Az elnök verekedős emberei

Emmanuel Macron népszerűsége alacsonyabban áll, mint hasonló időszakban eddig bármely francia államfőé. Megítélésén tovább ront testőrének a botránya, amelynek során a francia elnök minden lehetséges kommunikációs hibát elkövetett.

Emmanuel Macron nem élvezhette ki a francia csapat világbajnoki győzelmétől remélt népszerűségnövekedést. Július 18-án a baloldali Le Monde közölt tényfeltáró cikket, amely szerint az államfő személyes testőre, a marokkói berber szülőktől származó Alexandre Benalla egy május elsejei diáktüntetésen földre tepert egy nőt, és bántalmazott egy férfit. Benalla ráadásul rendőri rohamsisakot és karszalagot viselt, amihez nem volt joga. A Le Monde azt is kiderítette, hogy sem a kormány, sem a hatóságok nem vonták felelősségre a testőrt. Miután az Élysée-palota és a belügyminiszter tudomást szerzett a törvénysértésről, Benalla csupán tizenöt napos felfüggesztést kapott, jövőbeli munkakörét pedig az elnöki palotában folyó rendezvényekre korlátozták.

Fotó: MTI archív

Az önmagában is kínos ügyre a kormány katasztrofális kommunikációja is rátett egy lapáttal. A Le Monde-cikk megjelenését követően a közvélemény azonnali válaszokat várt. Az egyébként hiperkommunikatív Emmanuel Macron reakciója azonban – részben ausztráliai útja, részben pedig stábjának léhasága miatt – csak öt nap késéssel érkezett meg. Addigra viszont a történet már önálló életre kelt.

Jean-Luc Mélenchon szélsőbaloldali vezető a Watergate-ügyhöz hasonlította a botrányt, a sajtóban pedig hírek jelentek meg Benalla tízezer eurós fizetéséről, háromszáz négyzetméteres állami luxuslakásáról, valamint arról, hogy saját kulcsa volt Emmanuel Macron észak-franciaországi nyaralójához. Mire Macron stábja kapcsolt, a sajtó már azt találgatta, hogy Benella vajon zsarolja-e az elnököt valamivel. Az ötödik napon aztán az Élysée-palota elbocsátotta Benallát, és vádat emeltek egy másik, az ügyben érintettnek talált biztonsági ember ellen, három rendőrt pedig felfüggesztettek állásából. Ez azonban már nem nyugtatta meg a sajtót, amely azt kezdte firtatni, hogy vajon miért kellett a Le Monde cikke ahhoz, hogy a bűnösök elnyerjék méltó büntetésüket.

Hat nappal a cikk megjelenése után Emmanuel Macron is megszólalt. „Alexandre Benalla soha nem ismerte az atomkódokat” – próbálta tréfával elvenni a dolog élét az elnök, majd utalva a találgatásokra, miszerint testőre valamivel zsarolhatta, hozzátette: „Benalla nem a szeretőm.” A közvélemény azonban addigra már nem volt vicces kedvében, és újabb találgatások indultak meg arról, hogy az elnök vajon miért érezte szükségesnek, hogy kérdés nélkül is cáfolja a köztük lévő intim viszonyt.

Nyilatkozatában Macron elnök elkövette azt a hibát is, hogy Donald Trump módszeréhez nyúlva, ő is a sajtót vádolta álhírek terjesztésével, ami viszont a szólás- és sajtószabadságára fokozottan büszke Franciaországban kifejezetten rosszul rezonált. Mindezek azonban csak a kisebb hibák voltak, amelyeket az elnök a nyilatkozata során elkövetett. Emmanuel Macron ugyanis a profi politikusoktól szokatlan szarvashibát is ejtett: ahelyett, hogy bűnbakot keresett volna a Benella-ügy miatt, személyesen magára vállalta a felelősséget. Így a neve elválaszthatatlanul összeforrt a diákokat bántalmazó észak-afrikai származású testőrével, akihez a rossz nyelvek szerint bizalmas információk és államtitkok is kerülhettek.

Franciaországban kifejezetten rossz hatása van annak, ha az elnök valamelyik fegyveres embere körül zavarossá válik a víz. Az elmúlt fél évszázadban nem egy példa volt arra, hogy egy államfő a saját irányítása alatt álló csoportot hozzon létre mindenféle sötét ügyek elintézésére. Charles de Gaulle maffiaszerű milíciája, a SAC nevéhez számos, az elnök számára kellemetlenné vált tiszt likvidálása kötődik. Francois Mitterand saját, törvényen kívüli lánya megfigyelésére használta fel titkos „terrorellenes” csapatát. Nicolas Sarkozyt egy rendőrökből álló csoport irányításával vádolták, amelynek feladata az illegális kampányfinanszírozások eltussolása volt. Emmanuel Macron a választási kampánya során egy új, átlátható politikai korszakot ígért, ezért számára kifejezetten kínos az efféle gyanú.

