Vonáék elérték, hogy bosszúból a Fideszre szavazzunk – írta egy volt jobbikos Mirkóczki „őszödi beszédéről.

Fotó: MTI, archív



Még mindig hányingerem van tőle, ennyire gerinctelen embert még nem láttam a magyar politikában. Szembeköpte az összes nemzeti érzelmű magyart. Gyurcsány legalább az elvtársai szemébe mondta, hogy hazudott reggel, éjjel meg este – többek között ezt írta Kassab Adonis, volt jobbikos önkormányzati képviselő Mirkóczki Ádámról, a Jobbik szóvivőjéről a PestiSrácok.hu írása szerint.

Mint ismeretes, Mirkóczki a napokban azt állította, semmi nem volt igaz, amit 2010 előtt mondott Vona Gábor pártja. Kassab kiemelte: Vonáék olyan messzire mentek a köpönyegforgatásban, hogy a nemzeti radikálisok nem maradnak otthon, hanem bosszúból a Fideszre fognak szavazni. A Jobbik „őszödi beszédéről” mások mellett Novák Előd is lesújtóan nyilatkozott.

Kassab Adonis, a Jobbik korábbi IX. kerületi önkormányzati képviselője hosszú és szókimondó Facebook-bejegyzésben reagált Mirkóczki szavaira megosztva a demokrata.hu cikkét. Többek között a következőket írta:

Két napja próbálom megemészteni Mirkóczki Ádám Zugló tv-s interjúját, de még mindig hányingerem van. Ismét azt az émelyítő bűzt érzem a Jobbik körül mind 2012 környékén amikor a megélhetési politikusok, hogy teljesen átvegyék a hatalmat a párton belül szisztematikusan egyenként kicsinálták a nemzeti radikálisokat. (…) Egy ilyen interjú után nem hiszem, hogy nyolc évvel ezelőtt Mirkócki be mert volna menni a Villányi úti irodába. Egy ilyen interjú után kis túlzással de Mirkócki annak örülhetett volna ha épségben megússza a másnapot. (…) Ez az ember szembeköpte az összes nemzeti érzelmű magyart aki 2006 óta azért küzdött, hogy egy olyan párt jusson a magyar parlamentbe aki őket képviseli. Szembeköpte és lenácizta az összes magyart aki 2006-ban az utcákon volt, hogy megdöntse egy hazugsággal hatalomra került nemzetáruló kormányt.

Majd arról írt: ennél még Gyurcsány is korrektebb volt, mert ő legalább az elvtársai szemébe mondta, hogy hazudott, Mirkóczki viszont ehhez is gyáva volt. Arra is kitért, Vonáék elérték, hogy a nemzeti radikálisok nem fognak otthon maradni, hanem bosszúból elmennek, és a Fideszre szavaznak majd.

Ennyire gerinctelen embert még nem láttam a magyar politikában, aki a hatalom megszerzéséért ennyit hazudott volna mint ő. Legalább a jobbikosok szemébe mondta volna, hogy mindaz amiért alakult a Jobbik az nem volt igaz. 2010-ig csak hazudtak vagy nem a jobbik igazi arcát mutatták. Persze ehhez gyáva volt. Gyurcsány legalább ha zárt körökben is, de az elvtársai szemébe mondta, hogy hazudott reggel éjjel meg este. (…) Mára a magyar társadalom nagy része radikalizálódott és kétharmada jobbikos ideológiát követ, de hogy nem a Vonáékra fognak szavazni az is biztos. Vonáéknak sikerült elérniük, hogy a tősgyökeres nemzeti radikálisok április 8-án az otthonmaradás helyett bosszúból elmennek és a Fideszre fognak szavazni. És a végén kiderül, hogy a Jobbik pálfordulásának köszönhetően a Fidesz ismét kormányra kerül.

Radikális jobbikosok fogják kormányra jutatni a FidesztKét napja próbálom megemészteni Mirkóczki Ádám Zugló tv-s…

Gepostet von Adonis Kassab am Freitag, 23. März 2018

A Jobbik korábbi alelnöke, Novák Előd, akit Vonáék parkolópályára állítottak, szintén felháborodott Mirkóczki szavain. Ő a következőket írta a Facebookon:

A Jobbik mai politikáját igyekszem a választásig nem minősíteni, de a múlt meghamisítását nem tűröm a párt vezetőitől sem. Az, hogy fasisztának minősítik a régi Jobbikot, túlmegy minden határon. Ezt kell visszautasítani, s nem pedig a Nemzeti Színházat meggyalázó Alföldi Róbert leváltásáért tartott tüntetésünket megtagadni. (…) Hogy az efféle megnyilatkozások tényleg pusztán stílusváltásnak minősíthetőek-e (aminek a néppártosodást ígérték a tagságnak), vagy valójában tartalmi változást, balra való elmozdulást, korábbi programunk feladását jelentik, azt majd eldönti a májusban lejáró mandátumok miatt úgyis megrendezendő tisztújító kongresszusunk.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják a PestiSrácok.hu-n.

demokrata.hu