Nagy többséggel elfogadta a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést hétfőn az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), e szerint az országban fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, így indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

Fotó: demokrata.hu

Fotó: demokrata.hu

A 60 tagú testületben 56 képviselő vett részt szavazáson: 37-en a számos ponton módosított tervezet mellett voksoltak, 19-en ellene, senki nem tartózkodott.

A szöveghez mintegy 260 módosító indítványt nyújtottak be, a Fidesz-KDNP-s politikusok önálló elterjesztéseit szinte kivétel nélkül elvetették.

A Judith Sargentini holland zöldpárti jelentéstevő által összeállított dokumentumban leszögezték: a LIBE-nek aggodalmai vannak az alkotmányos és a választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, az adatvédelemmel kapcsolatban, ahogyan a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságának, illetve a kisebbségek, például a romák és a zsidók, vagy a menedékkérők jogainak területével, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

Rámutattak, hogy az uniós alapértékek megsértésének kockázata más tagországokra és az EU-n belüli kölcsönös bizalomra is kihatással van. A képviselők szerint „kedvezőtlen irányban befolyásolja az unióról kialakult képet a magyar helyzet, és világszerte hitelteleníti az alapjogok, az emberi jogok és a demokrácia melletti európai kiállást”.

Sargentini kijelentette: „Súlyos helyzettel állunk szemben, azonnal lépnünk kell. Az unióban kiállunk a magyar polgárok jogaiért és az uniós értékekért. Csak romlott a helyzet azóta, hogy időt adtunk a magyar kormánynak, ezért lép közbe a parlament.”

Gál Kinga fideszes képviselő a szavazást követő rövid sajtótájékoztatóján közölte, teljesen biztosak voltak benne, hogy a baloldali többségű bizottság el fogja fogadni a „ténybeli tévedéseket, csúsztatásokat, hazugságokat” tartalmazó szöveget. Ugyanakkor reménytelinek nevezte, hogy nem jött össze a kétharmados többség, amit kedvező jelként értékelt az őszi plenáris szavazásra nézve.

Elismételte emellett korábbi álláspontját, miszerint a jelentés egyértelmű bosszú a Fidesz választási győzelme miatt, valamint büntetés, amiért a kormány kiáll következetesen a jelenlegi migrációs politikája mellett. Sérelmezte emellett, hogy szerinte a „másik fél nem hallgattatott meg”, továbbá kettős mércét emlegetett.

Ujhelyi István szocialista politikus azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Fidesz csak keresi az ürügyet, hogy kiléptethesse az országot az EU-ból, s amint lehetősége lesz rá, meg is fogja tenni, nem törődve a súlyos következményekkel.

„Nem arról van szó, hogy az EU valamiféle bosszút állna a Fidesz menekültellenes politikája miatt, hanem arról, hogy nem lehet egyszerre élvezni az európai közösség nyújtotta előnyöket és megszegni annak írott és íratlan szabályait” – írta.

A jelentés előreláthatóan szeptember 12-én kerül majd az EP plenáris ülése elé, amely ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, atomfegyverként is emlegetett jogállamisági eljárás megindítását Magyarországgal szemben. Itt az elfogadáshoz már a leadott voksok több mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) lenne szükség.

Ezután a miniszteri tanács négyötödös többséggel dönthet arról, fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az EU alapértékei.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi EU-tag egyhangú támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

37:19 arányban elfogadta a Sargentini-jelentést a LIBE bizottság. Gál Kinga sajtótájékoztatója.Bővebben: https://bit.ly/2lyyLhn

Gepostet von Magyar Demokrata hetilap am Montag, 25. Juni 2018