Fotó: MTI archív

Ráadásul nem Alexandre Benalla az első testőr, aki fejfájást okozott Emmanuel Macronnak. A nyár elején Makaónak, az államfő afrikai származású volt testőrének botránya borzolta a francia közvélemény kedélyeit. A hegyomlás méretű férfi ugyanis az egyik közösségi portálon fényképeket osztott meg, amelyeken barátjával játszott videojátékot. Ez a barát azonban véletlenül pont Jawad Bendaoud volt, akit a francia sajtó korábban csak az „ISIS házigazdája” néven emlegetett, mivel ő volt az, akinek egyik lakásában a rendőrség rajtaütött, majd megölte a 2015. novemberi 130 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezőjét. A francia ügyészség terroristák segítésével vádolta Bendaoudot, mígnem idén februárban a bíróság bizonyíték hiányában felmentette.

Hogy a Benalla-ügy tovább rontja-e Emmanuel Macron népszerűségét, nem tudni. Az elnök támogatottsága július elején így is 32 százalékos mélyponton állt, ami alacsonyabb, mint bármely elődjének hasonló időszakban mért népszerűsége. Ennek legfőbb oka, hogy Macron elnök minden elődjénél intenzívebb első évet tudhat maga mögött, amelynek folyamán népszerűtlen reformok sorába kezdett bele. Amellett, hogy folytatta a Francois Hollande által elkezdett munkaügyi reformokat, új nyugdíjreformot hirdetett, megkezdte az adórendszer átalakítását és a költségvetési hiány lefaragását is.

Csupa olyan intézkedés ez, amelyekbe az elmúlt negyed évszázadban az elnököknek egyenként is beletörött a bicskája. Emmanuel Macron ráadásul a bevándorlási törvényt is tovább szigorította, amivel magára vonta pártja balszárnyának haragját. Megítélésén ráadásul az sem segít, hogy politikája egyelőre nem hozta meg a várt eredményeket. A munkanélküliség 2018 első negyedéve óta 0,2 százalékkal emelkedve 9,2 százalékra nőtt, a gazdasági növekedés pedig a tavalyi hasonló időszakban mért 0,7 százalékról 0,3 százalékra csökkent. Az elnök időt kért a lakosságtól, ami azonban különösen visszás egy olyan politikustól, aki maga is türelmetlen és dinamikus vezető imázsát alakította ki magáról.

Noha népszerűségében Macron elnök nem áll már messze attól a 26 százaléktól, amelyen Francois Hollande állt bukása előtt, a centrista államfőt egyelőre még korai lenne leírni.

– A Benalla-ügy arra mindenképp elegendő lehet, hogy Macron népszerűségét tovább csökkentse, de arra már nem feltétlenül, hogy a riválisok támogatottságát felhozza – mondta a Demokratának Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő. Noha a republikánusok bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Macron elnök ellen, amit a Nemzeti Front is támogat, leváltására pártjának parlamenti többsége miatt nincs esély. A szakértő szerint, ha most lennének az elnökválasztások, az előzőhöz hasonló forgatókönyv születne: a második fordulóba Marine Le Pen és Emmanuel Macron jutna, a centrista jelölt pedig ismét toronymagas győzelmet aratna.

A francia félelnöki rendszer sajátossága ugyanis, hogy az emberek nem elsősorban pártokra, hanem az ország irányítására alkalmasnak vélt, erős politikusokra szavaznak. Ilyet pedig egyelőre még egyetlen rivális párt sem tudott felmutatni. Marine Le Pen még a Nemzeti Fronton belül is vezetői válsággal küzd, a konzervatív Laurent Wauquiez pedig egyelőre nem tűnik kellőképp karizmatikusnak ahhoz, hogy esélyes kihívója legyen Macronnak. Nem beszélve arról, hogy a centrista jelölt éppen a jobboldaltól szipkázott el szavazatokat határozott bevándorlásellenes politikájával. Emmanuel Macron számára valódi áldás az augusztusi törvényhozási szünet. Az elnök most csak abban bízhat, hogy a közvélemény szeptemberre elfelejti, de legalábbis megunja a Benalla-botrányt, ő pedig újra a reformokra koncentrálhat.