Trump elnök csütörtökön Kim Dzsong Un „ellenséges” viselkedésére hivatkozva lemondta a június 12-ére tervezett amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót – olvasható a FOX News hírcsatorna honlapján.
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az amerikai elnök döntését levélben közölte az észak-koreai vezetővel, ebben azt írja, a világ és Észak-Korea „a fenntartható béke és valódi fellendülés hatalmas lehetőségétől” esett el.

„Az Ön friss nyilatkozataiból felénk irányuló, borzasztó harag és nyílt ellenségesség miatt úgy érzem, most helytelen lenne megtartani régóta tervezett találkozónkat” – áll a Fehér Ház által ma nyilvánosságra hozott levélben. – „Ezért kérem, tekintse ezt a levelet hivatalos értesítésnek arra nézve, hogy a szingapúri csúcstalálkozó – a két résztvevő érdekében, ám a világ számára hátrányos módon – nem jön létre”.

Észak-Korea már napok óta azt lebegtette, hogy a csúcstalálkozóra nem kerül sor.

A dél-koreai Yonhap hírügynökség csütörtökön arról számolt be, hogy az észak-koreai külügyminiszter-helyettes azt nyilatkozta: „hogy az amerikaiakkal egy tanácsteremben találkozunk vagy egy nukleáris összecsapás során, kizárólag az Egyesült Államok döntésétől és viselkedésétől függ”. Megsértette továbbá Pence alelnököt is azután, hogy az azt mondta, Észak-Korea kérte a találkozót: „Olyan emberként, aki benne van az amerikai ügyekben, igen megleptek azok a tudatlan és buta megjegyzések, amelyek az amerikai alelnök száját elhagyták”.

A FOX Newsnak nyilatkozó tisztviselők azt állítják, a nukleáris háborúval való fenyegetőzés – és nem az alelnök elleni sértés – volt a csúcstalálkozó lemondásának oka.

„Ön országa nukleáris erejéről beszél, ám a miénk olyan hatalmas és erős, hogy csak imádkozni tudok Istenhez, hogy soha ne kelljen használnunk” – áll az amerikai elnök levelében. – „Ha meggondolja magát ezzel a kiemelkedően fontos találkozóval kapcsolatban, kérem, mindeképpen hívjon fel vagy írjon. A világ – és elsősorban Észak-Korea – a fenntartható béke és valódi fellendülés és gazdagság hatalmas lehetőségétől esett el”.

Az elnök hozzátette: „Ez az elszalasztott lehetőség a történelem egy valóban szomorú pillanata”.