Mint ismeretes, az Aquarius nevű, migránsokat szállító hajót csak Spanyolország engedte kikötni. Nem sokkal ezután spanyol diákok egy csoportját felszólították, hogy 24 órán belül hagyják el a kollégiumukat, mert helyet kell biztosítsani az Aquarius utasainak – írja az RT.

Fotó: MTI/EPA/Juan Carlos Cardenas

Pedro Sanchez, Spanyolország új miniszterelnöke tette lehetővé, hogy a Fidesz által csak Soros-hajóként emlegetett Aquarius kikössön a spanyol partokon. A főként fekete-afrikaiakat szállító hajó nem tudott kikötni Olaszországban, miután az ország új, illegális bevándorlást ellenző vezetése – szakítva az eddigi gyakorlattal – megtiltotta azt. Miután Málta sem biztosított kikötési lehetőséget, végül a spanyoloknál értek partot, ami megnehezítette jó pár alicantei diák életét.

Valencia tartomány vezetése a La Florida nevű diákkollégiumot választotta, hogy szállást adhasson az Aquariusszal érkező nagyjából száz, 12-17 év közötti gyermeknek, akiket buszokkal szállították a kollégiumba. Miattuk kellett önkényesen kitelepíteni a diákokat, akik havonta körülbelül 240 ezer forintot fizetnek a kollégiumért.

Az egyik hallgató édesanyja az Intereconomia nevű spanyol hírportálnak azt nyilatkozta, hogy a fiának azért kellett elhagynia a La Florida kollégiumot, mert a hatóságok szerint a migránsgyerekek feltehetően fertőző betegségeket is behozhattak magukkal, ez pedig egészségügyi kockázatot jelent. A diákok nem örültek neki, hogy egyik napról a másikra telepítették ki őket. „Nem vagyunk a rászorulók ellen, de nem volt tisztességes, hogy a fiamat a tanulmányai közepén egyszerűen az utcára tették” – mondta az egyik anya.

A regionális kormány az RT-nek elmondta, hogy a szálláshelyüket elhagyni kényszerülő diákok mindegyikének új szállást biztosítanak, költségeiket pedig fedezik.