Európai újjászületést akar nacionalizmus helyett Macron
Emmanuel Macron francia államfő egy "európai újjászületés közös építését" javasolja.Emmanuel Macron francia államfő egy „európai újjászületés közös építését” javasolja a nacionalista befelé fordulással szemben a májusi európai parlamenti (EP) választásokon a 28 uniós tagállam lapjaiban kedden megjelenő, valamennyi európai állampolgárhoz intézett írásában.
Fotó: MTI, archív, szerk.
„A nacionalista befelé fordulás nem kínál megoldást” – írja Emmanuel Macron, aki szerint „ez a csapda fenyegeti egész Európát”. A francia elnök ugyanakkor óva int „a másik csapdától, a beletörődés status quójától” is. Az európai állampolgárok elvárásainak teljesítésére Emmanuel Macron egy olyan nemzetközi konferenciát ígér állampolgárok, szakértők, szociális partnerek részvételével, amelyen „minden szükséges változásra javaslatot lehet tenni, tabuk nélkül, még a szerződések felülvizsgálatára is”.
A francia elnöknek az Európai Unió reformjára a cikkben tett konkrét javaslatait – egyebek mellett egy, a demokráciák védelmét szolgáló európai ügynökség létrehozását, a schengeni övezet reformját, az európai pártok külföldi finanszírozásának megtiltását, közös határrendőrség és uniós menekültügyi hivatal létrehozását – hétfő este tették közzé a francia elnöki hivatal honlapján.
Emmanuel Macron a 2017-es elnökválasztási kampányának folytatásaként három nagy téma, „a szabadság megóvása, a kontinens védelme és a haladás szelleméhez való visszatérés” jegyében fogalmazta meg azokat a javaslatokat, amelyek a Brexitet követően „az európai újjászületést szolgálhatják, és megakadályozhatják a nacionalista befelé fordulást”.
„Egy átalakuló világban újra ki kell találnunk politikailag és kulturálisan a civilizációnk formáit” – hangsúlyozta a francia elnök, aki szerint „a második világháború óta még soha ennyire nem volt szükség Európára. És Európa még soha nem volt ennyire veszélyben.”
Az európai szabadság jövőjét illetően Emmanuel Macron aggodalmát fejezte ki az európai demokráciákat érő külföldi beavatkozások miatt, s ezért azt javasolja, hogy tiltsák meg „az európai politikai pártok külföldi hatalmak általi finanszírozását”, valamint hozzanak létre egy európai ügynökséget „a demokráciák védelmének szolgálatára”. Ez utóbbi az internetes támadásoktól és a manipulációktól védené meg az uniós tagállamok választásait.
A cikkben a francia elnök megismételte több, már korábban is ismertetett javaslatait egyebek mellett a bevándorlás kérdésében: a közös határrendőrség és uniós menekültügyi hivatal létrehozásáról, valamint a schengeni övezet reformjáról.
A francia elnök szerint be kellene vezetni az európai minimálbért, és „Európának létre kellene hoznia egy olyan szociális pajzsot, amely ugyanolyan európai munkahelyen ugyanakkora jövedelmet szavatol”.
Azok után, hogy az uniós belső piaci versenyszabályokra hivatkozva az Európai Bizottság megvétózta a német Siemens és a francia Alstom vasúti üzletágának egyesülését, a francia elnök „európai preferencia” bevezetését szeretné, úgy ahogy azt „az amerikai és a kínai versenytársaink teszik”. Emmanuel Macron az internetes óriások szabályozását, valamint az ökológiai átállást finanszírozó „európai klímabank” létrehozását is szorgalmazza.
A cikkben a francia államfő jelezte, hogy az Európai Unió nem zárhatja be a kaput Nagy-Britannia előtt, amely „zsákutcába” futott a Brexittel, de fontos partner marad, elsősorban a védelmi kérdésekben.
„Ebben az Európában a népek tényleg visszaveszik az ellenőrzést a sorsuk felett, ebben az Európában az Egyesült Királyság, biztos vagyok benne, megtalálja a helyét” – írta a francia elnök, aki ezúttal nem tért ki nyár óta hangoztatott intelmére a progresszívek és nacionalisták közti törésvonalról, hanem inkább a minden európait védelmező Európai Unió létrehozása érdekében az egység üzenetét kívánta előtérbe helyezni a május 26-án esedékes EP-választás előtt.