A nemzeti radikálisok hétfő estére tüntetést szerveznek Csepelre, a Jobbik fővárosi kampányzárójának helyszínére – írja a Magyar Idők.

Fotó: MTI, archív

Bede Zsolt, a Vadhajtások facebook-oldal szóvivője a lapnak arról beszélt, miként árulta el Vona Gábor a radikálisokat, miért veszélyes a baloldal, és miért kulcsfontosságú, hogy a jelenlegi kormány maradjon.

Mirkóczki Ádám azon kijelentésével, „miszerint az a retorika, ami 2010 előtt volt, az volt a nem igaz”, a Jobbik – talán szándékosan – leleplezte magát. Ez a gyalázatos nyilatkozat felháborította a nemzeti radikálisokat, ezért hétfő estére tüntetést szervezünk a Jobbik ellen – mondta el a Magyar Időknek Bede Zsolt, a pártból eltávolított, vagy a párt balra tolódása miatt azt önként elhagyó nemzeti radikálisok számára létrehozott Vadhajtások nevű Facebook-csoport szóvivője.

Mint fogalmazott, korábban legtöbben kételkedtek Csurka István jóslatában, miszerint a Jobbik az MSZP és az SZDSZ fantomszervezete. Sokuk kétkedve fogadta ezt a kijelentést, de ahogy a Jobbik kezdett megváltozni, egyre jobban érezték, hogy ez a párt már nem az, aminek lennie kellene.

Mirkóczki kijelentése után azonban többen is megkerestek bennünket és a tüntetés mellett tették le a voksukat – mondta Bede Zsolt, aki hangsúlyozta, senki ne számítson erőszakra.

– Nem tesszük meg Vona Gábornak azt a szívességet, hogy még ő mutogathasson ránk, mint valami barbárokra – közölte Bede, aki azt is elárulta, fel fogják kérni a pártelnököt egy nyilvános vitára.

– Ő folyton hajtogatja, hogy Orbán Viktor menekül előle. Kérdezem én: Vona Gábor le mer ülni a „sajátjaival” egy vitára? – tette fel a kérdést Bede Zsolt, aki leszögezte, Vona súlyos tömegeket csapott be, itt az idő megköszönni neki.

– Vona is elmondta a Spinozában: ő már balra tolódott. És ő volt az is, aki bevallotta, ő adta a pártnak a lelkét és ő is fogja elvenni. Vona már szinte minden bakit elkövetett, amit egy politikus elkövethet. Ráadásul a Jobbik vezetői a 2006-os utcai harcok hatására, illetve a Magyar Gárda hathatós segítségével került be a Parlamentbe. Ezeket az embereket szemen köpték – mondta Bede Zsolt.

https://www.facebook.com/vonatakarodj/photos/a.1346217632145287.1073741829.1344787158955001/1346527952114255/?type=3

Bede Zsolt arról is beszélt, hogy a nemzeti radikálisokat, a Jobbikban csalódott embereknek létrehozott Vadhajtás oldalt pár napja a Facebook megszüntette. Mint mondta, az oldalnak 9000 kedvelője volt, alkalmanként egymillió emberhez jutottak el, ők voltak Vona ellenzéke.

– Humorral támadták az oldal szerkesztői a megtébolyult elnököt, ami egyre kellemetlenebbé válhatott a párt tagjainak. Örömmel közlöm, hogy újra van oldalunk, a vadhajtásokat nem lehet lemetszeni – mondta.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják a Magyar Idők oldalán.

demokrata.hu