városában, Debrecenben is találunk jó állapotú, nagycsaládosoknak megfelelő méretű lakást. Az egyik belvárosi, pincével és saját kertrésszel rendelkező földszinti lakás például 22,9 millió forintért keres gazdát.

Dél-Alföld

Az Ópusztaszer mellett, Szegedtől nem messze található Balástyán egy kétszintes, felújítandó, 220 négyzetméteres családi házat, a hozzá tartozó több mint 800 négyzetméteres telekkel 17,5 millió forintért árulnak.

Szarvason egy harmadik emeleti, négyszobás, 150 négyzetméteres, újszerű lakás 20 millió forintos áron vásárolható meg. A dél-alföldi régió megyeszékhelyein is találunk kedvező árú ingatlanokat: Békéscsabán egy 177 négyzetméteres, négyszobás lakást 18,4 millióért árulnak.

Dél-Dunántúl

A Somogy megyei, Balatontól húsz kilométerre található Tabon egy felújítandó, viszont cserébe óriási – 214 négyzetméteres – lakást árulnak 15,3 millió forintért. A Baranya megyei Mohácson egy emeleti, ötszobás, 140 négyzetméteres, polgáriként hirdetett lakásért 19,5 millió forintért juthatunk hozzá.

A nagyvárosi életre vágyók pedig beköltözhetnek abba a pécsi, háromszobás, 169 négyzetméteres lakásba, amely 25 millió forintba kerül.

Nyugat-Dunántúl

A Győr közelében található Csornán 16,8 millió forintért árusítanak egy felújítandó, 144 négyzetméteres, négyszobás lakást. Szombathelyen egy jó állapotúként hirdetett, 119 négyzetméteres lakást 22,9 millióért vásárolhatunk meg.

A Balaton-parti Keszthelyen 25 millió forintért egy jó állapotú, 115 négyzetméteres, háromszobás lakást árulnak, Nagykanizsán pedig egy felújítandó, cserébe igen kedvező árú, 112 négyzetméteres lakás 11 millió forintba kerül.

Közép-Dunántúl

A Budapesttől durván harminc kilométernyire fekvő Csákváron 17 millió forintért árulnak egy négyszobás, 120 négyzetméteres, felújított panellakást. Dunaújváros belvárosában egy ugyancsak négyszobás, 136 négyzetméteres, negyedik emeleti lakást 22,3 millióért vehetünk birtokba.

Székesfehérvár belvárosában egy felújítandó, 113 négyzetméteres, háromszobás ingatlanhoz 16,9 millió forintért juthatunk.

Közép-Magyarország

A cikk végére a legdrágább ingatlanárakat felvonultató régiót, a Pest megyét és Budapestet magába foglaló Közép-Magyarországot hagytuk. Az árakkal kapcsolatos előítéletek ellenére azonban a fővárosban és annak vonzáskörzetében is válogathatunk a 25 millió forint alatti, nagycsaládosoknak megfelelő méretű lakások, házak között.

A Budapesttől durván 25 kilométerre található, Bugyihoz tartozó Ürbőpusztán mindössze 14,9 millió forintba kerül egy hatszobás, 250 négyzetméteres lakás. A fővárossal határos Törökbálinton pedig 18,5 millió forintért kínálnak egy felújítandó, 123 négyzetméteres lakást.

A fővárosban is találni a csok felső határánál kevesebbe kerülő, nagyméretű ingatlant, igaz, a budapesti árak miatt itt ezért az összegért már aligha találunk akkora lakásokat, mint vidéken. Csepelen például 18 millió forintba kerül egy háromszobás, 90 négyzetméteres lakás. Soroksáron pedig 22,9 millió forintért juthatunk hozzá egy 86 négyzetméteres, jó állapotú panellakáshoz. Egy kerülettel közelebb a belvároshoz, Pesterzsébeten egy felújítandó, 80 négyzetméteres, kertkapcsolatos lakást árulnak 22,5 millió forintért.

Láthatjuk, hogy az ellenzék és médiája csak kétségbeesésében bírálja a csok kibővítését. A támogatás használt ingatlanokra való kibővítése még több családnak teremthet saját otthont.